Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára 2012. április 20-án az Euro-atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány konferenciáján ismertette az afganisztáni csapatkivonás menetrendjét és az ázsiai ország támogatásának jövőbeli formáit.

Sztáray Péter örvendetesnek nevezte, hogy a nemzetközi biztonsági erőkben részt vevő NATO-tagállamok, valamint az ISAF-hoz csatlakozó többi, mintegy 50 ország között széles körű egyetértés alakult ki az elkövetkező időszak feladatairól.

A nemzetközi közösség a 2014 végéig tervezett csapatkivonás után sem hagyja magára Afganisztánt – erősítette meg a helyettes államtitkár, utalt ugyanakkor arra, hogy a katonai szerepvállalás helyett a hangsúly a politikai és gazdasági közreműködésen lesz. A legfontosabb feladatként az afgán biztonsági erők kiképzését említette, és annak a nézetnek adott hangot: az ezzel kapcsolatos konkrét teendőket a chicagói NATO-csúcsértekezleten kell meghatározni. Az eldöntendő kérdések közé sorolta a többi között az afgán biztonsági erők optimális létszámának meghatározását, a katonaság, illetve a rendőrség létszámának egymáshoz viszonyított arányát.

Utalt arra is: mielőbb határozni kell arról is, hogy 2014 után Afganisztánt milyen mértékű pénzügyi támogatásban részesítsék. Sztáray Péter szerint a gazdasági újjáépítésben 2014 után az Európai Unió is szerepet vállalhat. Szükségesnek nevezte azt is, hogy Afganisztán támogatásához lehetőség szerint minél több országot megnyerjenek, és ezzel összefüggésben a térség államai mellett mindenekelőtt Oroszországot és Kínát említette.

A konferencián szó esett a tartományi újjáépítési csoportok (PRT) – köztük a magyar csoport – tevékenységéről. A NATO felkérésére 2006 októberétől magyar erők vették át a baglani PRT működtetését. A magyar csoport az elmúlt időszakban teljes mértékben teljesítette a vállalt feladatokat, hozzájárulva ahhoz, hogy a tartomány lakosságának biztosítsák a legalapvetőbb szolgáltatásokat. Az afgán lakossággal, valamint más csoportokkal együttműködve a magyar PRT ezt a tevékenységet a jövőben is folytatni kívánja - emelték ki a felszólalók.

Az előadás angol nyelvű vázlata itt olvasható.

(kormany.hu)