Magyarországnak kiemelten fontos a 2014. május 14-én kezdődő pozsonyi Globsec biztonságpolitikai konferencia, amelynek társszervezője is vagyunk - mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, politikai igazgató.

A helyettes államtitkár kiemelte: a Globsec egy világviszonylatban is jelentős biztonságpolitikai konferencia, amelyet idén már kilencedik alkalommal rendeznek meg Pozsonyban. Ez egy közép-európai tanácskozás, amelyen globális kérdésekkel is foglalkoznak, de elsősorban az európai térségről és a szomszédságáról lesz szó - magyarázta. Takács Szabolcs hangsúlyozta: idén természetesen nagy figyelmet fog kapni az ukrán válság, továbbá fontos téma lesz a nyugat-balkáni térség biztonsági helyzete, ezen belül a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd és Bosznia-Hercegovina kérdése, valamint a NATO jövője.

Az esemény jelentőségét növeli, hogy 2014-ben több évfordulót is ünnepelünk, így a közép-európai országok függetlenedésének, NATO- és EU-csatlakozásának évfordulóját. Magyar szempontból pedig azért is fontos a konferencia, mert a visegrádi csoport elnökségét jelenleg betöltő Magyarország társszervezője a tanácskozásnak, amely így lehetőséget ad a magyar diplomácia és a kormányzat munkájának megismertetésére - emelte ki.

A politikai igazgató szerint a V4 magyar elnöksége alatt sikerült a visegrádi együttműködés kül- és biztonságpolitikai oldalát jelentősen erősíteni. A V4 ismertsége, befolyása növekedett, és ez nemcsak az ukrán válság miatt van így, hanem a világ több más pontján is felfigyeltek erre a csoportra - közölte. Ezt bizonyítja, hogy a Globsec alkalmával a visegrádi külügyminiszterek egyiptomi kollégájukkal is találkoznak.

A konferencián felszólal Martonyi János külügyminiszter, Németh Zsolt parlamenti államtitkár és Takács Szabolcs, továbbá több kül- és biztonságpolitikával foglalkozó magyar vezető is részt vesz a tanácskozáson.

Takács Szabolcs közölte: Martonyi János Pozsonyban találkozik az észak-iraki kurdisztáni régió külügyi vezetőjével. Ez a térség Magyarországnak nemcsak biztonságpolitikai, hanem energiapolitikai szempontból is nagyon lényeges - vélte.

A Szlovák Atlanti Bizottság (SAC) által 2005 óta minden évben megrendezett találkozónak tavaly több mint 650 meghívott résztvevője volt. A Globsec Bratislava Globális Biztonsági Fórum nevet viselő konferenciára a szervezők az idén 65 országból több mint nyolcszáz vendéget várnak, köztük a visegrádi országok miniszterelnökeit, a NATO főtitkárát, különböző európai országok csaknem kéttucatnyi miniszterét, továbbá több száz kül- és biztonságpolitikai, valamint gazdasági szakértőt a világ minden tájáról.

(MTI/Külügyminisztérium)