Egyelőre nyolc állam, köztük Magyarország részvételével létrejön és megkezdi tevékenységét a brüsszeli székhelyű Európai Békeintézet, amely a kontinensen, illetve más térségekben kialakuló válságok kezeléséhez és megoldásához, illetve a konfliktusok megelőzéséhez kíván hozzájárulni - közölte 2014 május 5-én az MTI-vel Takács Szabolcs, a külügyminisztérium politikai igazgatója, aki részt vett az új intézmény kormányzó tanácsának vezetőit megválasztó megbeszélésen.

Az intézet létrehozására irányuló kezdeményezést mintegy két évvel ezelőtt tette Svédország és Finnország. Ahhoz hamar csatlakozott Magyarország és Lengyelország. E négy ország mellett egyelőre Belgium, Luxemburg, Olaszország, valamint a nem EU-tag Svájc vesz részt az Európai Békeintézet létrehozásában, Spanyolország pedig megfigyelőként képviselteti magát.

Az Európai Békeintézet az Európai Uniótól független, de az EU-intézményekkel együttműködő kormányközi intézmény lesz - magyarázta Takács Szabolcs a szervezet státusát, amely jogi szempontból belgiumi közalapítványként jön létre. Az intézet célja, hogy az európai diplomáciai szakértelmet, tudást, kapcsolatrendszert felhasználva tevékeny módon hozzájáruljon a válságok kezeléséhez, illetve a konfliktus megelőzéshez.

Tekintettel arra, hogy ez a struktúra mentes az EU intézményrendszerén belül kötelező hosszadalmas egyeztetési folyamatok kényszerétől, viszonylag gyorsan tud reagálni, független módon tud állást foglalni. Mindez azonban - hangsúlyozta a politikai igazgató - nem az EU-struktúrákkal való szembenállást jelenti, hanem éppen ellenkezőleg, azt, hogy az Európai Békeintézet mintegy kiegészítő jellegű támogatást nyújthat az európai diplomácia törekvéseihez.

A nap folyamán megalakult az intézet kormányzó tanácsa, amelyben a magyar kormányt a külügyminisztérium politikai igazgatója képviseli. A kormányzó tanács elnökévé Staffan Domingo de Mistura svéd-olasz diplomatát választották, helyettese egy belga diplomata lesz. Május 9-ikén az európai egységtörekvésekről való megemlékezésekhez kapcsolódóan a svéd, a finn, a magyar és a lengyel külügyminiszter közös írást jelentet majd meg egy vezető európai sajtótermékben, és abban beszámolnak az Európai Békeintézet célkitűzéseiről.

A következő hétfőn, május 12-ikén az EU-országok külügyminisztereinek soros brüsszeli tanácskozásán ünnepélyesen bejelentik az Európai Békeintézet létrehozását. Takács Szabolcs az MTI-nek elmondta: a most hétfői brüsszeli eszmecserén igyekeztek áttekinteni azokat a lehetséges problémaköröket, amelyek megoldásához vagy enyhítéséhez az intézet jó eséllyel hozzájárulhat.

E kérdéskörök közt - mondta a külügyminisztérium politikai igazgatója - magyar részről különös fontosságot tulajdonítanak a nyugat-balkáni térségnek, és úgy vélik, hogy például Bosznia-Hercegovina nehézségeinek vonatkozásában egy ilyen békeintézetnek van bizonyos mozgástere. A szíriai válságnak is lehetnek olyan szegmensei, ahol az Európai Békeintézet érdemi előrelépést tud elérni - vélekedett Takács Szabolcs.

A hosszabb ideje befagyott konfliktusok megoldásához ugyanakkor nyilvánvalóan nem lenne elég ereje egy ilyen új intézménynek, és nagyon fontos, hogy pontosan mérjék fel az Európai Békeintézet konfliktusmegoldó képességének a mértékét - jegyezte meg.

(MTI)