Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által javasolt ukrán válságrendezési menetrend megvalósítását szorgalmazta moszkvai tárgyalásán Takács Szabolcs, a magyar külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgató.

A magas rangú diplomata az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy Vlagyimir Tyitovval, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter első helyettesével, valamint Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettessel folytatott megbeszéléseket. Ezek a tárgyalások a két tárca között évek óta zajló konzultációs folyamat részét alkották.

forrás: Külügyminisztérium

Különösen az Ukrajna kapcsán kialakult jelenlegi helyzetben nagyon fontos a folyamatos párbeszéd Oroszországgal - hangsúlyozta a magyar külügyminisztérium helyettes államtitkára. Takács Szabolcs tájékoztatása szerint Vlagyimir Tyitovval, aki az európai országokkal foglalkozó területet felügyeli az orosz külügyminisztériumban, a kétoldalú orosz-magyar kapcsolatok közelmúltbeli fejleményeit és valamennyi területét is áttekintették.

Mint mondta, az ukrajnai helyzettel kapcsolatban kifejtette orosz vendéglátójának: Magyarország abban érdekelt, hogy a kelet-európai térség stabilizálódjon. Azt is hangoztatta, hogy Budapesten bizakodóan tekintenek az EBESZ által kezdeményezett válságrendezési mechanizmusra. Azt is remélik, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet menetrendje valódi kiutat jelent az ukrán válságból, és megkezdődik a feszültség csökkenése. Ehhez azonban minden érintett félnek a közreműködésére, mindenekelőtt az erőszak megállítására és a politikai folyamat megindítására van szükség - tette hozzá Takács Szabolcs.

"Mi úgy gondoljuk, hogy az EBESZ erre jó platform. Magyarország támogatja a szervezet kezdeményezését az ukrán válság rendezésére, és ebben a rendelkezésére álló eszközökkel lehetőség szerint részt fog vállalni - hangsúlyozta Takács Szabolcs. Közölte: "fontos, hogy Ukrajnában működőképes állam jöjjön létre, egy olyan alkotmányozási folyamat, amely tiszteletben tartja az európai normáknak és értékeknek megfelelő elveket, ennek részeként az Ukrajnában élő etnikai, nemzetiségi, nyelvi közösségek helyzetét, érdekeit. Ebben Magyarország is érintett, hiszen Kárpátalján elég jelentős számú magyar közösség él. Nekünk az a feladatunk, hogy egy olyan Ukrajnának az építéséhez járuljunk hozzá, amely hosszú távon nyugalmat biztosít a kárpátaljai magyaroknak és olyan kilátásokat, amelyek mind a nyelvi, mind a kulturális önazonosságuk megőrzéséhez hozzájárulnak".

Takács Szabolcs azt is elmondta, hogy biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkárként moszkvai látogatásának elsődleges célja elsősorban a Mihail Bogdanovval lezajlott eszmecsere volt. Az orosz külügyi vezető, aki egyben Vlagyimir Putyin államfő közel-keleti különmegbízottja, komoly szakértője a térségnek. Tőle átfogó tájékoztatást kapott arról, hogyan látja Moszkva a szíriai rendezést, amelynek Oroszország megkerülhetetlen szereplője - hangoztatta a magyar külügyi vezető az MTI-nek Moszkvában.

(MTI/Külügyminisztérium)