Takács Szabolcs helyettes államtitkár nem tartja szerencsésnek a konfrontatív, hidegháborús logikát idéző gondolkodást.
A Magyar Nemzet interjúja:
„Magyarország konzekvensen és feltétel nélkül támogatja Ukrajna európai integrációját, ugyanakkor nem vitatja el Kijev jogát ahhoz, hogy szabadon kereskedjen Oroszországgal is. E kettő nem kizárja, sőt inkább erősíthetné egymást. Más kérdés, hogy az Európai Unióval létesítendő szabad kereskedelmi övezet és a vámunió politikai értelemben ugyan nem, jogilag azonban összeegyeztethetetlen. Egyik fél részéről sem szerencsés viszont a konfrontatív, hidegháborús logikát idéző gondolkodás” – fogalmaz Takács Szabolcs helyettes államtitkár, a Külügyminisztérium politikai igazgatója, akivel az ukrán válságról, Oroszországról és általában a keleti nyitásról, az ezzel kapcsolatosan érezhető aggodalmakról beszélgettünk.
Bár a kijevi utcák már viszonylag csendesek, legalábbis nyílt erőszakról nem beszélhetünk, ám az ország nyugati részében finoman szólva is akadozva működik az állam, s nem látszik a kiút a politikai válságból sem. Milyen veszélyeket rejt a szomszédos Ukrajnában uralkodó kaotikus helyzet Magyarországra nézve?
– Ukrajna több szempontból is kiemelten fontos ország Magyarországnak. Eleve egyik szomszédunkról van szó, amely hatalmas piacával rengeteg lehetőséget kínál a magyar gazdaságnak, s fokozott figyelmet érdemel a Kárpátalján élő magyar kisebbség miatt is. A legfőbb veszély, ha az instabilitás állandósul, hiszen az negatívan hat a gazdasági és a társadalmi folyamatokra, valamint a migrációra. Mindez ráadásul a magyarság helyzetét, kilátásait is érzékenyen érintheti.
– A szomszédság és az Ukrajnában élő magyar kisebbség miatti érintettségünk a mostani válságos helyzetben is visszafogott, kiegyensúlyozott politizálásra int. Ezt azonban nem gondolja így mindenki. Ha csak a visegrádi csoportot nézzük, Lengyelország Magyarországgal vagy Szlovákiával ellentétben rendkívül aktív, s néha talán túlságosan is beleavatkozik az ukrán belpolitikai eseményekbe.
Mennyiben nehezíti a hangsúlyok eme érezhető eltérése a visegrádi négyeken belüli egységes álláspont kialakítását?
– Lengyelország mint a keleti partnerség legnagyobb országa néha valóban – s jogosan – úgy érzi, vezető szerepet kell játszania, s különösen érvényes ez a keleti partnerség tekintetében. Mindez azonban nem akadályozta meg e négy országot a közös álláspont elfogadásában, hiszen az érdekeink alapvetően egybevágnak. Ezt megfogalmaztuk már a vilniusi csúcs előtt, majd azt követően is, legutóbb éppen a közelmúltban Budapesten, a visegrádi négyek kormányfői találkozóján. Úgy gondolom, hogy a magyar elnökség moderálásával sikerült kiegyensúlyozott, konszolidált üzenetet megfogalmaznunk mind Kijevnek, mind Brüsszelnek, mind pedig a térségben befolyásos országoknak.
– S ha már a hangsúlybeli különbségekről beszélünk, mindenki elfogadja ezt a visszafogott magyar álláspontot?
– Bízom benne, mindenki megérti és elfogadja a magyar álláspont szélsőségektől mentes visszafogottságát. Célunk, hogy a magyar érdekeket figyelembe véve ne zárjuk le egyik érintett fél irányába sem a kommunikációs csatornákat. A kárpátaljai magyarok érdeke is azt kívánja, hogy óvatosak legyünk, ne mondjunk olyat, amit később bárki a fejünkre olvashat. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a magyar külpolitika kiegyensúlyozottsága, visszafogottsága mellett is célratörő és remélhetőleg hatékony.
– Mindez azt jelenti, hogy a jövőben sem várhatjuk, hogy a magyar politikusok szónokoljanak a Majdanon…
– A Függetlenség terén korábban megjelentek magyar közszereplők is, hiszen nem vitatjuk el az ukrán nép jogát az európai integrációra, épp ellenkezőleg. Vezető szerepet azonban nem vállaltunk. Minden demokratikus célt támogatunk, ám óvatosnak kell lennünk, hiszen a Majdan harmóniáját szélsőséges hangok törték meg, amelyektől mindenképpen távol tartjuk magunkat. Aggasztó, hogy különösen Nyugat-Ukrajna egyes megyéiben olyan ultraradikálisok a hangadók, akik ma még a kormány ellen lépnek fel, de ha nem figyelünk, holnap már az etnikai kisebbségeket fogják veszélyeztetni, köztük például a kárpátaljai magyarokat.
– Az ukrán válság kezelése körüli nézetkülönbségek jól kivehetők az Európai Unión belül is.
Hol húzódnak ezek az unió fellépésének hatékonyságát erőteljesen gyengítő törésvonalak?
– Közép-Európa vagy a Baltikum számára a keleti partnerség, s az ebben kulcsszerepet játszó Ukrajna kiemelten fontos. Hiszen közvetlen szomszédságunkban és keleti irányban e térségen túl is kiemelt érdekünk, hogy elmélyítsük a gazdasági, kulturális és társadalmi kapcsolatainkat. Ezzel szemben mások szerint a keleti partnerség programja sikertelen, s erőinket a déli szomszédság felé kellene összpontosítani. Nagy kérdés, hogy a közép-európai tagországok érdekérvényesítő képessége mennyire lesz képes ellensúlyozni ezeket a törekvéseket.
– Az ukrán válság, mint azt a napokban egy nyilvánosságra került telefonbeszélgetésből is kiderült, zavart okozott a transzatlanti kapcsolatokban is. Az Európa és Amerika között a kül- és biztonságpolitikai gondolkodásban, a stílusban mutatkozó különbségek Victoria Nuland keresetlen szavai nélkül is nyilvánvalóak, s messze túlmutatnak Ukrajnán…
– Először is, magánbeszélgetések stílusát, tartalmát nem érdemes kommentálni. Úgy gondolom, ez esetben nem is maga a szóhasználat a lényeges, hanem az, hogy a kijelentés alkalmas lehet a bizalom megingatására egy olyan kiélezett helyzetben, amikor nagyon is szükség van az Európai Unió és az Egyesült Államok szoros együttműködésére. Magyarország egyébként is abban érdekelt, hogy erős legyen a transzatlanti együttműködés.
– S mennyire befolyásolhatja a bizalom megrendülése a folyamatban lévő szabad kereskedelmi tárgyalásokat, amelyeknek egyébként az EU mintha mindent alárendelne? Nem gondolja, hogy Európának határozottabban kellene kiállni a saját érdekei mellett?
– A szabad kereskedelmi megállapodás legfőbb hozadéka a munkahelyteremtés lesz. Ez különösen fontos akkor, amikor Európa déli országaiban a válság talán legfőbb következményeként kritikus méreteket ölt a veszélyes folyamatokat generáló munkanélküliség. Emellett természetesen meg kell védeni az európai érdekeket. Magyarország is támogat például minden a kultúránk, hagyományaink megvédésére irányuló törekvést. Nem lenne ugyanis jó, ha mindez piaci szempontok áldozatául esne.
– Mindezt értsük úgy, hogy a magyar külpolitika nem egyfajta gazdasági NATO-ként tekint erre a formálódó szabad kereskedelemre? Ez ugyanis visszatérést jelentene a hidegháborús logikához, amely Ukrajna kapcsán is zsákutcába viszi a gondolkodást. Oroszország ma senkit sem fenyeget, így talán Ukrajnát sem biztonsági pufferként kellene kezelni. Sőt, tovább megyek, hosszú távon az ukrán válság megoldása is elképzelhetetlen Oroszország nélkül. Egyetért ezzel?
– Az utolsó mondatával teljes mértékben. Oroszország az Európai Unió komoly kereskedelmi gazdasági partnere, s be kell látni, hogy fenntartható stabilitás Kelet-Európában Moszkva pozitív hozzáállása nélkül elképzelhetetlen. Ebből kifolyólag teljesen értelmetlen konfrontatívan fellépni Oroszországgal szemben. Úgy gondolom, hogy Magyarország e tekintetben konstruktív szerepet játszhat, s ha megfigyeljük a számunkra kiemelten fontos német külpolitikában manapság végbemenő váltást, elmondhatjuk, hogy hazánk törekvései azzal teljes mértékben szinkronban vannak. A TTIP-t semmi esetre sem tekinthetjük egy Oroszország ellen irányuló törekvésnek. A világban megfigyelhető tendencia a szabad kereskedelmi övezetek kiterjesztése, sőt távlati cél az lehetne, hogy létrejöjjön egy Oroszországot is magában foglaló, nagy szabad kereskedelmi térség.
– Az európai hangsúlyok ilyen irányú áthelyeződése már csak azért is szerencsés lenne, mert ezzel szinkronba kerülne az Európai Unió és Magyarország külpolitikája. A paksi bővítésről született moszkvai megállapodást ugyanis több országban is meglehetősen bizalmatlanul fogadták. Hol van Oroszország helye a magyar külpolitikában?
– Oroszország komoly partner, amit jól mutat, hogy az elmúlt években három alkalommal is tárgyalt egymással Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin. Gazdasági-kereskedelmi értelemben az éves, közel 11 milliárd eurós forgalommal Európán kívül a legnagyobb partnerünkről van szó, s kapcsolatainkban kiemelt szerepet játszik az energetikai együttműködés. De Oroszország nemcsak nekünk, hanem az unió meghatározó országainak is kiemelt gazdasági partnere. Ami pedig a paksi döntés kapcsán elhangzott kritikákat illeti, úgy gondolom, az európai partnereinkkel egyeztetett, átlátható döntés született, így aztán nem érheti szó a ház elejét. Rendkívül kedvező a beruházást kísérő pénzügyi konstrukció, az energetikai együttműködés terén pedig Magyarország egyáltalán nem külön utakon jár. Ráadásul a mostani megállapodás teremtette konstruktív hangulat annak is kedvez, hogy az esedékes gázszerződésben is kedvezőbb, a piachoz alkalmazkodó árakban egyezzünk meg. Oroszország tehát komoly perspektívákat kínál a jövőben is, s stratégiailag kell hozzá közelíteni.
– Megnyugtathatjuk hát John Lukacsot s másokat is, hogy nem geopolitikai irányváltásról van szó?
– Magyarország az Európai Unió tagja, s az is marad, együttműködése Oroszországgal pedig pragmatikus, a kölcsönösen előnyös érdekeken alapul. Amint arra a miniszterelnök úr is utalt, Magyarország nyugati beágyazottsága erős, amely mellett manapság megjelenik a keleti dinamika, mint sok más ország esetében. Ha úgy tetszik, a keleti nyitás „világtrend”. Azt kellene mindenkinek megértenie – idehaza és Nyugaton egyaránt –, hogy e kettő nem zárja ki egymást. A keleti nyitás politikája nincs ellentmondásban Magyarország nyugati beágyazottságával, s alapvetően a versenyképesség erősítését szolgálja.
– Úgy gondolom, hogy a magyar külpolitika beágyazottsága minden bírálat és bizalmatlanság ellenére európai. A sok esetben tetten érhető kettős beszéd, a belpolitikai habzás, az Európát érintő retorika ugyanakkor el-elbizonytalanítja ezt az egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen irányvonalat.
Nem gondolja, hogy a külpolitikára hatványozottan érvényes, miszerint nemcsak jónak kell lenni, hanem annak is kell látszani?
– Ez így van, s a keleti nyitás immár látható eredményeit is világosan, egyértelműen kell kommunikálni. Ez csak erősíti a külpolitikai irányvonalat. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden egyes bírálatra külön reagálni kellene.
– Az európai beágyazottságra azonban érdemes folyamatosan emlékeztetni, s a gyakorlatban is igazolni, hiszen a keleti nyitás is csak ezzel együtt lehet sikeres. Keleti partnereink szemében ugyanis uniós országként vagyunk igazán értékesek! Nemde?
– Így van, ez a státus felértékel bennünket. Ezt a gyakorlatban is látjuk, s európaiságunkat érzékelik keleti partnereink is. Ugyanakkor tárgyalásaimon azt is tapasztalom, hogy nyugati szövetségeseink szemében éppen az a hozzáadott érték növeli Magyarország súlyát, ami a nyugat-balkáni vagy a kelet-európai ismeretekben, kapcsolatokban jelenik meg. Ezzel ugyanis hozzájárulhatunk a közös európai külpolitika hatékonyabbá tételéhez. A helyzet tehát sokkal jobb, mint ahogy az sokszor látszik.
– S ha már a keleti nyitással kapcsolatos fenntartásoknál tartunk, nyugtassunk meg mindenkit abban a tekintetben is, hogy az ország érdekeit követve a magyar külpolitika nem vágta sutba a klasszikus európai értékeket!
– A hatékony külpolitika mindig az érdekek és az értékek szintézisén alapszik. Vegyük például az ukrán válsággal kapcsolatos álláspontot! Magyarország egyáltalán nem adta fel az európai értékeket. Ezzel együtt azt is el kell mondani, hogy az Európai Unió válságkezelő politikája csak akkor lehet hatékony, ha nem konfrontatív, nem avatkozik be Ukrajna belügyeibe, és stratégiailag közelít a kérdéshez. Ez utóbbi sokáig nem így volt, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy Ukrajna oda jutott, ahol ma van. Az ország keleti részében élők például ugyanúgy szimpátiával tekintenek Európára, mint a nyugatiak, nem akarnak azonban szakítani Oroszországgal, amelyhez érzelmileg, kulturálisan, gazdaságilag kötődnek. Még egyszer aláhúzom tehát, amíg az Európai Unió nem tud világos célrendszert felmutató konstruktív párbeszédet folytatni Oroszországgal, addig nehéz lesz megnyugtatóan rendezni Ukrajna helyzetét is.
Kijevi gesztus és ultimátum
Valamennyi őrizetben tartott ukrán tüntetőt kiengedtek a fogdából, közölte tegnap az Interfax-Ukraina hírügynökség. Elemzők szerint ez még korántsem azt jelenti, hogy a jogvédő szervek és a hatalomellenes megmozdulások részvevői közötti, immár napok óta tartó megbékélés folytatódni fog. Erre utalt a Szegodnya című napilapnak adott nyilatkozatában Andrij Parubij, a Majdan főparancsnoka is, aki szerint egyelőre legalább annyi az esélye az erőszakos harci cselekmények felújításának, mint a jelenlegi fegyverszünet folytatásának. Az ellenzéki parlamenti képviselő szerint ugyanis a Majdan Összukrajnai Egyesületének tanácsa csütörtöki ülésén az ellenállás folytatása, a teljes kormánynegyed blokád alá vétele mellett döntött. Ők az őrizetbe vett tüntetők teljes, minden feltétel nélküli szabadon bocsátását követelik. Azzal ugyanis, hogy a hatalom a fogdát a házi őrizetre cserélte fel, valójában semmi nem oldott meg, hiszen bármely pillanatban felújíthatja a tüntetők ellen foganatosított bűnvádi eljárásokat.
Egy ilyen forgatókönyv bekövetkezésének a lehetőségére a hét folyamán többször is figyelmeztette a tüntetőket és az ellenzéki politikusokat a belügyminisztérium is. A tárca nyomozói főosztályának vezetője, Oleh Taran szerint ketyeg az óra, és ha a tüntetők február 16-ig bezárólag nem vonulnak vissza az utcákról, és nem szabadítják fel az államigazgatás épületeit, akkor 17-én az amnesztiatörvény elveszti hatását, és a nyomozó hatóságok a vonatkozó törvények szokásos rendjében folytatják le a bűnvádi eljárások kivizsgálását, s a vádak beigazolódása esetén bíróság elé állítják a tüntetőket, akikre akár 15 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.
Mindeközben tovább folynak a találgatások Kijevben a leendő kormányfő személyével és a kabinet összetételével kapcsolatban is. Volodimir Olejnik, a kormányzó Régiók Pártja képviselője tagadta, hogy a frakció már kidolgozta saját javaslatát, amely szerint a jelenlegi ügyvezető kormányfő, Szerhij Arbuzovvagy az elnöki adminisztráció vezetője, Andrij Klujev kinevezését fogja javasolni az államfőnek. A frakció egy jelentős része mindkét személyt esélyesnek és alkalmasnak tartja az átmeneti kormány vezetésére. Volodimir Szaldo képviselő szerint ugyanakkor annak a lehetőségét sem lehet egyelőre elvetni, hogy az államfő kitart Arszenyij Jacenyuk személye mellett, akinek a tisztséget néhány nappal korábban már felajánlotta, feltéve természetesen, ha az ellenzéki Batykivcsina frakcióvezetője rábólint a felkérésre, és nem köti különböző feltételekhez beleegyezését. Tarasz Berezovec politológus szerint most olyan valakinek a kinevezésére van szükség, aki lemond jövőbeni politikai karrierjéről. A csőd szélére került ország gazdaságának irányítása ugyanis sürgős, népszerűtlen intézkedéseket követel, s erre Jacenyuk nem lenne alkalmas.
KA: „A keleti nyitás politikája nincs ellentmondásban Magyarország nyugati beágyazottságával”
(Külügyminisztérium)
