Takács Szabolcs az M1 Ma reggel című műsorában beszélt a magyar–orosz kapcsolatokról, valamint a nemzetközi közösség Szíriával kapcsolatos rendezési tervéről 2013. szeptember 18-án.

Mv: A stúdió vendége pedig Takács Szabolcs helyettes államtitkár, a Külügyminisztérium politikai igazgatója. Jó reggelt kívánok!

Takács Szabolcs, helyettes államtitkár, KÜM: Jó reggelt kívánok!

Mv: A téma pedig Szíria. Előtte egy pár szót Oroszországról, mert ugye Ön a szláv területekkel foglalkozott korábban. Ön szerint mekkora lehetőség és kapacitás van azáltal, hogy Magyarország és Oroszország között a politikai diplomáciai viszonyok kiegyensúlyozottabbá váltak arra, hogy ez gazdasági előnyökké transzformálódjon?

Takács Szabolcs: Azt hiszem, hogy a gazdasági kapcsolatokat mindenképpen meg kell, hogy előzze, vagy azokkal párhuzamosan kell, hogy folyjanak a politikai egyeztetések. Meg tudom erősíteni azt, hogy Magyarország és Oroszország között nagyon kiegyensúlyozott a politikai viszony. Néhány hónappal ezelőtt járt Magyarországon Oroszország külügyminisztere, Szergej Lavrov úr, magas szintű látogatásnak minősíthető érintkezés volt. És ennek során is megerősítést nyert, hogy Magyarország nagyon sok tekintetben partnere Oroszországnak, kíváncsiak a véleményünkre, és hát nyilvánvalóan Oroszország egy komoly szereplője a nemzetközi közösségnek. A szíriai válság is egyébként ezt támasztotta alá.

Mv: Már ha Szíriánál vagyunk, mennyire fáj Lavrov külügyminiszter úr feje Szíria miatt most?

Takács Szabolcs: Hát nézze, bizonyára fáj Lavrov külügyminiszter úr feje Szíria kapcsán. Csak úgy, mint mindenki másé, aki a nemzetközi közösségnek a felelős tagja. Ha már őt említettük, akkor azt hiszem, hogy mindenképpen ki kell emelni azt a hétvégi genfi megállapodást, amit pont az orosz diplomácia vezetője ért el az Egyesült Államok külügyminiszterével, John Kerry külügyminiszter úrral. Mi most úgy gondoljuk, hogy ez a megállapodás, amennyiben a megállapodásnak a tartalmi elemeit végrehajtják, akkor mindenképpen megnyithatja az utat a politikai rendezés előtt. Tehát a politikai rendezésnek...

Mv: Tehát itt a vegyi fegyverek ellenőrzése és megsemmisítése.

Takács Szabolcs: Ez most konkrétan a vegyi fegyver arzenálnak a detektálása, ennek egy pontos kimutatása, mind mennyiségében, mind az eloszlásában. És hát valóban ennek a megsemmisítéséről van szó. Reméljük, hogy amennyiben valóban ennek a megállapodásnak minden elemét végrehajtja minden érintett, akkor ez megnyithat egy ajtót a szélesebb körű politikai rendezés irányában is. És ennek kapcsán itt szeretném megjegyezni, hogy sajnálatos módon azért a vegyi fegyver incidenst megelőzően hagyományos fegyverekkel is már több mint százezer embernek az életét oltotta ki ez a konfliktus, és hát sok millió embernek kellett elhagynia az otthonát.

Mv: (...) úgy is mondhatjuk, hogy az AK géppisztolyok azok nagyon hatékonyak.

Takács Szabolcs: Nézze, minden fegyver hatékony, hogyha használják. Magyarország a válság kirobbanása óta elég következetesen azt kommunikálta, és most is azt kommunikálja, hogy ennek a krízisnek nincsen katonai megoldása.

Mv: Ez nyilvánvaló. Ön – ugye mondhatnánk azt, hogy most Amerikából jött emberként beszélgetünk Önnel. Ön az amerikai diplomáciával tárgyalt ezekről az ügyekről, ahol kiderült, hogy Magyarország támogatja az amerikai megoldási elképzeléseket, kivéve – ahogy Ön is mondta – a fegyveres háborús megoldást. Lavrov ötlete (illetve áttételesen Putyin ötlete) a megoldásra az mennyiben késztette gondolkodásra Obama elnököt és diplomáciai stábját?

Takács Szabolcs: Nézze, ez a folyamat ez nem most kezdődött Péterváron, amikor az Egyesült Államok, illetve Oroszország elnöke tárgyaltak a szíriai válságról, hanem ez egy párhuzamosan zajló folyamat. A nemzetközi közösségnek számos tényezője nyilvánvalóan a maga eszközeivel, kapacitásaival igyekezett aktívan részt venni ennek a rendezésében. Szeretném megemlíteni az Európai Unió külügyminisztereinek a szeptember elejei vilniusi informális találkozóját, amin egyébként részt vett John Kerry amerikai külügyminiszter is. Ez a fajta útkeresés, tehát egy bizonyos értelemben egy ultimátum szabása a szír rezsimnek, az már felmerült a vilniusi egyeztetésen is, ami gyakorlatilag időben is párhuzamosan zajlott Szentpétervárral. Nyilvánvalóan két ilyen jelentős ország van, az Egyesült Államok és Oroszország vezetőjének az elképzelése az nagyon komolyan számít. De ezzel párhuzamosan az Európai Unió álláspontja, véleménye is (úgy gondolom, hogy) befolyással volt...

Mv: Ez nagyon fontos vélemény, de hát azért Putyin elnök és Obama elnök nélkül nincs megoldás ebben az ügyben. Bármit is gondol az Európai Unió a saját regionális pozíciójáról, és hiába vagyunk mi viszonylag a legközelebb ugye Szíriához, ennek ellenére mégis csak a két nagyhatalom oldhatja meg ezt a problémát, illetve maga a szíriai nép.

Takács Szabolcs: Hát nyilván, ezzel nem akarok vitatkozni, ezzel az állásponttal, de ezzel párhuzamosan azért hangsúlyoznám, hogy az Európai Unió vezető államainak és az Európai Unió egészének a véleménye is jelentős hatással volt arra, hogy most úgy tűnik, hogy egy politikai rendezés irányába tudunk elmenni.

Mv: Látható már, távolságban látható, hogy mikor lesz ez a rendezés, vagy még csak várjuk?

Takács Szabolcs: Vannak konkrét időpontok, határidők is meghatározva, elrejtve ebben a megállapodásban. Egyrészt a szír rezsimnek egy nagyon rövid határidőt szabtak az elmúlt hétvégén, hogy hiteles, lehetőleg minél transzparensebb módon számoljon be a vegyi fegyver készletéről. Ez körülbelül egy hét. Vannak olyan sarokpontok, mint az év végi dátumok, november, december környéke, amikor is a vegyi fegyver hordozóeszközöknek a leszerelését kell végrehajtani. És hát perspektivikusan a jövő év közepéig – legalábbis érdemben – nagyobb mennyiségben megvalósítani a vegyi fegyvereknek...

Mv: Ez mindenképpen fontos lenne...

Takács Szabolcs: ...leszerelését.

Mv: ...igazgató úr, de a legfontosabb az lenne, hogy megszűnjön a gyilkolás. Köszönöm, hogy eljött hozzánk.

Takács Szabolcs: Köszönöm én is a meghívást.

(Külügyminisztérium)