Külügyminisztérium

Martonyi János

külügyminiszter

Találatok száma: 10

Beszédek, publikációk, interjúk

Martonyi János-interjú az Origón

Külügyminisztérium, 2013. július 16. 11:56

Martonyi János külügyminiszter Magyarország külpolitikai irányairól beszélt az Orgiónak adott, 2013. július 16-án megjelent interjújában.

Martonyi János a civil szervezetekről

Külügyminisztérium, 2013. július 15. 16:13

A civil világ hangja esetenként többet számít az uniós döntéshozóknak, mint a kormányzati döntéshozók érvei, mondta Martonyi János a Lánchíd Rádiónak 2013. július 12-én adott interjújában.

Martonyi János miniszter az elmúlt időszak magyar diplomáciájáról

Külügyminisztérium, 2013. július 6. 22:43

Martonyi János miniszter 2013. július 6-án a Hír Televízió P8 című adásának volt a vendége. A tárcavezető a Velencei Bizottság, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése és az Európai Parlament által a magyar közjogi rendszerről formált véleményekre és döntésekre reagált a magyar kormányzati álláspont bemutatásával, szólt továbbá az Egyesült Államok megfigyelési ügyéről és az egyiptomi helyzetről.

Martonyi János a lehallgatási botrányról az Országgyűlésben

Külügyminisztérium, 2013. július 4. 17:40

Martonyi János külügyminiszter az Országgyűlés 2013. július 7-i ülésnapján megválaszolta Németh Zsolt (Jobbik) „Miképpen szeretné megvédeni a magyar embereket, miképpen szeretné megvédeni a magyar intézményeket, és történt-e a magyar intézmények, Magyarország ellen ellenséges amerikai kémtevékenység?” kérdését.

Martonyi János a Magyarországot illető egyenlő elbánásról

Külügyminisztérium, 2013. július 4. 16:39

A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról szóló határozati javaslattal kapcsolatosan Martonyi János külügyminiszter szólalt fel az Országgyűlésben 2013. július 4-én.

Martonyi János: Különleges márka a V4 csoport együttműködése

Külügyminisztérium, 2013. június 27. 11:36

Lengyelország a héten adta át a visegrádi négyek elnökségét Magyarországnak, ami a magyar külügyminiszter szerint nagy felelősség. Martonyi János az EU további bővítéséről is beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2013. június 27-én.

Martonyi János miniszter az Országgyűlés Külügyi bizottságában

Külügyminisztérium, 2013. június 20. 14:27

Az Országgyűlés Külügyi bizottsága 2013. június 20-án megtartott ülésén meghallgatta Martonyi Jánost. A miniszter úr expozéja és az egyes képviselői kérdésekre adott válaszainak leirata.

Martonyi János a Velencei Bizottság jelentéséről és a Visegrádi Együttműködésről

Külügyminisztérium, 2013. június 18. 8:51

Martonyi János külügyminiszter a HírTV Magyarország élőben című műsora 2013. június 17-i adásában a Velencei Bizottság jelentéséről és a Visegrádi Együttműködésről szólt.

Martonyi János a Velencei Bizottság véleményéről

Külügyminisztérium, 2013. június 17. 21:47

Martonyi János miniszter A Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában 2013. június 17-én beszélt a Velencei Bizottság által megfogalmazott véleményről.

A miniszterelnök európai elkötelezettségéről meg vagyok győződve

Külügyminisztérium, 2013. június 6. 13:01

Martonyi János külügyminiszter a Heti Világgazdaságnak adott interjút (2013. június 6.).