Martonyi János miniszter zárógondolatai az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségéről 2010. október 20-án rendezett országgyűlési vitanapon.

Dr. Martonyi János külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a javaslatokért, a konstruktív hozzáállásért, különös tekintettel a felajánlásokra, azokra az ajánlatokra, amelyek a segítségre, az együttműködésre vonatkoztak. Magam is azon a véleményen vagyok, hogy ez a vitanap rendkívül hasznos volt, ennek a megismétlését is el fogjuk tudni fogadni, ha erre vonatkozóan kezdeményezés történik. És külön örülök annak, hogy valóban azt hiszem, hogy annak a bizonyos elnökségi békének ez nagyon fontos megjelenítése, megnyilvánulása volt. Akkor arról nem is kell külön vitatkoznunk, ezt az elnökségi béke kifejezést vajon ki alkalmazta először.

Ami az egyeztetést illeti, arra szeretnék röviden utalni, hogy az ötpárti – majd négypárti – munkacsoport tevékenységét folytatja a parlament, mert hiszen ez alapvetően parlamenti hatáskör. A kormány részéről az első perctől kezdve kifejeztük a készségünket arra, hogy ebben részt vegyünk ugyanúgy, ahogy ez korábban is megtörtént, sőt azt is jeleztük, hogy más együttműködési formákra is lehetőség van. Én magam is meghívtam egy alkalommal a parlamenti pártok képviselőit, és azt is jelzem most még egyszer, hogy minden parlamenti képviselő előtt – ideértve egyébként, ismétlem, az európai parlamenti képviselőket is – nyitva áll az ajtóm, és bármikor kész vagyok konzultációra, megbeszélésre.

Azt hiszem, hogy olyan érzelmi-hangulati sztereotípiák, amelyek azért itt-ott megjelentek, mint például a demokratikus intézményrendszer rohamos leépítése vagy a tisztogatás, ezek alapvetően a pártpolitika területére tartoznak, úgyhogy én ezekkel külön nem is foglalkoznék. Egyetlenegy megjegyzés talán a tisztogatás kapcsán: véglegesül most a következő napokban az úgynevezett elnökségi stáb, ez körülbelül 800-810 ember; egyébként nyilvános lesz, fölkerül az internetre. Ennek körülbelül 10 százaléka változott a természetes bővítésekkel együtt az új kormány megalakulása óta. Én azért ezt nem nevezném nagyarányú változásnak, függetlenül attól, hogy kinek tetszik vagy kinek nem tetszik az, ki tartja ezt nagynak és ki tartja ezt kevésnek.

Ami a kapcsolatokat illeti a tagállamokkal, egy kicsit meglepődtem Mesterházy Attila azon megjegyzésén, hogy ezek alacsony szintűek. Köztársasági elnökünk járja a szomszédos országokat, el fog menni a tagállamok jelentős részébe. A miniszterelnökünk valamennyi tagállamba elmegy. Jelenleg Prágában van, tegnap Ljubljanában volt, lehet, hogy két-három tagállamba nem fog tudni elmenni, de azok miniszterelnökei ellátogatnak Budapestre, vagy máshol kerül sor kétoldalú találkozóra. Lehet, hogy az alacsony szint a külügyminiszterre vonatkozott. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy eddig valamennyi külügyminisztertársammal találkoztam már, ugyanígy az európai miniszterekkel vagy államtitkárokkal is, valamennyi biztossal találkoztam vagy találkozni fogok, és egyébként is napi kapcsolatban vagyunk az elnökséggel összefüggésben, de természetesen attól függetlenül is. Én tehát úgy érzem, hogy az együttműködésünk mind a tagállamokkal, mind pedig az európai intézményekkel biztosítva van. Külön figyelmet kell szentelnünk természetesen az Európai Parlamentnek, éppen az új szerepére tekintettel.

És általában véve azt kell, mondjam, hogy mi egy együttműködő elnökséget képzelünk el, különös tekintettel a lisszaboni szerződések által behozott módosításokra. Tisztában kell lenni azzal, hogy az Európai Tanács elnöke nem a magyar miniszterelnök, hanem maga az elnök, Herman Van Rompuy, és a magyar miniszterelnök együtt fog vele működni.

Nem fog presztízsszempontokat követni, hanem segíteni akarja az Európai Tanács elnökének munkáját. Erről már folytak megbeszélések kettejük között, és azt hiszem, hogy elég világos megállapodások jöttek létre köztük.

Ugyanez vonatkozik egyébként a külügyminiszter személyére is, ami a külpolitikát illeti. Mert hiszen a Külügyminiszterek Tanácsát nem a külügyminiszter fogja elnökölni, hanem Catherine Ashton főképviselő, és ennek megfelelően a mi szerepünk a segítés és adott esetben feladatok átvállalása, amint egyébként ez már meg is történt, és a következő napokban, hetekben megint csak meg fog történni, mondjuk, amikor éppen a tadzsik vagy az üzbég társulási tanács elnökét kell elnökölni az Európai Tanács oldaláról. Én tehát azt hiszem, hogy az együttműködésünkkel különösebb gondok nem lesznek.

Nagyon örültem annak, hogy a témák, amelyeket a különböző pártok, akár kormánypártok, akár ellenzéki pártok képviselői fölvetettek, lényegében azonosak. Nem láttam lényeges különbséget, legyen szó kohézióról, bővítésről, Horvátországról, romakérdésről, energiáról – és ismételten energiáról –, a Duna-stratégiáról, aztán a közösségi jogokról például.

Érdekes volt a szociális kohézióval kapcsolatos okfejtéseket is végighallgatnom. Mi is egységben látjuk egyrészt a foglalkoztatást, másrészt a képzést, harmadrészt a szegénységből való kikerülést. Nem véletlenül tűzi ki ezt a három fő célt az Európa 2020 stratégia.

Egy sor olyan kifejezés, megállapítás elhangzott, amelynek vitathatjuk adott esetben a szerzőségét, de nem a tartalmát. Mi is számtalanszor elmondtuk, és leírtuk azt többen is, hogy az igazi hozama egy sikeres magyar elnökségnek az elnökség után következik, amikor megnő a szerepünk, megnő a befolyásunk, megnő a hitelünk, megnő az elismertségünk akkor, ha ezt a feladatot megfelelően elláttuk. Mert akkor már nem fogják vitássá tenni azt, hogy meg tudjuk csinálni, a legszükségesebb feladatainkat meg tudjuk oldani, és nem fogják semmilyen szempontból sem kétségbe vonni az európai elkötelezettségünket sem.

Annak is örülök, hogy most már egységesen használjuk az „erős Magyarország erős Európában” kifejezést. Azt hiszem, hogy ez tulajdonképpen az a bizonyos nemzeti egyetértés, konszenzus, amiről olyan gyakran beszélünk, de ami most úgy tűnik, hogy valósággá alakul.
Néhány szót egész röviden – kihagynám az agrárpolitikát, mert arra már nincs időm –: a gazdasági kormányzás vagy szerényebben szólva a gazdaságpolitikák koordinációja terén fontos események történnek, és amint erre korábban röviden utaltam már, a helyzet szinte nap mint nap változik. Most úgy néz ki néhány napja, hogy mégiscsak alapszerződés-módosítást is fognak javasolni. Ez egy komoly dolog és egy új kihívás, mert ha lesz kormányközi konferencia, akkor akárhogy is, ezt megint csak a magyar elnökségnek kell bizonyos szempontból celebrálnia, lebonyolítania. Ez egy újabb feladat, és megint csak egy újabb kockázat is, hiszen nyilvánvaló az, hogy itt azért még számtalan ismeretlen körülmény is beavatkozhat.

Utolsóként szeretnék azért néhány szót szólni – annál is inkább, hogy az első fölszólalásomban erre nem került sor – a külpolitikáról. Abban is nagyrészt egyetértés van, hogy az Európai Unió külpolitikai szerepét, a nemzetközi kapcsolatrendszerben betöltött szerepét erősíteni, fokozni kell. Itt elhangzottak optimista jóslatok is, hogy ez erősödni fog. Én nagyon bízom abban, hogy erősödni fog, de azért látni kell azt, hogy itt bizony komoly nehézségek és kétségek is vannak. Az egyik legnagyobb kihívás, ahogy ezt ma mondják, az Európai Unió előtt. A lisszaboni szerződés által létrehozott új rendszer valószínűleg segít, eddig ennek még túl sok jelét nem látjuk, legyünk reálisak, de én bízom abban, hogy a rendszer egyre jobban beüzemel, és egyre sikeresebben fel tud lépni az Európai Unió a globális nemzetközi színtéren is, ideértve adott esetben az Egyesült Nemzetek Szervezetét is.

De ami a mi konkrét világunkat illeti, nekünk valóban egy kiemelt prioritás az, hogy a horvát csatlakozási tárgyalások a magyar elnökség alatt legalábbis politikai értelemben véve lezáruljanak, és sor kerüljön a tárgyalások lezárására, ha úgy tetszik, a csatlakozási szerződésnek a parafálására. Hogy az aláírást meg tudjuk-e ejteni a magyar elnökség alatt, vagy nem, ez egy bizonytalan kérdés, mi biztos, hogy erre fogunk törekedni, de azt szeretném jelezni, hogy erre azért ígéretet felelősen senki nem tehet.

De néhány nap múlva támogatni fogjuk azt, hogy a Tanács, a Külügyminiszterek Tanácsa felkérje a Bizottságot annak a véleménynek a kidolgozására, amely Szerbia csatlakozásáról szól, Szerbia felkészültségét kell, hogy elemezze. Azt sem tudom most megígérni, hogy ez a döntés meg fog születni néhány nap múlva. Egy biztos, a magyar külpolitikának, a magyar diplomáciának a célkitűzései e tekintetben egyértelműek. És ugyanez lesz a helyzet a többi nyugat-balkáni ország csatlakozása esetében is annak ellenére, hogy tudjuk, hogy ez egy hosszabb folyamatot igényel, hogy nagyon komoly nehézségek vannak. Van olyan ország, amelyiknek nincs elfogadott neve. Van olyan ország, amelyiknek az „ország” minősége kétséges még, legalábbis egyesek által kétségbe vonatik, és van olyan ország, amelyik túl nagy, túl erős ahhoz, és még nagyobb és még erősebb lesz egypár év múlva, és ezáltal kelt bizonyos aggodalmakat. Egy biztos, a magyar külpolitika mindezeknek az országoknak a befogadását fogja célozni, és ugyanezt fogjuk tenni az elnökség alatt is.

Köszönöm szépen a figyelmet.

(Külügyminisztérium)