Martonyi János külügyminiszter Pálffy István (KDNP) képviselő „Az európai elit válsága” címmel tett napirend előtti felszólalására az alábbi választ adta az Országgyűlés 2012. július 2-ai ülésnapján

PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót és a segítséget is, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Meglehetősen hálátlan dolog most egy ilyen miniszterelnöki napirend előtti után visszatérni az európai válság problémájára, de a válság mibenlétét azért szükséges nagyon pontosan leírni, hogy megértsük, mi is történt velünk az elmúlt 20-60 évben, és ha megértettük, akkor tudunk igazán történelmi megoldások után nézni.
A válság alapvetően gazdasági, politikai, pénzügyi természetű, de a nagy eurókatasztrófa esélyének árnyékában van egy olyan körülmény, ami el szokta kerülni a figyelmet, ez pedig általában véve az európai projekt, az európai politikai elit válsága.
Mire gondolok? Lassan hetven évvel ezelőtt az európai egység gondolata még egy egyetemes társadalmi projektnek indult az európai kereszténység hagyományain. Ez alapján mondta azt Robert Schuman, hogy Európa jövője vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Schuman a keresztény erkölcsű, ezen nyugvó Európát látta a társadalmi szolidaritás megvalósítójának, és az európai népek és a szuverén nemzetek integrációját is egyfajta széles, egyetemes, tehát katholikosz alapon gondolta el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk, hogy a háború utáni elit az integrációban látta a garanciáját annak, hogy egy nagy kataklizmát el lehessen kerülni: béke, demokrácia, versenyképes piacgazdaság - ez volt az egységesülő Európa hármas célrendszere. Az akkori nemzedék ezt hagyományozta, ezt üzente tovább a következő generációnak, azonban ezek egyre távolabb kerültek a háborús traumától, és bizony az unokák szemében, mondjuk, a II. világháború már semmivel sem volt valóságosabb, mint a keresztes háborúk, teszem azt, vagy például a vallásháborúk Európában.
Ez a háborútól már távol álló, az élményektől nem érintett nemzedék került vezető pozícióba, hatalomba az ezredforduló után, pont abban az időszakban, amikor az európai integráció előnyei csökkenni kezdtek, és egyre nagyobb távolság alakult ki az elit és az európai polgárok között, egyre nagyobb lett a szakadék. Ez az új elit kényelmesebbé vált, és nem foglalkozott az európai polgárok, családok hétköznapjaival, mindennapi gondjaival, és végeredményben ezt tanúsítják az integrációt ellenző referendumok, az ír, a holland népszavazás, a franciák és a többi, és ezt bizonyítják az európai parlamenti választásokon való részvételi arányok, amelyek fokozatosan csökkennek.
Béke van ugyan és demokrácia, de veszélyben volt a versenyképesség, és ez ebből az unokák generációs elitjéből lényegében azt váltotta ki, hogy az Európai Uniót egy gazdasági elitprojektté változtatták, és ebben a pénzügyi helyzetben a megoldások, az, amit tenni kell, és az, amit a választópolgárok el tudnak fogadni, irdatlan távolságba került egymástól.
Ez tehát maga a projekt válsága és ez a politikai elit válsága is, tetézve azzal, hogy a nemzetállamok, a nemzetek szerepét, erejét nem vették kellő mértékben figyelembe, és az Unió máig lebecsüli a kisebbségek helyzetét, problémáját. Ebből látszik, hogy ez a fajta elit, ebben a politikai válságban lévő elit nem képes megérteni a népek problémáját, és ez egy válsághelyzetben nagyon kemény következményekkel járhat, mert megvonhatják a támogatást tőlük.
Összességében a mi szempontunkból mi lehet a tanulsága ennek a folyamatnak, amit itt vázoltam? Nyilván az, hogy egy elitprojektben nem szabad részt venni, vissza kell térni az európai egység alapgondolatához. Az európai polgároknak és az európai nemzeteknek egy olyan politikai voluntarizmustól, politikai erőszaktól mentes megoldást kell kínálni, amelyben a választók, a polgárok fokozatosan azonosulni tudnak a lépésekkel, és vissza kell térni a kereszténydemokrácia politikai alapvetéséhez, a legszélesebb társadalmi szolidaritás elvéhez.
Én kérem tisztelettel azon tekintélyes képviselőtársaimat, akik egyrészt túlélték a háború borzalmait, átélték a kommunizmus időszakát, figyelmeztessék a jelen politikai generációját, figyelmeztessék az unokák generációját, hogy kerüljék el az európai elit politikai hibáit, mert különben az Európai Unió továbbra is egy elitprojekt lesz, ha pedig az marad, akkor törvényszerűen el fog bukni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: A napirend előtti hozzászólásra Martonyi János külügyminiszter úr jelezte, hogy a kormány nevében válaszolni kíván. Ötperces időkeret áll a rendelkezésére, miniszter úr. Öné a szó.

DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A képviselő úr nagyon fontos kérdésről szólt. Valóban, évek óta sokan mondják, mondták, hogy Európának meg kellene találni a saját lényegét, a saját identitását, ahogy ezt annak idején mondták többen: a saját lelkét. Idézhetném XVI. Benedek pápát is, aki azt mondta nem olyan régen, hogy Európa mintha búcsút mondana a történelmének, mintha kilépett volna a saját történelméből.
Azt jól tudjuk, hogy Európa sem léphet ki a saját történelméből, vagy ha erre kísérletet tesz vagy tenne, akkor abból nagy baj van.
Ami a válságot illeti, ez a válság nem Európában indult, ugyanakkor Európa már a válságot megelőzően is nagyon súlyos kihívásokkal nézett szembe. Ezekről annak idején is sok szó esett, itt volt rögtön annak idején a gazdasági térvesztés, a versenyképesség gyengülése, összehasonlítva más térségekkel. Aztán itt volt az intézményi kihívás, ezekre próbált választ adni az a sok kísérlet, amelyek részben aztán sikerrel jártak a lisszaboni szerződés elfogadása útján. És persze a legfontosabb volt talán a demográfiai válság vagy kihívás, ami most is tart, és ami a legkomolyabb gondja Európának. És ez már elvezhet az emberhez. Ez már elvezet ahhoz a kérdéshez, hogy valóban a lényegünket, a lelkünket kellene megtalálni a jelen problémáinak megtalálásához. És a válság ezeket a kihívásokat élezte ki rendkívüli módon, és ezek a kihívásokat most kell valamilyen módon megoldani vagy legalábbis tompítani.
Azt hiszem, ez egyrészt úgy történhet, hogy visszatérünk az alapértékekhez, másrészt pedig a jelenlegi helyzetből indulunk ki, a jelenlegi körülmények alapján keressük a megoldásokat. Tudniillik annak nincs sok értelme, hogy visszatérjünk az '50-es, '60-as évek vitáihoz. Miről szóltak az '50-es, '60-as évek vitái? Arról szóltak, hogy csináljunk-e egy föderális Európát, vagy pedig csináljunk-e hagyományos kormányközi, államközi együttműködésre épülő Európát. Azok a kereszténydemokrata politikusok, akikre képviselő úr utalt, az első megközelítést követték, de nagyon sokan akkor is mást mondtak. Itt van például rögtön de Gaulle tábornok, aki mindig is azt mondta, ő úgy érezte, hogy egy államok közötti együttműködésé a jövő. Sokszor úgy mondjuk ezt, nemzetek között, jóllehet mi jól tudjuk, hogy nem ugyanazt értjük a nemzet és az állam alatt.
Azt hiszem, jelenleg nem ez a lényeg. Jelenleg az a lényeg, amiről egyébként ma már korábban szó esett, hogy meg kell menteni az eurózónát. Mert ha az eurózóna elbukik, akkor elbukik az Európai Unió is. És a miniszterelnök úr előbb éppen elmondta, hogy mi a következménye annak, ha az Európai Unió elbukik. Az eurózónát pedig csak úgy lehet megmenteni, ha teremtünk egy sokkal erősebb koordinációt és integrációt a pénzügyi rendszerek, a költségvetési rendszerek, a gazdaságpolitikák között, és megteremtjük a politikai demokratikus legitimáció és elszámoltathatóság feltételeit. Ezt lehet politikai uniónak nevezni, de azt hiszem, jobb, ha itt is maradunk az eredeti szóhasználat mellett.
És van még egy másik vonulat is, amiről nagyon kevés szó esik. Az egyes tagállamok alkotmánybíróságai egyre inkább fölfedezik azt, hogy jóllehet egyes területeken valóban előre kell lépni, de más területeken korlátokat kell építeni. És ezt a legutóbbi hónapokban maga az Európai Bíróság is elfogadta. Igenis létezik egy alkotmányos identitás, amihez nem lehet nyúlni, és amit nem teszünk be a közösbe, mert azok mi vagyunk, nemzetek, nemzeti közösségek. Tehát itt egy kettős folyamat van. Egyes területeken elkerülhetetlen a mélyítés, az erősítés, más területeken korlátokat kell teremteni.
Ezért hiszem azt, hogy az a vita, amit az elmúlt napokban a média is kiélezni látszik, egy álvita, egy látszatvita, nem kell benne részt venni. A megoldásokat kell megtalálni, ugyanakkor világos jövőképpel kell rendelkeznünk. Ehhez valóban vita kell. Biztos, hogy sok vita lesz köztünk. Induljon el ez a vita, el kell majd egyszer döntenünk, hogy az eurózónára vonatkozó különleges szabályokat magunkra is irányadónak akarjuk-e tartani, vagy sem. Itt az ideje, hogy ezt a vitát elkezdjük.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti frakciókban.)

(kormany.hu)