Martonyi János miniszter a Duna TV Közbeszéd című műsorában ismertette bukaresti megbeszéléseit 2013. március 5-én.

Műsorvezető: Süveges Gergő

Mv: Martonyi János külügyminiszter a vendégünk. Jó estét kívánok, külügyminiszter úr!

Martonyi János, külügyminiszter: Jó estét kívánok!

Mv: Ezt a beszélgetést délután fél 5 után 10 perccel kezdjük rögzíteni. Ugye március 9-én – mint hírlik – Victor Ponta román miniszterelnök Magyarországra jön a szocialista párt meghívására.

Martonyi János: Így van.

Mv: Március 10-én Marosvásárhelyen autonómia-tüntetés. Fontos volt, hogy mindezeket megelőzze az ön látogatása?

Martonyi János: Maga a látogatás az egy régebbi ötlet. Tehát volt – ahogy ezt szokták mondani – egy érvényes meghívásom. Amikor beteg voltam, akkor egyébként telefonon beszéltem Titus Corlatean külügyminiszterrel. Megerősítette ezt a meghívást, és én jeleztem, hogy hát amikor…

Mv: Ha a fertőzés megy, én is megyek.

Martonyi János: ... amikor lesz lehetőség, el fogok menni. Az eredeti időpont, az nem volt meghatározva. Annak idején, mikor beszéltünk telefonon, mikor robbant a zászló-ügy, akkor kiadtunk mind a ketten egy-egy közleményt, és abban az állott, hogy tavasszal fogok elmenni Bukarestbe. Aztán később fölmerült az, hogy március közepén mennék, és végül is ők javasolták azt – ezt szeretném aláhúzni –, hogy erre a látogatásra, tehát most 4-én, 5-én kerüljön sor. Én azt hiszem, hogy szerencsésebb volt valóban az a megoldás, hogy ez az út megelőzte mind március 9-ét, mind pedig 10-ét. Egyébként sem lett volna az jó, hogyha húzzuk-halasztjuk ezt a dolgot, már csak azért is, mert azt hiszem, hogy egy nagyon fontos érdek fűződött ahhoz, hogy azért csillapodjanak a kedélyek. Tehát voltaképpen az útnak volt egy ilyen nagyon rövid távú célja is, mert hiszen mindig vannak rövid- meg hosszú távú célok is.

Mv: És csillapodtak a kedélyek? Sikerült Ön szerint?

Martonyi János: Én azt hiszem, hogy a kedélyek csillapodtak, és a következő napok és a következő hetek fogják azt eldönteni, hogy csillapodnak-e vagy sem, annak ellenére, hogy vannak bizonyos kockázatok akár 9-ével, akár 10-ével kapcsolatban.

Mv: De lehet-e előre csillapítani? Ez a kérdés.

Martonyi János: Hát az én dolgom – ugye én azért próbálok szerény maradni – az elsősorban az volt, hogy az eddigi kedélyeket próbáljam csillapítani. A jövőre nézve itt most különösebb felelősséget vállalni nem tudnék, bár tréfát félretéve, azt hiszen, hogy ez mégiscsak egy folyamat. Tehát, hogyha most a zászló-ügy viharai egy kicsit csitulnak, az a hisztériához közelálló állapot, ami a román médiának egy igen jelentős részét jellemezte, és ami kétségkívül átterjedt a politika jó néhány szereplőjére is, most nem akarom megmondani, hogy pontosan kire, mikor, milyen formában, nos ez a vihar – mondták annak idején, hogy zászló-háború, én ezt soha nem akartam használni –, ez azért enyhülni fog, csitulni fog. Erre vannak jelek. A mai tárgyalásaim egyértelműen erre mutattak.

Mv: Ma találkozott a miniszterelnökkel, például.

Martonyi János: Így van, de hát azt is olvastam, hallottam, hogy a csíkszeredai románok jelentették, hogy őnekik semmi kifogásuk nincsen a székely zászló használatával szemben. A mai szenátusi látogatásomon ott volt Kovászna megye román szenátora, tehát nem a magyar, hanem román szenátor, aki egyébként szintén nagyon barátságosan nyilatkozott, mondjuk nem feltétlenül, konkrétan a zászlóról, de általában véve. Tehát én azt hiszem, hogy azt azért nagyon sokan értik, érzik, hogy a közösségi zászlóknak a használata azért az talán mégsem egy olyan dolog, amit ilyen erőteljesen érdemes kifogásolni. Továbbra is vitatkozunk azon, hogy egyáltalán mit mondanak a román jogszabályok. Én megmondom őszintén, még nem találtam nyomát tiltó szabálynak. Próbálunk utánanézni, és kaptunk erre nézve anyagokat is, de én még nem találtam olyan szabályt, amelyik megtiltaná a közösségi zászlók használatát, persze a középületekről beszélünk, mert egyébként senki nem mondja, hogy tilosak, csak a középületeken tilosak. Az igaz, hogy a nemzeti zászlókat – tehát a Románián kívüli nemzeti zászlókat –, azokat csak bizonyos alkalmakkor szabad középületekre kitűzni. Ez igaz. Ez például egy különbség a magyar szabályozással szemben, mert például Magyarországon a középületekre a nemzeti zászlókat is minden további nélkül ki lehet tűzni.

Mv: Ünnepnap és hétköznap egyaránt.

Martonyi János: Így van, hát ezért hivatkozunk arra ugye – amit bemutatott azt hiszem még a Duna Televízió is –, hogy a gyulai önkormányzat épületén ott lobog a román nemzeti zászló, és evvel senkinek az égvilágon semmi baja ilyesmiből nincsen.

Mv: Igen, hát persze erre azt mondják, hogy itt nemzeti zászlóról van szó, és a székely zászló meg nem nemzeti zászló.

Martonyi János: Igen, de a nemzeti zászlóra nézve a román szabályozás szigorúbb. Tehát éppen azt mondom, hogy a nemzeti zászlónál, hogyha levetetik – ünnepnap kivételével, vagy pedig valamilyen nemzetközi rendezvény, azt mondja még a törvényük – ezenkívül, akkor ez ellen sokat nem tudunk szólni, mert valóban van egy ilyen román törvény. Jó vagy rossz, az most egy más kérdés. A közösségi zászló, az a közösséghez való tartozást jeleníti meg, jelképezi, ugyanúgy, mint egy jelvény vagy egy címer, vagy bármi más. Tehát továbbra sem értjük azt, hogy miért kell ezt tiltani.

Mv: De akkor ezek szerint azt mondja, hogy a hisztéria a sajtótól indult és átterjedt a politikára. Ön most politikusokkal találkozott. Vajon ez visszafelé működik-e, átterjed-e a csillapodás a sajtóra?

Martonyi János: Azt én nem merném mondani, hogy a sajtótól indult, mert ugye azért most – talán nem kell ezt feltétlenül elemeznünk részletesen –, de hát azért indultak közigazgatási eljárások azok ellen az önkormányzatok ellen, amelyek kitűzték középületre a székely zászlót. Hozzáteszem egyébként, a székely zászló egyben egy megyei zászló is, mert Kovászna megyének ugyanaz a zászlaja. Hozzáteszem, ma, amikor befejeztem a tárgyalást Antonescu szenátusi elnökkel, akkor ő tréfásan - félig tréfásan – közölte, hogy őneki egyébként az égvilágon semmi baja, gondja nincsen a székely zászlóval, már csak azért sem, mert ez lényegében azonos az ő politikai pártjának a zászlajával. De a kérdésre vissza szeretnék térni, mert ez nagyon lényeges. Én nekem – ismétlem – az volt a rövid távú célom, hogy ezt a hangulatot valahogy csillapítsam. Az egy viszonylag ritka lehetőség, amihez én tegnap délután hozzájutottam, hogy lényegében az egész román közvéleményt meg tudjam szólítani. Tehát volt egy rendezvény, ahol a román és a magyar külügyminiszter tartott egy 15-20 perces előadást a stratégiai partnerségre vonatkozó megállapodás aláírásának a tizedik évfordulója alkalmából. Majd ezt követően nagyon sok kérdést kaptam a médiától. Ott volt – ahogy én ott a helybéliektől hallottam – szinte kivétel nélkül minden romániai rádió, televízió állomás, sajtó. Na, most, én úgy érzem, hogy itt legfontosabb a közvéleményhez szólni. Az is fontos, hogy mit mondok a miniszterelnöknek, vagy a külügyminiszter kollegámnak, de igazából itt a román közvéleménynek kell megmagyarázni azt, hogy miről is van itt szó. Miért nem veszélyes ez? Miért engedjük mi a román nemzeti zászlónak a kitűzését? És én azt hiszem, hogy ez bizonyos fokig talán meg is lepett egyeseket, hogy hát nem biztos, hogy ezek... ezek farkasok. Lehet, hogy ezek tulajdonképpen jóindulatú emberek. Én nagyon udvariasan, finoman céloztam pont a miniszterelnöknek is arra a kijelentésére, ami ugye úgy szólt, hogy úgy látja, hogy Orbán Viktor személy szerint és a Fidesz Románia ellenségei. Én mondtam, hogy nem vagyunk Románia ellenségei, sem Orbán Viktor, sem a Fidesz, sem a magyar kormány, még kevésbé Magyarország nem ellensége Romániának. Ezért jöttem ide, hogy ezt megmagyarázzam, és ahogy én a visszajelzésekből érzékelem, ez azért talán-talán hatott. És abban nagyon bízom egyébként, hogy a román médiumok átadják ezt az üzenetet, és hogyha ez így van, akkor viszont abban is bízom, hogy a hangulat valóban csillapodni fog.

Mv: A közigazgatási eljárások, amiket az előbb említett, ezek zajlanak még, vagy mind megszűnt?

Martonyi János: Nem, ezek zajlanak, részben bírósági szakaszban vannak.

Mv: Ez szóba került a tárgyaláson?

Martonyi János: Bírósági ítélet is volt már, hát a bírósági ítéleteket befolyásolni ugye – mint tudjuk – senki nem tudja.

Mv: Feljelentést visszavonni lehet.

Martonyi János: Hát most ebbe ne menjünk bele.

Mv: De akkor ezek ilyen mélységig nem kerültek szóba a beszélgetéseken?

Martonyi János. Dehogynem, hát jelenleg az a román álláspont – ismétlem –, hogy a román jogszabályok ezt tiltják. Én ennek nyomát nem találtam. Az is kétségtelen, hogy ebben az ügyben végül is azért a román bíróságok mondják ki a szót. Ezért mondjuk mi azt, hogy a jogi helyzeten vitatkozunk. Szerintem nem tiltják, de...

Mv: De akkor a bíróság, ha születik bírósági ítélet, akkor valamire hivatkozni kell majd.

Martonyi János: És lehet, hogy én ezt már itt is elmondtam, de én úgy érzem, hogy ez elsősorban egy morális és politikai kérdés. Ha van ilyen jogszabály, vagy lenne ilyen jogszabály, akkor az nem volna helyes jogszabály, akkor azt meg kellene változtatni. Ilyen egyszerű. Mert a közösségi zászlók használata az mindenütt a világon – de Európában különösen – a világ legtermészetesebb dolga.

Mv: Igen, azt hiszem, hogy ez ügyben világosak a nézetkülönbségek. Szóba kerültek-e más témák, régiók átszervezése, más olyan ügyek, amelyekben alapvető elvi különbség van a román és a magyar álláspont között? Zászlókon most túllépve.

Martonyi János: Természetesen, lényegében valamennyi ilyen ügy szóba került. Mielőtt még a nézeteltérésekre rátérnék, ugye van egy pont, amiben viszont egyetértünk, és az az, hogy a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések nem jelentenek ma belügyet. Nem jelentenek Európában sem, az Európai Unión belül sem, de nem jelentenek a kétoldalú kapcsolatainkban sem, hiszen az alapszerződésünknek – történetesen éppen a 15. cikke – az kifejezetten kimondja, hogy ezzel a felek foglalkoznak. Én egyébként a román kollegámtól kaptam egy „aide memoire”-t, amiben föl vannak sorolva azok a kérdések, amelyeket ők fontosnak tartanak a magyarországi román kisebbség helyzete szempontjából. Úgyhogy erről nem is beszéltünk külön. Én szívesen elmeséltem volna, hogy mi milyen lépéseket tettünk ezen a területen. A tegnapi rendezvényen a sajtó föl is tette ezeket a kérdéseket, amiket jól ismerünk. Például, hogy a magyarországi nemzetiségek parlamenti képviselete, és így tovább. De van egy sor olyan kérdés, ami ma nagyon-nagyon lényeges az erdélyi magyarság szempontjából, A legfontosabb egyébként – az nem kétséges –, hogy éppen a közigazgatási átszervezés, területi átszervezés, regionalizáció, vagy bárhogy is nevezzük, de hát vannak azért más kérdések is. Nevezetesen itt van – mondjuk – a marosvásárhelyi orvosegyetemnek a kérdése.

Mv: A Székely Mikó Kollégium ügye.

Martonyi János: Itt van a restitúció, mert a Székely Mikó tulajdonképpen egy sokkal szélesebb témakört jelez, és ez pedig az egyházi ingatlanoknak a visszaszolgáltatása, ahol egyébként hát különböző eljárások folynak nem csak Romániában, hanem Románián kívül is. Az Emberi Jogok Bírósága is foglalkozott a témával. És hát itt vannak általában a nyelvhasználati kérdések. Ezeknek egy része egyébként olyan kérdés – és most igyekszem finom lenni, mert megállapodtunk abban, hogy nem üzengetünk egymásnak a médiumokon keresztül –, de vannak olyan kérdések, ahol voltaképpen van egy román szabályozás. Van román törvény. Mi voltaképpen csak azt kérjük, hogy ezeket a törvényeket alkalmazzák. Ilyen egyébként – megjegyzem – a marosvásárhelyi kérdés is, sőt hát ott nem csak törvény van, egy kormányhatározat – persze annak a jogi sorsa most vitás –, de van egy megállapodás. Van egy hétpontos megállapodás, az egy kompromisszum. Jó vagy rossz, de azt alkalmazni kellene. Tehát egy sor területen egész egyszerűen csak előre kellene lépni és alkalmazni kellene a megállapodásokat vagy pedig a szabályokat.

Mv: Ha már a regionalizáció szóba került. RMDSZ-es képviselőkkel, illetve az RMDSZ képviselőivel is találkozott. Miben lesz együttműködés a magyar kormány és az RMDSZ között?

Martonyi János: Hát az RMDSZ is úgy látja, de én azt hiszem, hogy mindenki úgy látja, hogy a regionalizáció az ma egy különlegesen fontos kérdés. Ez már inkább a közép- és hosszú távú kérdésekhez tartozik, de az biztos, hogy a regionalizáció, és legfőképpen az ezzel kapcsolatos hatásköri szabályok, azok az erdélyi magyarságnak a helyzetét, sorsát, jogait évekre vagy évtizedekre meg fogják határozni, vagy legalábbis befolyásolni fogják, tehát ez egy nagyon fontos kérdés. Ezt a harcot alapvetően az erdélyi magyarságnak és politikai szervezeteiknek kell majd megvívnia, és ehhez én azt hiszem, hogy nagyon különböző eszközöket kell igénybe venni. Az egyik az, hogy szakmai érveket is kell gyűjteni. Nem lehet ezt kizárólag magyar kérdésként megjeleníteni.

Mv: Igen, a Kelemen úr is ezt nyilatkozta, hogy ezt gazdasági kérdésként kell megjeleníteni.

Martonyi János: Meg kell győzni a romániai megyéket, hogy ez nekik sem jó. Tehát itt szövetségeseket kell találni, és ebben azt hiszem, hogy egyetértünk.

Mv: De tud-e támogatást nyújtani a magyar kormány vagy akar-e?

Martonyi János: Ezt tesszük. Hát természetesen. Ezt tesszük. Egyrészt az akarat kérdése föl se merülhet, tudniillik a magyar alaptörvény az erre kötelez minket. A magyar kormány most már nem csak felelősséget érez, hanem felelősséget vállal a határon kívüli magyar közösségekért. Tehát pontosan erről van szó. Amit tudunk külpolitikai, diplomáciai téren, nemzetközi téren megtenni, azt meg kell, hogy tegyük. De mégis azt hiszem, hogy ez azért alapvetően ez egy Románián belüli kérdés lesz. Mindenki érzi a fontosságát, és én azt hiszem, hogy gondolkodni kell mindenkinek azon, hogy melyek azok a reális eszközök és érvek, amelyeket ebben fel tud használni.

Mv: Miniszter úr, megszűntek a közös kormányülések. Miért? Lesznek-e a jövőben?

Martonyi János: Mi nem zárkózunk el attól, hogy legyenek olyan találkozók, ahol a miniszterelnökök jelen vannak, és az a néhány miniszter, mondjuk közlekedési miniszter – minálunk külön nincsen, de mindegy –, gazdasági miniszter, akiknek a témái adott esetben az együttműködés szempontjából fontosak. Mi ettől nem zárkózunk el. Erről egyébként beszéltünk a múltkor is, és hogyha alkalom adódik, akkor ilyet tarthatunk. Ez az úgynevezett közös kormányülés, mondjuk különösen egy olyan helyzetben, amikor az egyik országban ... most pontosan nem is tudom megmondani, bocsánatot kérek, hogy hány tagja van a román kormánynak, de mondjuk legkevesebb két-háromszorosa a magyarnak. Tehát ez egy kicsit formális dolog lenne, de ettől függetlenül én azt hiszem, hogy találkozókra, előrelépésre szükség van. Ugye, nem beszéltünk például a projektekről. Tehát van egy csomó pozitív elképzelés, és nekünk van egy olyan érzésünk, hogy mintha az elmúlt hónapokban ezeknek a megvalósítása – hogy mondjam finoman – egy kicsit lelassult volna. Tehát adjunk ezeknek lendületet. Nagyon sok kérdés van. Közúti keretegyezmény, határ menti együttműködés, kőolajtárolás és így tovább. Ezekben is mind szeretnénk előrelépni.

Mv: Reméljük, hogy úgy lesz. Miniszter úr, köszönöm, hogy eljött hozzánk.

Martonyi János: Köszönöm szépen.
 

(Külügyminisztérium)