Martonyi János külügyminiszter az Rtl Klub Híradójának nyilatkozott 2012. július 6-án. A tárcavezető szólt a magyar uniós elnökségről és a magyar–kínai kapcsolatokról.

Mv: Megnőtt Magyarország önbizalma és önbecsülése a Külügyminiszter szerint. Ez az eredménye Magyarország féléves uniós elnökségének. Martonyi János híradónknak adott interjújában elmondta, hogy sok köszönőüzenetet kapott, volt olyan, amit tört magyarsággal írt a feladója.  Gazdasági kérdésekről szólva kiemelte, hogy Kína mellett az arab országokra is oda kell figyelni. Hivatalos átadás-átvétel Varsóban múlt pénteken. Fél év után Lengyelország vette át az EU soros elnöki tisztjét Magyarországtól.

Martonyi János: Volt olyan is magas beosztású eurokrata, aki magyarul próbált meg néhány mondatot írni törtmagyarsággal. Az üzenete lényege az, hogy ez volt eddig számára az egyik legjobb elnökség azóta, mióta ő ezt a folyamatot követi.

Riporter: A tárcavezető szerint az is tanulsága a félévnek, hogy bátrabban kell beszélnünk önmagunkról és az országnak nem kell visszafogottnak lenni.

Martonyi János: A magyar külpolitika rendkívüli feladatokat látott el, s vállalt magára, szinte már az elnökségét megelőzően is. Én például legalább 15 esetben képviseltem a világ különböző pontjain képviseltem az Európai Uniót.  Erről viszonylag keveset beszéltünk, mert mi azt mondtuk, hogy nem akarunk szalagcímeket.  Mi elsősorban tisztességesen és jól akarunk dolgozni.

Riporter: Wen Chia Pao kínai kormányfő júniusi európai körútján Budapesten időzött a legtöbbet.

Martonyi János: Voltak a Fidesz részéről bizonyos értékbéli felvetések. Én azt mondtam, erre emlékszem is, hogy egy értékvezérelt kritikát folytatunk, de az nem azt jelenti, hogy a szuperhatalmaknak politikai, gazdasági rendszerét mi próbálnánk meglátogatni. Nekünk meg vannak a saját magunk érdekei meg az értékei is. De a Kínával folytatandó gazdasági kapcsolatok tekintetében az egész nyugati világon belül egyetértés van.

Riporter: Budapestnek mi az érdeke, milyen Kínai vállalatok jöjjenek ide?

Martonyi János: Minél jelentősebbek és olyanok, amelyek a lehető legfejtettebb technológiát hozzák Magyarországra. És abban is érdekeltek vagyunk, hogy ezeknek a nagy fejlesztési projekteknek finanszírozása részben kínai forrásokból történjen. Mi nagyon nagy örömmel látjuk a kínai befektetőket. Nekünk az az érdekünk, hogy versenyeztessük a befektetőket. És általában véve lehetőleg egy olyan befektetői politikát folytassunk, hogy egyetlen egy ország sem legyen egyeduralkodó, hanem sokszínű legyen a kép a befektetések területén is. Az egyik elképzelésünk, hogy elindítsunk egy nagy ösztöndíj programot és ide hozzunk nagyon sok olyan fiatalt, aki most tanul majd Magyarországon, most tanul meg magyarul és 15-20 év múlva kerül olyan vezetői helyzetbe, ami számunkra kedvező döntéseket tud hozni. Én azt hiszem, hogy Európában majd általános jelenség az, hogy kívülálló országokkal együtt működnek a tagállamok. Tehát Európa nem egy lezárt erőd, pont ellenkezőleg.  Európa mindig is a nyitottságot képviselte minden szempontból és Magyarország tökéletesen megfelel az Európai gyakorlattal.

Riporter: A tárcavezető a magyar gazdasági helyzetet jónak nevezte.

Martonyi János: Magyarországnak jelenleg egy igen jelentős kereskedelmi és fizetési mérlegtöbblete van.

(Külügyminisztérium)