A Figyelő című hetilap 2012. június 30-i számában interjút közölt Martonyi János külügyminiszterrel.

Őrizni kell az eurót – Természetes hátországunk a Nyugat-Balkán

Sem Brüsszelnek, sem a Velencei Bizottságnak nem az a dolga, hogy megveregesse a magyarok vállát: a programotok, illetve az alkotmányotok tökéletes – mondja Martonyi János külügyminiszter, aki szerint a Velencei Bizottsággal a legérzékenyebb sarkalatos tör vényeket is meg fogjuk vitatni. A tárcavezető továbbra is kíváncsi rá, ki és miért terjeszti a távozásáról szóló híreket.

– Brüsszelben pár hete olyan véleményeket lehetett hallani, hogy a horvát csatlakozás és a gazdasági kormányzást megalapozó hatos csomag elfogadásának állása alapján lehet július 1-jétől megvonni a magyar elnökség munkájának mérlegét. Egyetért Ön ezzel?

– Egyáltalán nem. A magyar elnökséget az alapján kell mérlegre tenni, amit magunk is a megítélés alapjának tettünk, vagyis hogy miként alakult az integrációs folyamat ez alatt a fél év alatt. Erősebb lett-e Európa, vagy gyengültek a közös politikák valamint intézmények, és a dezintegráció felé indultak-e el a folyamatok?
A másodlagos szempont pedig az, hogyan végezték a munkájukat a magyarok. Nekünk azt is el kellett döntenünk, a szalagcímek a fontosak, vagy a kemény munka által elért eredmények. Teljesen egyértelműen megmondtuk, hogy az utóbbi a mérce, mi nem presztízselnökséget akartunk. Be akartuk bizonyítani, hogy ezt a dolgot meg tudjuk csinálni. Nyugodtan mondhatom, ez teljes mértékben sikerült, és ez a vélemény mindenütt Európában, akárhová megyek. Brüsszelben egyébként az utolsó napokban meglepően nagy elismerést kaptunk, messze a várakozás felett.

– Nem vált el a szakmai elismerés a politikai megítéléstől?

– Nem tudom, hogyan lehetne a kettőt különválasztani. Az Európai Parlamentben nem politikai munkát végeznek? Munkatársaim, például Győri Enikő, nem politikai munkát végeztek hat hónapon keresztül? Vicces. Én ugyan mindig arról beszélek, hogy a munkacsoportok szerepe a döntő, és ott több száz ember a legjobbat nyújtotta, de azt mondani, hogy a politikai munka más, azzal nem tudok mit kezdeni.

– Ami a mércéül választott első szempontot illeti, mondhatjuk-e, hogy az integráció erősödött ebben a fél évben, amikor a görög adósságtragédia miatt egyre többen kérdőjelezik meg az eurózóna és a közösség jövőjét?

– Március végén még egyértelműen azt mondtam volna erre, hogy igen, erősödött, mivel az Európai Tanács akkori ülése rendkívüli eredményeket hozott. Különösen, ha összehasonlítom az október– novemberi hangulatunkkal az Általános Ügyek Tanácsában. Jó néhány témában úgy nézett ki, hogy nagyon nehéz lesz előrelépni. De különböző okok következtében, amelyek között talán a legfontosabb maga a válság, az EU elkezdett működni. Mondhatnám azt is, ez a magyar elnökség zsenialitásának volt köszönhető, de igazából a válság kényszerítette rá az uniót, döntően a tagállamokat, hogy bizony itt reagálni kell. Annak a bizonyos gazdasági csomagnak a Tanács március végén elfogadta minden elemét, a hatos csomagot is. Más dolog, hogy az utóbbit még az Európai Parlamenttel is el kell fogadtatni, illetőleg olyan megoldás kell, amiben a Tanács és a Parlament is egyetért. Egy kérdés maradt nyitva az elnökség végére, de az az érzésem, ebben is lesz megállapodás az integráció intézményei között a közeljövőben, mivel mindenki érzi: a költségvetési fegyelem és a makrogazdasági egyensúly ellenőrzésén nem múlhat a dolog. Alapvető érdek, különösen az Európai Parlament érdeke, hogy az úgynevezett közösségi módszer továbbra is érvényesüljön. Mert ha nem, akkor a tagállamok, esetleg közülük a legfontosabbak, azt tudják majd mondani, hogy jó, akkor kormányközi módszerekkel meg tudjuk csinálni ugyanezt. És egy ilyen helyzet nem lenne jó.

– De akkor a függőben maradt szorosabb gazdaságpolitikai koordináció, vagyis az Európai Parlament által még jóvá nem hagyott hatos csomag miatt mégsem tudjuk azt mondani, hogy erősödött volna az integráció…

– Ha a fentieket még kiegészítem azzal, hogy a közösségi politikát is erősítettük, akkor azért meg merem kockáztatni: Európa a magyar elnökség végére erősebb lett. Három területen nagyon lényeges áttörés történt. Az első, bár ezt akkor nem nagyon vette tudomásul a közvélemény, a február eleji energia- és innovációs csúcs volt. Amikor azt hallom, hogy nehezen, rosszul indult a magyar elnökség, nem is nagyon tudok mit mondani, mert már február 4-én kimondták az állam- és kormányfők, hogy lesz közös energiapolitika és integrált energiapiac. Az egységes energiapiacot 2014-re meg akarjuk csinálni, ezt még 1950-ben tervezték el a közösség alapítói, a szén-. és acélközösséggel, meg az Euratommal együtt. A másik lényegi elem, hogy a kohéziós politikát sikerült megőrizni, és elfogadtatni integrált politikaként. A következő években végig ezzel fogunk érvelni. Ma, amikor a költségvetési forráselosztás kapcsán már hallunk nem túl szívderítő ötleteket is, akkor vissza lehet kérdezni: hogyan akarjátok az Európa 2020 stratégia öt célkitűzését megvalósítani, ha közben le akarjátok bontani a kohéziós politikát? Végül a mezőgazdasági politika terén a tagállamok minősített többséggel szintén amellett álltak ki, hogy kiigazításokkal és reformokkal ugyan, de fenn kell azt tartani. Ezek a magyar elnökségnek olyan prioritásai voltak, amelyek teljes mértékben egyeztek a magyar nemzeti érdekekkel, de a közép-európai érdekekkel is. S ez is fontos, mert korábban nagy kérdés volt, hogy a közép-európaiság csupán mítosz-e, vagy politikai-gazdasági realitás. Az a tapasztalatom, hogy mindezen megjelölt témákban a közép-európai együttműködés valóban létezett, miként a horvát csatlakozási folyamat kritikus pillanataiban is, amikor még meglehetősen billegett a léc. Mindenki érezte a térségben, hogy ezt most kell meglépni, részben ezért is tudtuk az elnökség végére lezárni a csatlakozási tárgyalásokat.

– Azért a magyar nemzeti érdek nem volt mindig egyértelmű ez alatt a fél év alatt. Például az sem, mennyire vagyunk érdekeltek a gazdaságpolitikai integráció elmélyítésében. Mert miközben az elnökség mindent megtett a hatos csomag elfogadása érdekében, kimaradunk a még szorosabb integrációt előirányzó Euró Plusz paktumból, sőt, a kormány illetékes minisztere vitatta a konvergencia- és reformprogramunk brüsszeli értékelését, jóllehet ez is fontos eleme a gazdasági kormányzásnak.

– Mi az Euró Plusz paktum valamennyi célkitűzésével egyetértünk, az adóharmonizáció kivételével. Vagyis a mi célkitűzéseink az adósság csökkentésére, a versenyképesség növelésére, a foglalkoztatás bővülésére tökéletesen egybeesnek e paktum elemeivel. Egyébként, ha történetesen belépünk az eurózónába, amit a csatlakozási szerződésünk elő is ír, akkor automatikusan részesei leszünk a paktumnak.

– A jelen állás szerint erre legkorábban 2020-ban kerül sor.

– Meglátjuk. A jövőt most nem akarom megjósolni, csak az Euró Plusz paktum kapcsán mondom: semmi nem gátolja, hogy a nemzeti reformprogramunkba beleírjunk olyan típusú célkitűzéseket, amelyeket más tagállamok a paktum keretében vállalnak. Részben vannak is már ilyen elemek a tavasszal beadott programunkban, nem is kaptunk ezzel kapcsolatban semmilyen bírálatot. Itt nem látok olyan nagy konfliktust Brüsszellel. Személyes véleményként azt tudom mondani, hogy a Magyarországnak tett bizottsági ajánlásokat célszerű összehasonlítani a más tagállamoknak tett ajánlásokkal, mielőtt indulatba jövünk. Jó néhány tagállam 7–8–9 ajánlást is kapott, míg Magyarország 5-öt. El kell ezeket olvasni. Közülük 3 szerintem teljesen ártalmatlan. Nem igazán érzem az indulat okát. Ami a leírást illeti, van jó néhány eltérés a mi értékelésünkhöz képest, mondjuk, a 2012-es államháztartási hiányt másként jelzik előre. De ennek az egésznek nem az a célja, hogy minden tagállamnak megveregessék a vállát, hogy a te programod tökéletes, hanem hogy ajánlásokat tegyenek, amelyeket az adott ország felhasznál a következő évi költségvetés elfogadásakor. Más dolog, hogy vannak véleményeltérések. Egyébként a júniusban kapott brüsszeli értékelés csupán tervezet, amelyet például még a pénzügyminiszterek tanácsának is jóvá kell hagynia. Csak ezt követően fogja az Európai Tanács véglegesíteni, és akkor kell majd a tagállamoknak az abban foglalt ajánlásokat beépíteniük a nemzeti költségvetésükbe. Itt sem látok olyan óriási gondot.

– Említette, hogy Horvátország csatlakozása közép-európai érdek. Hogyan lehet viszont a magyar átlagpolgárt meggyőzni arról, hogy magyar érdek is, hiszen miközben az elnökség mindent megtett a csatlakozási tárgyalások eredményes lezárása érdekében, addig Zágráb – divatos kifejezéssel élve – „gazdasági szabadságharcot” folytat a Mollal szemben?

– A Mol ügyét én nem hoznám kapcsolatba azzal a hosszú távú stratégiai érdekünkkel, hogy a bővítési folyamat haladjon előre a Nyugat-Balkánon, és Horvátország mielőbb csatlakozzon az EU-hoz. A stratégia pedig nem arról szól, hogy ha holnap valami miatt valakivel összeveszünk, akkor változik a véleményünk. Az, hogy adott esetben vannak Horvátországgal vitáink, egy ilyen szintű gazdasági együttműködés mellett nem kirívó jelenség. S ha nem is kapcsoljuk össze a két kérdést, ebben az esetben is azt mondjuk: a nemzetközi és európai uniós normák teljes betartására van szükség a horvátok részéről éppúgy, mint bárki más részéről. De nekünk a Nyugat-Balkán természetes hátországunk, és ezek az országok nagy rokonszenvvel tekintenek Magyarországra.
Az elmúlt héten a nyugat-balkáni fórumon ott volt minden érintett ország minisztere, s a fórum utáni fogadáson is azt éreztem, hogy ez az a térség, ahol vannak gazdasági, kulturális, történelmi lehetőségeink.

– Ezen a fórumon ott volt Szlovénia külügyminisztere is? Mert Borut Pahor kormányfő a közelmúltban egy sajtóbeszélgetésen állítólag azt mondta, az elnökséget követően Magyarországot el kell szigetelni…

– Igen, ott volt a szlovén miniszter, de nem beszéltünk erről a témáról. Ez olyan dolog, ami véleményem szerint személyes tisztázást kíván. Azt egyébként érzékelem, hogy a szlovénoknak kicsit kellemetlen ez az ügy. Csak arra tudok hivatkozni, amit a szlovén politikai életből többen is megjegyeztek, hogy talán ezek a kijelentések kissé meggondolatlanok voltak. De nem hiszem azt, hogy ebben nekünk tartós nézeteltérés forrását kellene látnunk.

– Szóval akkor is bevisszük Horvátországot az unióba, ha az ottani választópolgárok többsége ezt nem akarja?

– Na, ezt a horvátok maguk döntik el. A kormányuk hihetetlen erőfeszítéseket tett a csatlakozási tárgyalások sikeres befejezése érdekében. Öt-hat év alatt óriási átalakítások voltak a horvát jog- és intézményrendszerben, az igazságszolgáltatásban. Ezt ismerte el az Európai Bizottság is. Az nem döntő, hogy most a csatlakozás támogatottsága – elsősorban a Gotovina-ítélet miatt – csökkent, mert a közvélemény azonosítja a hágai Nemzetközi Bíróságot az EU-val, holott alapvetően különböző dolgokról van szó. (Áprilisban a hágai törvényszék háborús bűnökért 24 évi börtönre ítélte a számos horvát szemében nemzeti hősnek tekintett Ante Gotovina tábornokot.  – A szerk.) A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyébként ismét emelkedik a támogatók száma. Majd a szerződés aláírása után, harminc napon belül tartanak egy népszavazást, ami a jelen állás alapján valamikor az év vége felé lehet, és eldöntik, mit akarnak. Ha szabad jósolnom, azt mondom, hogy ha nem történik rendkívüli dolog, a többség támogatni fogja a belépést.

– Ön szerint tovább halad a bővítési folyamat? Traian Basescu román elnök a közelmúltban egy interjúban azt vetítette előre, hogy 2018-ra 35 tagja lehet az EU-nak.

– Csak konkrét országokban tudok gondolkodni. Most, elnökségünk utolsó hetében, megkezdődtek az érdemi csatlakozási tárgyalások Izlanddal; a következő tag ez az ország lehet. Októberben teszi közzé véleményét az Európai Bizottság arról, Szerbia tagjelöltnek minősüljön-e. Úgy tűnik, jól halad ez irányban. Macedónia esetében a névhasználati vita miatt áll a folyamat, Montenegró most lett tagjelölt, és az év végéig, ha minden jól megy, kimondják, hogy elkezdődhetnek vele a tárgyalások. Ezekkel az országokkal lehet a közeljövőben újabb tagként számolni. Törökországgal természetesen folytatódnak a tárgyalások. Én azt szoktam mondani, hogy Magyarország legközelebb nagyjából tizenöt év múlva lehet az Európai Tanács elnöke, ez harminc tagot feltételez.

– Visszatérve az integráció állásához: Románia és Bulgária schengeni tagfelvétele sokáig bizonytalannak tűnt. Javultak az esélyeik?

– A két ország schengeni tagságának az ügye az év elején tényleg rosszul nézett ki. Nagyon sokan rengeteg időt és energiát fektettek be abba, hogy a két oldal, vagyis egyes nagyobb tagállamok és a két érdekelt ország között egyeztessék az álláspontokat. Meg kell mondanom, nem számítottam olyan eredményre, hogy a Tanács végül kimondja: mind Románia, mind Bulgária teljesítette a feltételeket – a mi esetünkben is ez előzte meg a csatlakozást az övezethez.
Másrészt az is benne van az értékelésben, hogy szeptemberben erre a kérdésre visszatérhetnek. Mi ugyan kicsit ennél többet szerettünk volna, de most úgy tűnik, a két ország a schengeni övezet tagja lesz. Azt jelenleg nem tudom megmondani, mikor, és azt sem, hogy szeptemberben ezt eldöntik-e, de a mai helyzet összehasonlíthatatlanul kedvezőbb, mint három vagy négy hónapja volt.

– De közben a dánok, franciák, olaszok, vagy ideiglenesen ugyan, de az osztrákok is, újra sorompókat emelnek-emelnének. Feltartóztatható ez a dezintegrációs folyamat?

– Az utóbbi napokban számos olyan nyilatkozat született az európai vezetők részéről, hogy Schengen az európai integráció egyik legnagyobb vívmánya, amelyet meg kell őrizni. Ez meg fog jelenni több politikai dokumentumban is. A dán külügyminiszter-asszony járja a szomszédos országokat, és magyarázza az intézkedéseiket, amelyek vitathatóak. A bizottság egyértelműen jelezte, hogy ezzel gond van, még ha vámvizsgálatnak is tüntetik fel. De én nem hiszem, hogy ezzel komoly rést lehet ütni a schengeni rendszeren, amit éppúgy meg kell óvni, mint az eurót. Ez a két dolog az, ami az európai polgár számára kézzelfogható. Ha ezekhez hozzányúlunk, akkor az egész integráció veszélybe kerül.

– Végigkísérte a magyar elnökséget az a szándék, hogy ezt az uniós feladatot le kell választani a magyar belpolitikáról. Volt-e olyan prioritás, amelynek a megvalósítását, elfogadtatását megnehezítette a belpolitika? Például a hatos csomag esetében?

– Egyáltalán nem. A hatos csomag elfogadásáról a Tanács megállapodott, az Európai Parlament esetében pedig egészen más szempontok merültek fel, amelyeknek semmi közük a magyar belpolitikához, különösen azon szeletéhez, amely már az elnökség előtt vitákra adott okot, vagyis a médiatörvényhez.

– De most a magyar alkotmány van az Európai Parlament előtt. Ez sem vonja el a képviselők figyelmét a hatos csomagról?

– Nem, semmilyen összefüggés nincs. És ha már az alkotmányról beszélünk, én ismét azt javaslom, akit érdekel a téma, olvassa el a Velencei Bizottság jelentésének egészét. Meg fog lepődni. Az alapvető kiinduló megállapítás ugyanis az, hogy az alkotmány megvalósítja az alkotmányos rendet, a demokrácián, jogállamiságon, az alapvető jogok védelmén alapul teljes egészében. Nekem ez az irányadó, ez a döntő.

– Ugyanakkor például a sarkalatos törvényekkel kapcsolatos előzetes aggályokra is felhívja a figyelmet.

– Valóban felhívja a figyelmet jó néhány dologra, ami egyébként a feladata is. Megint arról van szó, hogy a Velencei Bizottságnak nem az a dolga, hogy azt mondja: amit ideküldtetek nekünk, az tökéletes. Mi kértük, hogy nézzék meg a szöveget.
A sarkalatos törvények esetében azt mondják, hogy bizonyos dolgok itt nem egészen világosak, bizonyos területeket, mint az igazságszolgáltatás, részletesebben kell szabályozni. Egyébként készek arra, hogy ebben is közreműködjenek. Én itt, a Külügyminisztérium épületében mondtam nekik, hogy igen, a sarkalatos törvények közül az érzékenyebbeket meg fogjuk velük vitatni, mint ahogyan az eddigi kérdéseket is megbeszéltük velük. Ebben nem látok semmilyen gondot, ez az ő feladatuk. Az észrevételek, amelyeket tesznek, részben persze vitathatóak, az alkotmánybírósági hatáskört például szerintem nem értik pontosan.
De az alapkérdésekben – demokrácia, jogállamiság – és az értékek témájában, a kereszténységgel, a különneműek és a házasság viszonyával kapcsolatban semmilyen kifogást nem emeltek.

– Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője a magyar kormány nevében mégis visszautasította a bizottság értékelését.

– Csak azt tudom mondani, hogy kiadtam egy nyilatkozatot abban a kérdésben, ami rám tartozik, és ez önmagáért beszél. (A külügyminisztériumi közlemény a Velencei Bizottság megállapításainak fentebb említett pozitív elemeire helyezi a hangsúlyt, majd a szlovák külügyminiszter kijelentéseire reagál. Mikulas Dzurinda az alkotmánynak a határon túli magyarokért érzett felelősséget rögzítő, D-cikkelye kapcsán úgy értelmezi a Velencei Bizottság állásfoglalását, mint komoly figyelmeztetést Magyarország számára, hogy több fontos ponton is módosításra szorul a politikája – A szerk.)

– Ebből azért az is kiderül, hogy elhúzódó vitára van kilátás a szlovákokkal, akik területen kívüli hatályt tulajdonítanak az alkotmány D-cikkének.

– A Velencei Bizottság szó szerint azt mondja: hangsúlyozni kívánják, hogy a bizottság jelentéstevői számára a magyar hatóságok formálisan megerősítették e rendelkezésnek a szűk értelmezését, vagyis hogy nincs területen kívüli hatálya. Ez az idézett hatóság én voltam, valóban megerősítettem azt a bizottságnak, amiről most közleményt is kiadtunk.

– Az utolsó kérdés is a jövőre vonatkozik: Ön, miközben többször cáfolta, hogy csak az elnökség végéig vállalta volna a külügyminiszteri posztot, egy friss interjúban azt is megjegyezte, kíváncsi lenne rá, ki terjeszti ezeket a híreket. A múlt héten a Népszabadság fideszes forrásokra hivatkozva említett meg több utódjelöltet. Választ kapott a kérdésére, hogy kik lehetnek a háttérben?

– Én nem számoltam, de legkevesebb öt név merült már fel eddig is, és a Népszabadság már tavaly ősszel is fideszes forrásokra hivatkozott. Én ezt az egész dolgot már cáfoltam jó párszor, többször nem kívánom. Azt azonban továbbra sem tudom, ki terjeszti és miért, pedig ez az igazi kérdés.

(Figyelő)