Martonyi János külügyminiszter 2010. október 19-én az Országgyűlés Európai ügyek bizottságát tájékoztatta a 2010. második félévi belga EU-elnökségi programmal kapcsolatos magyar prioritásokról, valamint a 2011. első félévi magyar EU-elnökségre történő felkészülés kérdéseiről.

Dr. Martonyi János külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen a meghívást. Tisztelettel köszöntöm a bizottság minden tagját és minden jelenlévőt.

Ha megengedi, akkor a két napirendi pont között nem teszek éles különbséget, tekintettel arra, hogy a belga elnökségi prioritások következményei szorosan összefüggenek a magyar elnökségből fakadó feladatokkal, és most már a belga elnökség közepe táján, sőt, inkább a második felében járunk. Talán lassan egyre inkább előtérbe kerülnek a következő elnökségből fakadó feladatok, amelyeket természetesen a magyar elnökségi program fog meghatározni.

Ennek a programnak a készítése folyik. Ismeretes, hogy holnap lesz egy parlamenti vitanap, ahol ezekkel a kérdésekkel részletesebben is tudunk foglalkozni. Lesz azt követően egy civil nap, egy civil vitanap, ahol a civil szervezetek véleményét, álláspontját tudjuk meghallgatni, és beépíteni a készülő programba. Ezt a programot a kormány első változatban reményeink szerint elfogadja november elején. A végleges programot pedig decemberben fogja elfogadni, és ezt követően fogjuk ezt, az ön által egyébként már ismertetett rendben, az európai uniós intézményeknek bemutatni, ahol az egyik legfontosabb esemény az lesz, hogy a magyar miniszterelnök ezt januárban az Európai Parlamentben előadja.

Ugyanakkor ez egy folyamat. Részei vagyunk egy triónak. Ennek a triónak van egy programja, és ezen belül volt egy spanyol elnökség, van most egy belga elnökség, és lesz egy magyar elnökség. Ha megnézzük a belga elnökségi prioritásokat, egy pillanatot érdemes rájuk vetni, az elnök úr egyébként ismertette őket, akkor látjuk, hogy ezek is mind egy-egy folyamatot jelentenek. Mondjuk például a klímapolitikai tárgyalások folynak tovább Kankunban feltehetőleg nem fog létrejönni kötelező nemzetközi megállapodás vagy dokumentum. Ugyanakkor a belga elnökség úgy érezte, hogy a klímapolitika olyan lényeges az ő szempontjukból is, hogy ezt prioritássá avatta a programjában. Az első két pont pedig tipikusan olyan, ami megy tovább, sőt, bizonyos szempontból a dolgok a következő évben fognak kiéleződni.

Úgyhogy én inkább arra térnék rá, hogy melyek lesznek azok a feladatok, amelyek egyébként összefüggésben a trió és a belga elnökség programjával a mi elnökségünk idején előtérbe kerülnek, és akkor már voltaképpen a magyar programról és a magyar prioritásokról is beszélünk.

Az első alapvető kérdés a gazdaságpolitika. Itt elkészültek, megszülettek bizonyos döntések, ugyanakkor más, nagyon fontos döntések nem születtek még meg, sőt, egyre növekszik annak az esélye, hogy október végéig vagy akár a belga elnökség végéig nem is születnek meg. Tehát míg korábban azt mondtuk, hogy a valószínűség az, hogy nagyon fontos döntések, határozatok, okmányok létrejönnek az év vége előtt, és a magyar elnökséggel szembeni kihívás abban fog állni, hogy ezeket az új rendszereket – Európa 2020, európai szemeszter, gazdasági kormányzás és így tovább – majd nekünk kell ténylegesen alkalmazni, ami nem lesz kis dolog. Most már látszik az, hogy bizonyos dolgok ugyan megszületnek az év végéig, de bizonyos dolgok nem születnek meg, tovább fog folyni a vita, éppen többek között a gazdaságpolitikai koordináció, tehát az úgynevezett gazdasági kormányzás területén.

Az Európa 2020 megszületett, az abban jelzett célkitűzéseket elfogadták a tagállamok egyhangúan, de természetesen ezeket le kell bontani még tagállami szintre. Készülnek az előzetes tagállami nemzeti reformprogramok, ezt nekünk is el kell készítenünk, ez folyamatban van, le kell bontani tudniillik az egyes területekre és az egyes tagállamokra nézve azokat a célkitűzéseket, amelyeket az Európa 2020 megjelöl.

Ennél már összetettebb a gazdasági kormányzás témája, ahol az európai szemeszterre nézve létrejött a megállapodás, itt tehát áll az a tétel, hogy a magyar elnökség feladata ennek a működtetése lesz. Nem lesz könnyű, mert a tagállamokkal szemben egy bizonyos, nagyon konkrét időpontokhoz kapcsolt kötelezettségeket rögzít ez az európai szemeszter rendszer.

Kérdés az, hogy a tagállamok ezeknek a kötelezettségeiknek milyen mértékben és időben eleget fognak-e tenni. Az ebből fakadó kockázatok, bizonytalanságok persze részben a soros elnököt sújtják, vagy őrá hárulnak. A másik kérdés az – és nem tudok minden részletkérdésre kitérni –, hogy maga a gazdasági kormányzás témája, mint jeleztem, nem zárul le, egy sor nyitott kérdés van, amelyben a tagállamoknak megállapodást kellene elérniük. Egyébként azokban a kérdésekben, ahol megállapodást értek el, ott sem jönnek létre a jogszabályok. Ma a legkedvezőbb becslés szerint ezek a közösségi jogi vagy uniós normák – most már mondjuk így – a következő év júniusára-júliusára készülnek el, és akkor kezd el majd működni a rendszer egy része.

De vannak itt nehezebb kérdések is. Van egy tagállam, egy nagyon jelentős tagállam – nem teszünk ugyan különbséget a tagállamok között, de ez kétségkívül a legjelentősebb tagállamnak tűnik –, amely alapszerződés-módosítást is javasol, úgy érzi, hogy a tapasztalok, a válság tapasztalatai fényében szükség van egy hosszú távú válságkezelési mechanizmusra, ezt részletesen szabályozni kell annak minden jogi, gazdasági és politikai következményeivel együtt. Úgy látszik, hogy tartanak attól, hogy a jövőben is megismétlődhetnek olyan események, amelyek az elmúlt időszakban fölmerültek, és amelyek egy körülbelül 750 milliárd eurónyi alap létrehozását tették indokolttá.

Ha alapszerződés-módosításba kezdünk, nem kell mondanom, hogy akkor az megint egy teljesen új feladat, és a soros elnökséget is új kihívásokkal állítja szembe. Van olyan elképzelés is, amelyik azt mondja, hogy tulajdonképpen a magyar elnökség alatt nagyon gyorsan le is lehetne bonyolítani egy ilyen kormányközi értekezletet, ami egyébként kell az alapszerződés-módosításhoz. Az már csak egy további adalék, hogy az Európai Parlament nyilvánvalóan ragaszkodna egy Konvent összehívásához is. Tehát csak a bonyodalmakat akartam érzékeltetni. Folynak tovább a dolgok, a gazdasági kormányzás témája annak legkülönbözőbb elemeivel – prevenciós, korrekciós eszközök, szankciók, satöbbi – valószínűleg a mi elnökségünk alatt is az asztalon lesz.

Én inkább rátérnék arra a néhány alaptételre, amit mi szeretnénk képviselni az elnökség alatt. Ennek a lényege nagyon könnyen összefoglalható. Mi a legutóbbi időben egyre inkább úgy jellemezzük a mi programunkat nagyon röviden, hogy ez a program az emberi tényezőre épül. Ez ugyan nem minden eleméből következtethető egyenesen, de végső soron a legtöbb tétel, amit mi kiemelünk ebben a programban, közvetlenül vagy közvetve összefügg az emberi tényezővel.

Mindenekelőtt beszélünk a növekedésről, a foglalkoztatásról, a társadalmi befogadásról. Ugyanakkor nagyon jól tudjuk azt, hogy növekedni, foglalkoztatottságot növelni csak akkor tudunk, ha ennek a legelemibb demográfiai feltételei adva vannak, tehát a versenyképesség egyik legfontosabb tényezője, és ez most egyre jobban kiderül legkülönbözőbb politikai nyilatkozatokból is, gondoljunk csak, mondjunk, Merkel asszonynak a néhány nappal ezelőtt tett nyilatkozatára. Ehhez egy integrált populációra, szakképzett munkaerőre van szükség. Tehát úgy érezzük, amit egyébként elég régóta mondunk, hogy a demográfiai kihívás ma Európa legsúlyosabb gondja, és függetlenül attól, hogy önmagában véve a demográfia nem alkot önálló közös politikát, ezzel foglalkozni kell. És akkor ez elvezet további kérdésekhez, elvezet a családpolitikához, elvezet a családtámogatási rendszerekhez, amelyek döntő részben persze tagállami, nemzeti hatáskörben vannak, mégis úgy érezzük, hogy vannak olyan, úgynevezett jó gyakorlatot – akár talán még a mienk is –, amelyek ilyen szempontból figyelembe vehetők.

Itt valóban fölmerülnek olyan kérdések, amelyek szerepelnek egyébként az Európa 2020-ban, és az Európa 2020 egyik kiemelt célkitűzése az öt cél között a szegénység csökkentése. Mi úgy érezzük, hogy ez egy különlegesen fontos kérdés, különös tekintettel a gyermekszegénységre, és úgy érezzük – amit mondtunk már nagyon régóta –, hogy a romaintegráció európai szintű kezelése és megközelítése nélkül ezen a területen lényeges eredményt a tagállamok külön-külön saját erejükből elérni nem tudnak. Ez mind ehhez a bizonyos első, kiemelt prioritáshoz tartozik.

A második kérdés már az egyes politikákkal kapcsolatos, mert ezek ilyen vagy olyan formában, ilyen vagy olyan stádiumban, de a magyar elnökség alatt előtérbe fognak kerülni.

Vegyük rögtön a mezőgazdaságot! Azt hiszem, november 17-én jön ki a Bizottság közleménye a jövendőbeli mezőgazdasági politika fő vonalairól. Ez egy nagyon komoly vitát fog elindítani. A vitát ismerjük, nem kell nekem erről most részletesen beszélnem. Két ország csoport van, vagy legalább két ország csoport van, az egyik persze sokkal nagyobb, mint a másik, ugyanakkor a veszélyek nem lebecsülendőek. Elég sok helyről halljuk azt az érvelést – és ez még annak idején az európai parlamenti választásokon például egy magyar párt részéről is megjelent –, hogy a közös mezőgazdasági politikát le kell építeni, nincs erre semmi szükség, a versenyfeltételeket alkalmazni kell ezen a területen is, nincs itt semmi specifikum, következésképpen fölösleges erre elkölteni a közös költségvetésnek valóban közel 50 százalékát. Tehát ez egy nagy harc lesz.

Azt most csak finoman mondom, hogy a harc azért nem annyira egyszerű. Tehát a fő törésvonal valóban az, hogy legyen-e markáns, erős, közös agrárpolitika a jövőben, vagy ne legyen, de az agrárpolitika fenntartása mellett álló tagállamok között is vannak azért érdekellentétek. Ezekről nem beszélünk mindig olyan nagyon hangosan, de vannak ilyenek. Ezeket is kezelni kell, és egy nagyon komoly, nagyon erőteljes szakmai felkészülés és érdekképviselet szükséges ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság alapvető érdekeit a következő költségvetési perspektívára, tehát 2013-2020 között érvényesíteni tudjuk.

Egy másik ilyen nagyon fontos politika, ez nem igényel részletes indoklást, a kohéziós politika. Itt is vannak komoly veszélyek. Ezekről talán kevesebb szó esik, de meglehetősen erős az a gondolkodási irány ma, amelyik a kohéziós politikát ágazatokra akarja bontani, ezzel megfosztaná az integrált, egységes jellegétől és funkciójától. Külön beszélne infrastrukturális kohézióról, közlekedéspolitikai kohézióról, szociálpolitikai kohézióról, vagy emlékszünk talán a szociális alappal kapcsolatos vitára. Ez megfosztaná a kohéziós politikát a lényegétől, a területi kohézió erősítésének a céljától, ami viszont nyilvánvalóan az új tagállamoknak és a kevésbé fejlett tagállamoknak az alapvető érdeke.

Külön szólnunk kell majd az energiapolitikáról is, ott kulminálni fognak az események. Decemberben elkészülnek nagyon fontos anyagok, okmányok, és február 4-én, ha jól emlékszem, lesz egy energiacsúcs, tehát az Európai Tanács energiával fog foglalkozni. Mi ennek a csúcsnak a középpontjába az energiabiztonságot akarjuk állítani. Ennek nagyon sok más aspektusa is van, infrastrukturális fejlesztések, összeköttetések, finanszírozás, és természetesen a közös energiapolitika külső oldala, ami persze még nincsen, de a magyar elnökség egy olyan időszak kell, hogy legyen, amikor ennek a jövőbeli, közös energiapolitikának a kialakítása lényeges mértékben előre tud lépni.

És idesorolhatunk egyes sajátos, kiemelt területeket is. Idetartozik a Duna-régió fejlesztési stratégiája, röviden a Duna-stratégia, amit azért most már javaslom, hogy mindig Duna-régió stratégiának nevezzünk. Ez nem véletlen, ez azt az üzenetet hordozza, hogy itt nem egyszerűen egy folyóról van szó, hanem egy folyónak a régiójáról van szó, mindazokról az országokról, amelyek a Dunával határosak. Még akkor is, hogyha adott esetben nem tagállamok, vagy még nem tagállamok.

Mi ezt egy makroregionális fejlesztési koncepciónak, stratégiának tekintjük, annak történelmi, kulturális, környezetvédelmi, fejlesztéspolitikai, infrastrukturális és minden egyéb más mozzanatával együtt.

És ez elvezet ahhoz a prioritáshoz, amiről elég sokat beszéltünk, ez pedig a víz. A Duna persze víz is egyben, de ugyanakkor a Duna-medencének hatalmas ivóvíztartalékai is vannak, tudjuk ezt, megtanultuk az elmúlt 20 év alatt. És mi úgy érezzük, hogy Európa jövőjének egyik nagyon fontos kérdése az ivóvízkészletek megőrzése. Itt már megjelenik megint csak az emberi dimenzió. Hogyha belegondolunk, hogy azoknál a politikáknál, amelyeket én itt az előbb felsoroltam, van a háttérben három nagyon fontos elem, tulajdonképpen erről a három fontos elemről szól nemcsak Európának, hanem a világnak a jövője is, nevezetesen az egyik az energia, a másik az élelmiszer és a harmadik az ivóvíz.

Tehát nem véletlen, hogy mi ezeket a kérdéseket előtérbe állítjuk. Ezeknek megvan a maguk különlegesen fontos, lokális szerepük a mi számunkra, de ugyanakkor ezek a nagy, globális rendszerrel szembeni kihívásokat is jelentik. Ezért hisszük azt, hogy közvetve ezek a megfontolások is az emberi tényezővel függenek össze.

A következő téma a polgár közeli Európáról szól. Ez egyébként megjelenik a belga prioritások között is, mert itt szerepel azért a stockholmi program is, még akkor is, ha ezt nem mindig nevesítjük. Ez megint csak egy folyamat. Tehát itt mi nem fogunk olyan eredményeket elérni, amelyek megváltoztatják a világot, de egy olyan folyamatot folytatunk, a stockholmi programnak a megvalósítását, amely az emberek mindennapi életét, kapcsolatait, mondjuk a házasságuk elismerését, vagy netán éppen a felbontás elismerésének a megkönnyítését lehetővé teszi.

Idetartozik például a schengeni övezet kiterjesztése Romániára és Bulgáriára.

Idetartoznak az alapjogok, és idetartozik az a téma, amiről korábban is beszéltünk már, nevezetesen a kulturális sokszínűség támogatása. Ez megint egy alapvetően emberi tényezővel összefüggő kérdés. Mi úgy érezzük, hogy az emberi méltósághoz, szabadsághoz, az emberi jogokhoz hozzátartozik az is, hogy mindenkinek lehetősége és joga legyen megőrizni a nyelvi, kulturális identitását, azonosságát. És Európa lényege az, hogy ezt elfogadja, elismeri, sőt, támogatja, és ezzel voltaképpen fenntartja azt a sajátos versenyelőnyt, ami Európát voltaképpen Európává tette.

Az utolsó nagy terület pedig a külső terület. Ezt a belgák úgy fogalmazták meg, hogy az Európai Unió nemzetközi szerepének az erősítése. Ez valóban egy helyes célkitűzés; ezt mi is folytatjuk, csak mi ezt konkrétabban akarjuk megfogalmazni. Mi azt mondjuk, hogy ha mi Európának egy erőteljesebb nemzetközi szerepet, befolyást akarunk adni, akkor ezt elsősorban a környezetünkben kell érvényesíteni.

Először is kell egy sikeres bővítési politika. Tehát egy olyan üzenet a hozzánk közel állóknak, legközelebb állóknak és a tagságra aspirálóknak, hogy az ajtónk, a kapunk nyitva van. Az egy dolog, hogy bizonyos feltételeket teljesíteni kell, ezek ismertek, tőlünk is ugyanúgy megkövetelték ezeket a feltételeket, és mi is érzékenyek vagyunk ezekre a feltételekre, de az elvi politika mégiscsak az, hogy ezek az ajtók nyitva vannak, és a bővítési folyamat nem áll meg.

Ennek rögtön van egy konkrét, alapvető példája: a horvát tárgyalásokat be kell tudni fejezni, lehetőség szerint a lehető legrövidebb időn belül. Ha ezt sikerül megtennünk a magyar elnökség alatt, akkor az jó; ha nem sikerül megtennünk a magyar elnökség alatt, akkor meg fogjuk tenni azt követően. Tehát szó sincs arról, hogy ha június végéig ezek a tárgyalások nem fejeződnek be, akkor ezt az ügyet fel kell adni.

Mi nagyon szeretnénk, hogyha ezek a tárgyalások legalább politikai szempontból lezárulnának, mondjuk a parafálás tényével. Hozzá kell tenni, hogy ezt követően a szerződés huszonvalahány nyelvre történő lefordítása technikailag egy elég hosszadalmas dolog. A szakértők szerint legalább 3 hónapot vesz igénybe, ami kétségessé teszi azt, hogy ha márciusban be tudnánk fejezni a tárgyalásokat, akkor ténylegesen alá tudnánk-e írni valahol Magyarországon ezt a csatlakozási szerződést. De én azt hiszem, hogy nem ezen múlik a haza sorsa. Nekünk nagyon lényeges az, nagyon sok szempontból, hogy ezek a tárgyalások végül is sikeresen lezáródjanak, és lehetőleg ez a magyar elnökség alatt megtörténjék.

A másik ilyen nagyon fontos terület az úgynevezett keleti partnerség politikája, ami viszonylag új politika, fontos eleme az Unió szomszédpolitikájának. Nem mindegy az Magyarországnak, meg Közép-Európának általában, hogy a tőlünk keletre lévő országok hogyan viszonyulnak hozzánk, hogyan alakul a gazdasági fejlődésük, hogyan alakulnak a belső politikai viszonyaik, mennyire közelednek a mi értékeinkhez, a mi szabályozási modelljeinkhez.

Ezt szolgálja a keleti partnerség. Május 25-én, itt, Magyarországon, előreláthatólag Gödöllőn lesz egy keleti partnerségi csúcs, ahova a hat állam vezetőit hívjuk meg – Belorusszia, Ukrajna, Moldova, Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia. Ez egy nagyon változatos csoport, a felsorolásból is látszik, de ettől függetlenül egy dologban közösek: hogy tudniillik mindenkit érint a keleti partnerség, amit tartalommal kell megtölteni. Hogy ez konkrétan a szabad kereskedelem irányába vezető lépéseket jelenti, vagy egy vízumkönnyítést jelent, vagy esetleg egy jogszabály-közelítést jelent, az egy további kérdés. Nekünk mindenesetre ez is egy prioritás, már csak a földrajzi-történelmi adottságaink következtében is.

Elnök úr, én nem akarom tovább nyújtani a felszólalásomat. Bármilyen kérdésre nagyon szívesen válaszolok. Nyilván számtalan fontos kérdésről nem eshetett most szó. Én tulajdonképpen a prioritások lényegét próbáltam megvilágítani. Ami az intézményi, szervezeti, egyéb kérdéseket illeti, én azokra most nem térnék ki. Ha ezekre nézve van kérdés, akkor természetesen államtitkár asszony és jómagam is megkísérelünk válaszolni ezekre.

Köszönöm szépen.

(Külügyminisztérium)