Ma is időszerű, ahogy Bánffy Miklós politizált, és ahogy magyarságát és európaiságát megélte – hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter 2013. március 4-én Bukarestben, ahol megnyitotta a 140 éve Kolozsváron született művész és politikus emlékének szentelt vándorkiállítást.
,, Engem a sors dobott ide-oda, diplomáciába, képviselőségbe, intendánssá tett és külügyminiszterré, anélkül, hogy valaha ilyet tervszerűen akartam volna. A fontos csak az, hogy az ember megállja a helyét ott, ahová állítják. ” – írja Bánffy Miklós egy levelében lányának, Bánffy Katalinnak
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégeink!
Gróf Bánffy Miklós a lexikonokban úgy szerepel, mint író, külügyminiszter. Ő azonban nem csupán író, külügyminiszter volt, hanem igazi reneszánsz ember, több mint polihisztor. Az emelkedett szellem embere sokak szerint. Azt is mondták róla: a kényelmetlen nagyúr. Mert kényelmetlen is volt ő sokaknak: pontosan látta a kortársait, s mondják, hogy sohasem mondott róluk valótlant. Ez persze esetenként és érthetően kényelmetlenné tette őt.
Ő abból a szempontból is kényelmetlen és igazmondó volt, hogy szembenézett saját hibáinkkal is. Nem álomvilágban élő, hanem a politikai realitásokat tudomásul vevő, ugyanakkor elveihez hű politikus volt. Tisztában volt saját felelősségünkkel is; józan jogászként mérte fel lehetőségeinket, hogy aztán ezeken belül képviselje a lehető legkeményebben azt, amit nemzeti érdeknek tartott.
Bánffy Miklós politikai tevékenysége kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy egész életében a közép-kelet európai népek megbékélésén munkálkodott. Erdélyben a magyarok és a románok békés együttélésének szükségességét hirdette. Reálpolitikus volt: úgy tartotta, az adottságokat elfogadva kell az adott helyzetben a lehető legtöbbet elérni. Sohasem tévesztette össze a hazafiságot a provincializmussal, ettől hatalmas európai műveltsége is megvédte. Azt sem hitte, hogy csak más népek ellenében lehet igaz magyarnak lenni.
Bánffy különös, színes, sokoldalú egyéniség volt. A világot a maga összetettségében szemlélő, az összefüggéseket kereső, gondolkodó ember. A politikai konzervativizmust nem keverte az ízlésbeli konzervativizmussal. Az Operaház intendánsaként színre vitte a korszakban avantgárdnak számító Bartók-műveket, ahhoz stílusújító díszletet és jelmezt tervezett.
Bánffy voltaképpen nagyon rövid ideig volt külügyminiszter. Nem akármilyen időkben persze, a húszas évek elején. Jelentős részben ő érte el azt, hogy 1921. december 14-én sor kerülhessen a soproni népszavazásra, amelynek eredményeként a város Magyarország része maradt, s lett a civitas fidelissima. Külügyminisztersége és az Országos Magyar Képzőművészeti Tanács elnöki tisztsége után, 1926-ban visszatért Erdélybe. A román állampolgárság felvételével vállalta, hogy tíz évig nem fog politizálni. Aktívan nem is politizált, mégis Erdély kulturális életében, a kolozsvári Erdélyi Helikon című folyóirat főszerkesztőjeként és a jelentős könyvkiadói tevékenységet is folytató Erdélyi Szépmíves Céh elnökeként, a kolozsvári Hitelbank és Takarékszövetkezet többségi tulajdonosaként fontos szereplőjévé vált az erdélyi közéletnek. Az erdélyi református egyházkerület főgondnokaként pedig azon dolgozott, hogy az egyház ne veszítse el identitásmegtartó erejét.
Gróf Bánffy Miklós Kolozsvárott született és ott is van eltemetve: a Házsongárdi temetőben. Ott jártamkor megkoszorúztam sírját, s e gesztus oka nem pusztán a hivatali elődnek kijáró formális tisztelet – a közös szülővárosban. Példaképnek tartom őt minden külpolitikával foglalkozó számára. Aki hivatali kötelességeit komolyan veszi, ugyanakkor nem veszíti el érdeklődését, kíváncsiságát, intellektuális nyitottságát a Világ iránt, s világos értékelvek szerint cselekszik s írástudóként rezonál is mindarra, amit tapasztal. Azt hiszem ebben áll Bánffy rendkívüli nagysága.
Tiszteletünk jele a most megnyíló kiállítás is, amelyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel és a Bukaresti Magyar Intézettel együttműködésben valósítottunk meg. Ezúton szeretném megköszönni Szebeni Zsuzsannának, a kiállítás kurátorának és minden közreműködő áldozatos munkáját. ( A tárlaton látható Bánffy Miklós Csaba királyfit ábrázoló üvegablak-terve is, mely a Külügyminisztérium támogatása révén a Székely Nemzeti Múzeumban már kiöntve is megtekinthető.)
Különös, nagy alakja volt Gróf Bánffy Miklós a XX. századnak. Nehéz bárkivel is összehasonlítani. A kényelmetlen nagyúr elfeledve, szegényen hal meg 1950-ben, Rákosi Mátyás júniusban is ólomszürke Budapestjén. Manapság viszont egyre több szó esik róla, Erdélyi Trilógia című műve angolul és németül már megjelent. Így lehet Bánffy a mi közös kincsünk a kulturálisan oly sokszínű Európában, aki által az erdélyi gondolatvilág a maga végtelen gazdagságában ismertté válhat a nagyvilágban.
A kiállítást ezzel megnyitom.
(Külügyminisztérium)
