Martonyi János miniszter az Országgyűlés 2011. november 28-ai ülésnapján a Mit tehet a Kormány annak érdekében, hogy a szlovákiai magyarokat ne érje hátrányos megkülönböztetés magyar állampolgárságuk miatt? címmel feltett azonnali kérdésre az alábbi választ, majd viszontválaszt adta.

Dr. Martonyi János külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Boldoghy Olivér ügye ismét és újólag rámutatott arra, hogy a magyar kormánynak egyes esetekben nagyon határozottan és erélyesen fel kell lépnie a magyar állampolgárok jogainak megvédése érdekében, legyen szó olyan állampolgárainkról, akik évek vagy évtizedek óta magyar állampolgárok, vagy éppen azokról a magyar állampolgárokról, akik az állampolgársági törvényünk tavalyi ismert módosítása alapján szereztek úgymond friss magyar állampolgárságot. Most, ebben a helyzetben ezt tesszük.

Képviselő úr nagyon helyesen hivatkozott arra, hogy az a szlovák törvény, amit egyébként annak idején a Fico-kormány és a korábbi parlament elfogadott mintegy válaszként a magyar állampolgársági törvény módosítására, nos, ez a törvény beleütközik magába a szlovák alkotmányba. Képviselő úr helyesen idézte a szlovák alkotmánynak azt a rendelkezését is, amely szerint ez a törvény alkotmányellenes. Kísérletek történtek a módosításra, mint tudjuk, ez nem járt eredménnyel, sőt, jelenleg is a szlovák alkotmánybíróság előtt van egy panasz.
 
Ettől függetlenül mi ezt a kérdést kétoldalú keretek között is fölvetjük, és természetesen minden lehetséges jogi eszközt igénybe kell venni annak érdekében, hogy ez a sérelem orvosoltassék mind Boldoghy Olivér, mind pedig bárki más esetében – 16 ilyen esetről, magyar esetről tudunk –, akiket megfosztanak az alkotmány- és európai alapelvekkel ellentétes szlovák törvény következtében az állampolgárságuktól.

Köszönöm szépen.

* * *

A miniszteri viszontválasz:

Dr. Martonyi János külügyminiszter: Egyetértünk, képviselő úr. Valóban ezért is kezdtem azzal, hogy nekünk bizonyos esetekben határozottan és erélyesen fel kell lépnünk a magyar állampolgárok védelme érdekében. Állampolgársági vitánk szerencsére csak északi szomszédunkkal van, és azon vagyunk egyébként, hogy ezt a vitát a lehetőség szerint rendezzük. Jelenleg is folynak az erre irányuló tárgyalások.

De van ennek a kérdésnek egy nagyon fontos emberi oldala is. Emlékeztetek arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet néhány nappal ezelőtt döntött úgy: túl azon, hogy minden lehetséges jogi technikai segítséget meg kell adni Boldoghy Olivérnek és társainak, egy 50 millió forintos alapot is létrehozott az értekezlet ennek a segítségnek a finanszírozása céljából. Tehát úgy érzem, hogy ez az összmagyar összefogásnak egy szép példája, mindannyiunkról szó van, anyaországiakról és a határon kívül élő magyarokról. Azt hiszem, mindannyiunk ügye ez, és ezért továbbra is a magyar kormánynak alapvető kötelessége és feladata, hogy hasonló esetekben határozottan fellépjen.

Köszönöm szépen.

(Külügyminisztérium)