Martonyi János miniszter az alábbi beszédet mondta Magyarország Tiszteletbeli Konzuljainak Konferenciáján 2013. szeptember 16-án.

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm minden kedves vendégünket, barátunkat, konzulunkat. Mint hallottuk, tegnap a szórakozás volt a főszereplő, ma dolgoznunk kell. Az én balszerencsém az, hogy mindig akkor jelenek meg, amikor dolgozni kell. De valamelyest javítani fog a helyzeten, kabinetfőnök asszony már jelezte, hogy ma este a Dunára megyünk. Nem a jégre, hanem egy hajóra. Ez a gyönyörű szép körút, talán sokan már ismerik, de arra is alkalmas, hogy közben tovább folytassuk, kevésbé hivatalos formában ezt a ma reggel megindult beszélgetést.

Némi vita zajlott le köztünk arról, hogy vajon ebben az összetételben – ha jól tudom, akkor 137 tiszteletbeli konzulunk van itt jelen, az összesen 236-ból, öt kontinensről –, nos tehát egy ilyen összetételben milyen nyelven beszéljünk. Mert egyesek jelezték, hogy végül is a magyar, miután egy ősnyelv, és egy világnyelv, valamennyit mindenki tud magyarul. Voltak, akik azt mondták, hogy talán az angol egy árnyalattal elterjedtebb a világon, mint a magyar. Végül is aztán úgy döntöttünk, hogy akkor legyen magyar, mert hiszen angolul sem biztos, hogy mindenki ért, és így megoldjuk a fordítással. Azt hiszem, hogy mindenki számára így hozzáférhető lesz az, amit itt elmondunk.

Az első szavam az természetesen a köszöneté. Ha emlékezetem nem csal, akkor 1999-ben is ezzel kezdtem, az volt ugyanis számomra az utolsó, egyben az első alkalom is, hogy ebben a körben szólhattam. A köszöneté, mert mi nagyon jól tudjuk azt, hogy a magyar külképviseleti rendszer, a magyar diplomácia, a szó legszélesebb értelmében véve, a tiszteletbeli konzulok nélkül nem tudna működni. Tehát Önöknek mi nagyon-nagyon sokat köszönhetünk. Ezt mindig el szoktuk mondani, hogy Magyarország egy közepes méretű ország, anyagi forrásai korlátozottak, nem tud a világ minden országában jelen lenni. És ahol jelen tud lenni, ott sem mindig a kellő erővel, mértékben, súllyal. Tehát mi a tiszteletbeli konzulok nélkül nem tudnánk az alapvető feladatainkat sem ellátni. Ezért mi nagyon-nagyon hálásak vagyunk. És ezt azért minden alkalommal jó magam is igyekszem megismételni.

Maga a hálózat is nagyon sokszínű, változatos. Az előbb utaltam arra, hogy nagyon sok országban azért, vagy elsősorban azért van szükségünk tiszteletbeli konzulra – 46 ilyen országot számlálunk –, mert ott egyáltalán semmilyen magyar képviselet nincsen. Tehát ott voltaképpen a tiszteletbeli konzulátus a magyar képviselet, a „nagykövetség”, mert hiszen más nincs. Még akkor is, hogy ha esetleg van egy utazó nagykövet, aki persze nincs mindig ott.  Aztán persze vannak olyan országok, ahol egyébként működik külképviselet, akár több is, de olyan gazdagok, sokrétűek, sokszínűek, történelmileg megalapozottak a kapcsolatok, hogy szükség van tiszteletbeli konzulokra is. Éspedig ez nagyon gyakran független az adott ország méretétől. Vannak kis országok, ahol több tiszteletbeli konzulunk működik, és hihetetlen eredményesen. Vannak nagy országok, ahol értelemszerűen szintén több tiszteletbeli konzul működik, szintén nagyon eredményesen. Én most nem akarom a konzuli hálózatot elemezni különböző összetételben. Én azt hiszem, hogy ami itt a legfontosabb az az, hogy ez a hálózat ez folyamatosan növekszik és erősödik. Volt egy korszak, amikor a tiszteletbeli konzuli rendszer lényegében megszűnt. Annak ellenére, hogy Magyarországon – hogyha valaki utána olvas, utána néz – szép hagyományai vannak ennek a rendszernek, egészen a XX. század előtti időkre visszamenőleg. De az utolsó huszonvalahány évben úgy tűnik, hogy ez a rendszer fokozatosan bővült, nőtt, erősödött. Én azt hiszem, hogy a kormányzatnak szilárd szándéka az, hogy ezt a hálózatot tovább erősítse. Miután – ahogy ezt szokták mondani – ez az intézmény bevált, a dolgunk az, hogy ezt tovább erősítsük. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek adott esetben javítani valók, vagy változtatni valók, ezekről is lehet baráti beszélgetéseket folyatatni. De a lényeg az, hogy mi ezt az egész rendszert szeretnénk tovább erősíteni és bővíteni.

Sokszor szó esik arról, hogy mennyi ezen a rendszeren belül az úgynevezett magyar elem. A tiszteletbeli konzuloknak hozzávetőlegesen – lehet, hogy nem tudok pontos százalékot mondani – olyan 35-40 százaléka magyar ember, magyar származású ember, magyar állampolgár is természetesen lehet. Akár azért, mert mindig az volt, és soha nem vesztette el, akár azért, mert most, a legutóbbi években hozott törvény alapján magyar állampolgárságot szerzett. De én azt hiszem, hogy ez nem egy döntő körülmény. A tiszteletbeli konzulok ugyanazt a munkát végzik. És mi azért különösen hálásak vagyunk a magyar háttérrel nem rendelkező tiszteletbeli konzuljainknak, hogy ugyanazzal az odaadással, ugyanazzal az elkötelezettséggel, ha úgy tetszik, hasonló magyarságtudattal végzik a tevékenységüket, mint azok, akiknek magyar gyökereik vannak, magyar az anyanyelvük, magyar állampolgárok, vagy csak egyszerűen magyarok. És amellett persze lojális állampolgárai annak az országnak, amelyben élnek. A világban ez ma bővülő jelenség. Én ennek örülök. Egyszer egy tiszteletbeli konzuli avatáson hallottam már réges-régen, hogy ma már lehetséges az, hogy valakinek, egy embernek két szíve legyen. Lehet, hogy ez még anatómiailag nincs tökéletesen megoldva, de két identitás, két elkötelezettség, két érzelmi-lelki kapcsolat igenis elképzelhető különböző közösségek között. És én azt hiszem, hogy a tiszteletbeli konzuli rendszerünknek erre is építenie kell.

Az én dolgom az most, ha még van egy kis időm, hogy a külpolitikáról beszéljek. Tudniillik a többi témát – azt látták a programból – különböző előadók meg fogják világítani. Az ország helyzetének az égészéről nyilván miniszterelnök úr fog beszélni holnap reggel. És a kormány több tagja is meg fog szólalni különböző területekről: gazdaság, kultúra, és így tovább. Tehát lesz bőven alkalom arra, hogy most ezen a konferencián a tiszteletbeli konzulok egy jó betekintést kapjanak az ország helyzetéről, állapotáról, céljairól, szándékairól, feladatairól, kihívásairól, gondjairól, ha vannak ilyenek.

Ami a külpolitikát illeti, ott mi mindig ugyanazzal a dilemmával kell, hogy kezdjük. És ez kiderült egy kicsit abból, amit eddig mondtam: hogy mi magyarok, mint kulturális, nyelvi közösség, nemzet nem egyetlen államban élünk. Magában a régióban is legalább öt vagy hat országban élnek jelentős magyar közösségek. De ezen túlmenően a világ sok tucatnyi országában élnek magyar közösségek. Tehát a mindenkori magyar külpolitikának az az egyik legfontosabb feladata, hogy össze tudja egyeztetni ebből a nemzeti-kulturális közösséghez tartozásból fakadó feladatokat azzal az alapvető, klasszikus külpolitikai feladatával, hogy lehetőleg minden országgal, különösen a szomszédaival feszültségmentesen, konfliktusmentesen együttműködve, békében, barátságban, a kölcsönös bizalom jegyében éljen. Mert hiszen ez minden diplomáciának az alapfeladata. És ez nem mindig könnyű, ezt tudjuk. Van, amikor egész jól sikerül. Van, amikor vannak nehezebb időszakok. Változó a helyzet egyébként a térség különböző országai tekintetében is. De az legyen világos, hogy a mi célunk mindig az, hogy itt, ezen a tájon Európában egy erősödő együttműködés, egy erősödő összetartozási érzés jöjjön létre. És ennek az érdekében mi nagyon sokat tettünk, és meggyőződésem szerint fogunk is tenni. Ugyanakkor nem felejthetjük el azt, hogy nagy magyar közösségek élnek a határainkon kívül, akik a szülőföldjükön akarnak maradni, és a szülőföldjükön akarják megőrizni egyénileg és közösségként a magyar identitásukat. Ezt nekünk kötelességünk segíteni és támogatni. Nem csak azért, talán azt is merném mondani, hogy nem elsősorban azért, mert az Alaptörvényünk ezt most egyértelműen kimondja. Egyébként az előző is kimondta. Hanem azért, mert ez egy alapvető emberi, morális kötelezettségünk. Tehát ez egy értéktartalmú elem. A klasszikus diplomácia általában érdekekből indul ki. Bár mindig keres hozzá ideológiai, hagy úgy tetszik értéktartalmat is, de azért alapvetően érdekeket követ. Ez a szempont, amiről én beszélek, ez alapvetően értéktartalmú szempont, morális gyökerei vannak. De nem akarok én erről hosszabb ideig beszélni.

Annak idején, két és fél évvel ezelőtt megjelent az Economist-ban egy írás, erre még hivatkozom, a későbbiekre már nem, mert akkor már sokkal rosszabbakat írtak. Inkább csak a jóra próbálok hivatkozni. Nos, akkor még azt írta az Economist, hogy egy úgynevezett bright spot-ja Magyarországnak a külpolitika, és ennek a külpolitikának az az alapvető tétele, hogy mindenkivel jóban akar lenni. Ez igaz. Egyébként mások is megfogalmazták ezt, ugye talán hallottak Davutoğluról, a híres török külügyminiszterről, aki azt mondta, hogy Törökország külpolitikájának a lényege az, hogy zéró konfliktus legyen minden szomszédos országgal. Ugye ha ránézünk Törökországra, akkor ez nem is olyan absztrakt megállapítás. Nos tehát én azt hiszem ez ilyen egyszerű. Valóban ilyen egyszerű. Mi mindenkivel a lehető legjobb viszonyban akartunk és akarunk most is lenni. És ez jól indult, elsősorban a térségben. Azt is megmondtuk, hogy a legfontosabb egyének és közösségek számára az, hogy a szomszédaival legyen jó viszonyban. Mert hogyha baj van, akkor elsősorban a szomszédra van szükségünk. Ha jön a lavina, vagy az árvíz, vagy a tűz, akkor a szomszédomat tudom megkérni, hogy segítsen. Ez ilyen egyszerű dolog. És ez így van a nemzetekkel is és az országokkal is. És ezért indultak a dolgaink nagyon jól. Annak idején rögtön az elején díszvendégként meghívtak a bukaresti nagykövetek éves országos értekezletére előadni. Ugyanez történt Ausztriában is. Jól indultak a dolgok Szerbiával is, egyébként most is jól mennek. Hiszen Szerbia volt az első ország a térségben, amelyik elfogadott egy olyan törvényt, amely elfogadta, törvényi szintre emelte az úgynevezett kollektív, tehát közösségi jogokat és ennek a törvénynek a nyomán alakultak meg az úgynevezett nemzeti tanácsok, a Magyar Nemzeti Tanács, a Szlovák Nemzeti Tanács, és így tovább. Mi ezt egy nagyon fontos előrelépésnek tekintjük itt a térségben.

Tehát mindezt röviden összefoglalva, a magyar külpolitika egyik fő iránya ez a térségi politika, szomszédpolitika. Ha úgy tetszik, tágabb értelemben vett szomszédpolitika, hiszen nem csak a fizikai szomszédokra vonatkozik. Ez az úgynevezett közép-európai politika, aminek van egy északi iránya, ez a Visegrádi Együttműködés, van egy déli iránya, ez a Nyugat-Balkánnal folytatott kapcsolataink erősítése. Ennek a központi eleme voltaképpen a bővítés. Tehát Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Unió bővítése az menjen tovább. Ismerik azért a legtöbben azt, hogy elég sokat tettünk Horvátország tagsága érdekében. Most ugyanezt tesszük Szerbia érdekében. Tehát ez egy folyamat, amit a mindenkori magyar kormány elő akar mozdítani. Mert ez egy lapvető geopolitikai és gazdasági érdeke.

Tehát a mi közép-európai politikánknak sok iránya van. Egyrészt érvényesítjük a közép-európaiságot az Európai Unión belül. Erre nagyon sok példa van, most nincs arra idő, hogy én ezeken végigmenjek. De amikor valami fontos kérdés felmerül, mondjuk el kell azt dönteni, hogy kinek mennyi pénz jut majd 2014-től 2020-ig, akkor azért megértjük azt, hogy itt nagyon fontos közös érdekeink vannak. És együtt lépünk föl, nem is eredménytelenül. Ez csak egy példa arra, hogy az Európai Unión belül is van egy nagyon fontos közép-európai dimenzió, amivel élnünk, sőt jobban kell élnünk. Hiszen úgy tűnik, hogy azért mégiscsak valamivel dinamikusabban fejlődünk mi itt, mint Európa általában.  Én egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy igenis az új energiaforrást, az új lendületet az európai integrációs folyamatnak minden értelemben Közép-Európa kell, hogy adjon.

Aztán van a közép-európai politikánknak egy déli vonulata, amire utaltam, a bővítés, bővüljön maga az Európai Unió. És van még egy keleti vonulata is, ez pedig szintén egy európai uniós politika, nevezetesen a Keleti Partnerség. Tehát mi a tőlünk Keletre eső országokat szeretnénk minél közelebb hozni az európai fő folyamatokhoz. S ez nem csak szabad-kereskedelmet jelent, amit most szeretnénk aláírni Ukrajnával, hanem jelent egyfajta intézmény-fejlesztést, jogszabályoknak a közelítését. Egy kicsit hasonló folyamatot jelent ez ahhoz, amit mi éltünk meg a 90-es évek elején. Ez is nagyon fontos nekünk. Már csak azért is, mert mi vagyunk itt a szomszédban. Tehát nekünk a Keleti Partnerség különösen fontos dolog.

És itt egy szót említenék Oroszországról. Mert nagyon gyakran fölvetik azt, hogy a Keleti Partnerség az talán az orosz érdekek ellen való. Nem így van. Mi nem így fogjuk föl. Mi úgy fogjuk föl, hogy egy sikeres Keleti Partnerség geopolitikailag is megágyaz egy hosszú távú stratégiai közeledést Oroszország és az európai integráció között. Az európai integráció – egyáltalán Európa, mint kontinens – jövője nem kis mértékben függ attól, hogy a következő évtizedekben Oroszországgal milyen kapcsolatot, milyen együttműködést leszünk képesek kialakítani. Tehát itt nem valamiféle zéró-összegű játszmáról van szó. Itt arról van szó, hogy ha a Keleti Partnerség sikeres, akkor tudunk tovább menni Oroszország felé vízumliberalizáció, szabad-kereskedelem, és minden más területen. Nem könnyű. És most ne tévesszük össze a következő évek feladatait a következő évtizedek feladataival. Én itt most ebben az összefüggésben inkább egy hosszú távú célkitűzésről beszéltem.

Tehát ez a Közép-Európa politika számunkra, azt kell, hogy mondjam, továbbra is a legfontosabb. Egyébként, hogyha megnézzük a külgazdasági adatokat, a befektetési adatokat, a kivitelre, behozatalra vonatkozó statisztikákat, akkor pillanatok alatt kiderül, hogy számunkra messze-messze ez a régió a legfontosabb. Nem szerettünk vele mindig büszkélkedni, talán nem is veszi olyan jól ki magát, de például a nyugat-balkáni országokkal Magyarország egy óriási kereskedelmi többletet halmoz fel. Tehát az, hogy Magyarország az Európai Unión belül a GDP-hez viszonyított arányt tekintve a legnagyobb kereskedelmi többlettel, külkereskedelmi többlettel rendelkezik, mert a GDP-nk körülbelül hét százaléka az többlet. Még Németország sem éri el ezt az adatot, már csak azért is, mert olyan nagy a GDP-je. De ez jelentős mértékben annak a többletnek köszönhető, amit mi, a Nyugat-Balkánon, a tőlünk délre eső országokban felhalmozunk.

Tehát én azt hiszem, hogy ez a fajta közép-európai politikai, ez ma már egy nagyon fontos politikai, geopolitikai és gazdasági realitás. De mindig elmondjuk azt, hogy ez nem csak az, és ez nem is így kezdődött, mert ez valahol az irodalomban, az együttélésben, a kultúrában, a lelkekben, a spirituális világban kezdődött, és ott is van az alapja. Mert ennyi vallás, ennyi nyelv ilyen kis területen csak itt találkozik. Ezeket összeegyeztetni csak egy nagyon markáns közép-európai tudattal és egy erre épülő közép-európai politikával lehetséges. Ezt soha nem szabad elfelejteni. Fontosak a gazdasági adatok, minden más, de ez a legfontosabb. És ha ezt a közép-európai tudatot föl tudjuk magunkban építeni, ha örülünk egymás film és sport sikereinek, majdnem úgy, mint a magunkénak, akkor elkezdjük megérezni, hogy mi is ez a Közép-Európa.

Európa az hasonló egyébként, csak egy nagyobb dimenzió, erről fog beszélni Győri Enikő államtitkár asszony, úgyhogy én nem is akarok ebbe nagyon részletesen belemenni.  Nagyon röviden csak annyit talán, hogy a vitáink ellenére és a vitáinktól függetlenül mi támogatjuk az európai integrációs folyamatnak az előre vitelét. Bizonyos területeken ez elengedhetetlenül szükséges. Ha a közös pénzt meg akarjuk tartani, akkor óhatatlanul meg kell tenni bizonyos intézkedéseket. Most ugye elsősorban sokat beszélnek a bankunióról, az gondolom meg is lesz, és vannak ezt követő költségvetési, gazdasági unióra vonatkozó elképzelések. Ez elkerülhetetlen.

Ugyanakkor meg kell nézni a hatásköröket és nem biztos, hogy mindent olyan részletességgel kell szabályozni uniós szinten, mint jelenleg. És itt most nem arra a közkeletű, kissé visszaélésszerű példákra gondolok, amelyeknek egy része egyébként nem igaz, az uborka méretéről meg a banán formájáról, mert nem ez a lényeg. Hanem az, hogy valóban, sok területen van egy ilyen lopakodó hatáskörbővítés, ami mindig újabb és újabb szabályokban jelenik meg és ez konfliktusokat gerjeszt, ellenérzést vált ki a közvéleményből, tehát gátolja a sikeres európai integrációs folyamatot.

És hát persze egy másik dolog az, hogy azért az alapszerződések világosan beszélnek a tagállamok úgymond nemzeti identitásáról – és a nemzeti itt, ebben a szóösszetételben voltaképpen nem azt a bizonyos kulturális nemzetet jelenti, amiről én a bevezetőmben beszéltem, hanem a tagállamnak az identitását jelenti, a tagállam politikai, alkotmányos rendszerének a lényegét jelenti. Ebből vezetik le aztán a szakirodalomban az alkotmányos identitásnak a fogalmát. Ezek nagyon fontos kategóriák, itt olyan érzékenységeket lehet sérteni, különösen, hogyha valaki elfeledkezik az egyenlő elbánásnak a feltétlen tételéről, amelyek megint csak úgymond negatívan hathatnak vissza az egész folyamatra.

Amiben nagyon nagy feladata van az Európai Uniónak, és amiről itt hosszasan nem tudok beszélni, az az, hogy jelentősebb szerepet töltsön be a világban kifelé. Tehát ez az a bizonyos kül- és biztonságpolitika, amiről annyit beszélünk. Nagyon sokat beszélünk egyébként, havonta órákat beszélünk róla. Most Vilniusban két napig egyfolytában beszéltünk róla és ezek mindig nagyon intellektuálisan stimuláló és kellemes beszélgetések, hogy mikor mi az eredményük, az egy más kérdés. De az embernek az az érzése, most már így három év tapasztalata után, hogy azért a dolog lassan megy előre. Koszovóban mi csináltunk békét most, mi, ez persze jelenti alapvetően a főképviselőt. S lehet vitatkozni, hogy volt-e, van-e, lesz-e szerepünk mondjuk Szíriában, szerintem volt és van.

Most szombaton különösen volt, amikor találkoztunk az amerikai külügyminiszter úrral, John Kerryvel, hiszen ezt követően jelent meg ez a bizonyos ultimátum elképzelés, ami most úgy néz ki, hogy talán még sikerrel is kecsegtet. Majd meglátjuk. Persze vannak korlátok, nyilvánvaló, hogy mondjuk a közel-keleti béke területén Európa meghatározó szerepet játszani nem tud. Tud játszani hasznos szerepet, tud segíteni, akar is, de világos az, hogy itt a főszereplők, azok nem mi vagyunk.  Ettől ez még persze lehet sikeres, én azok közé tartozom, akik továbbra is bíznak ebben, különösen az után, hogy közel egy órán keresztül hallgattuk John Kerryt, aki erről a folyamatról beszélt most, mint jeleztem, pár nappal ezelőtt.

De az Európai Unióval tudjuk jól, vannak vitáink is. Most ezeknek a vitáknak a természetébe nem mennék bele, hiszen talán a tiszteletbeli konzuljainknak nem feladata, hogy ezekben az ideologikus, nagyon erős, pártdimenziókkal terhelt vitákban részt vegyenek. Mi ezt nem várjuk, nem is várhatjuk. Nem is volna célszerű. Amit talán lehet kérni vagy várni, akár Európában, akár Amerikában, akár Afrikában vagy Ázsiában, mindegy, az az, hogy azért a tiszteletbeli konzuljaink a fő vonalakról legyenek tájékozottak. Tudniillik, hogyha alapvetően hamis tételekkel találkoznak, akár beszélgetésekben, akár a sajtóban, akkor abban a helyzetben vannak, hogy ezt viszonylag egyszerűen meg tudják cáfolni. Nem kell értékvitákat folytatni, politikai vitákat folytatni.

De miután Magyarországról elterjedt egy sor alapvetően téves és hamis állítás, és tulajdonképpen, hogy mondjam magyarul, ha ezt le lehet fordítani, a kutya itt van elásva, a ténybeli hamisításokkal van a gond. És ha a tények hamisak, akkor már a következtetések szintén hamisak lesznek. De amíg a tényeket nem igazítjuk ki, addig hiába vitatkozunk a következtetésekkel. És jó néhány esetben az történt, hogy a tényeket ugyan megpróbáltuk kijavítani, többé-kevésbé adott esetben még sikeresen is, és a furcsa helyzet az volt, hogy a következtetések meg maradtak, mert azok már le voltak írva. És hiába módosították a tényeket, hogy nahát, ez tényleg nem így van, de azért a következtetések terén, ami már színtiszta politika, ugye megmaradtak az eredeti, negatív tételek. De most nem akarok én ebbe belemenni, úgy néz ki, hogy a helyzet ilyen szempontból is javul. Mi kiigazítottunk jó néhány dolgot, az utolsó kiigazítás az most következik, néhány napon belül, ez is egy nagyon jelentős dolog lesz, és mi abban bízunk, hogy legalábbis az Európai Bizottság szintjén ezek a viták most nyugvópontra jutnak. És ez azért is jó, mert akkor többet tudunk foglalkozni azokkal a feladatokkal, amelyek jelenleg előttünk állnak, akár a belpolitikában, gazdaságpolitikában, akár a külpolitikában, mert ugye meg kell mondjam őszintén, hogy a külpolitika energiáinak is igen jelentős részét az elmúlt két-három esztendőben ezek a típusú viták kötötték le.

Persze, két dolgot hozzá kell tenni az alapvetően optimista tételen túl. Az egyik az, hogy gazdasági típusú érdek-összeütközések lesznek a jövőben is. A világ már csak ilyen. Amennyire én tudom, a lokális monopóliumokra építő közszolgáltatók az egész világon vitatkoznak. Nem egymással, mert monopolhelyzetben vannak, hanem az emberekkel, az önkormányzatokkal, a lakossággal. Az ember kinyit egy nyugati lapot, mindig találkozik példákkal. Tehát ez nem egy magyar specifikum, hogy az emberek nincsenek megelégedve a gáz-, a víz-, a szemétszolgáltatással és főleg annak az árával. Itt valami nincs teljesen rendben. Ez a terület, ahol a mi általunk 25 évvel tökéletesnek elképzelt piacgazdaság nem működik tökéletesen. Ez a legkevesebb, amit lehet mondani. Ennél egy kicsit rosszabb a helyzet. Tehát világos, hogy itt beavatkozásra van szükség, ez meg is történik, de arra ne számítson senki, hogy ez nem sért gazdasági érdekeket. Amelyek persze kezelhetők. És talán mi is megtehetjük azt, hogy egy kicsit jobban előkészítjük a dolgokat, konzultálunk a kérdésekről és találunk megfelelő megoldást, mint ahogy jó néhány esetben találtunk is és szerintem most is a következőkben ez lesz a helyzet.

De aztán van egy másik dolog, ami kevésbé érdekli vagy érinti az itt lévőket: Európában folyik egy pártpolitikai verseny. Tudniillik ez egy nyitott társadalom, alapvetően egy demokratikus rendszer, itt a politikai ideológiák pártokba szerveződnek és egymással versengenek. A versengés talán nem is mindig a legjobb szó, mert ez a versengés mind a diskurzus területén, mind pedig az érdekérvényesítés területén időnként meglehetősen brutális formákat ölt. Ezt lehet látni adott esetben a televízió képernyőjén is. Ilyen a világ. És amikor a választások közelednek, akkor ezek a típusú viták még jobban kiéleződnek. Úgyhogy mi nem számítunk arra, hogy minket a következő hét-nyolc hónapban mondjuk a velünk szemben álló politikai családok akár itthon, akár külföldön dicsérni fognak. Meg kell mondjam őszintén, erre személyesen sem számítok. Valószínűleg az ellenkezője fog bekövetkezni, én nekem az egyetlen kérésem mindig csak az, hogy próbáljuk ezeket a vitákat, legalábbis ami a formát meg a stílust illeti, bizonyos keretek között tartani. Ugyanúgy meg lehet mondani dolgokat így is, meg úgy is, durvul a világ, durvul a beszédmód mindenütt, ez van. Nekem személy szerint ez egyáltalában nem tetszik, de hát ez a helyzet, és adott esetben nekünk is ezt tudomásul kell vennünk.

Van egy nagyon-nagyon fontos eleme a magyar külpolitikának, tulajdonképpen az itt lévők számára szerintem ez a legfontosabb. Tehát fontos volt a közép-európai dimenzió is, de talán ez a legfontosabb. Magyarország körülbelül három esztendeje egy átfogó nyitási politikát indított meg az egész világ felé. Ugye ennek is megvan a maga történelmi háttere, mert hiszen 20-25 évig minket azért erősen lekötöttek a saját hazai dolgaink. Először a hazai átalakulásunk, majd az euró-atlanti rendszerekbe való betagozódásunknak a politikája, csatlakozási tárgyalások, NATO, Európai Unió stb. És egy kicsit kihúzódtunk, visszavonultunk a világból, aztán rájöttünk arra, hogy ez nem jó. És ez nem méret kérdése, ez energiáknak, érdeklődésnek a kérdése. Arról nem is beszélve, visszatérve a legelső ponthoz, hogy azért itt nekünk magyaroknak vannak különleges erőforrásaink: az a sok millió magyar a világ legkülönbözőbb országaiban. És nem csak ők, az a sok ezer különböző úgymond harmadik világból származó diák, aki annak idején itt Magyarországon végezte a tanulmányait. Akiket most egyszer csak fölfedeztünk. Hát persze, hogy fölfedeztük őket, tudnak magyarul.

Kedvenc történetem a ghánai külügyminiszter asszony, aki most itt járt az Afrika Fórumon, egyébként itt volt az Afrikai Unió elnöke is, tehát úgy tűnik, hogy azért az Afrika-politikánk egy elég látványos indítást kapott. Nos, ő mondta azt, hogy persze-persze, jó ez a hivatalos tárgyalás, de hát akkor most üljünk le itt, mint szegediek, és akkor el szeretné mondani, hogy ő, mint szegedi lány, milyen tanácsokat adna nekünk. Mert tudniillik ott született, mert a mamája odajárt az orvostudományi egyetemre és hozzáment egy ghánai fiúhoz és ebből a házasságból született ő. De hát nem csak ez van, mert mondjuk Laoszba, hogyha az ember elmegy, ott már a kormánynak egy viszonylag jelentős része Magyarországon tanult, a belügyminiszter, aki Laoszban fontos ember, máshol is, de Laoszban nyilván, ott is fontos ember, ő például szintén a szegedi jogi karon szerezte a diplomáját. Emlékszik mindenkire. De hát hasonló helyzetben van mondjuk az új dél-szudáni állam alelnöke és így tovább. Ez egy nagyon fontos emberi háttér, ami persze fokozatosan meg fog szűnni és ezért kell új forrásokat teremteni. Ezért indítunk most el egy átfogó ösztöndíjprogramot annak érdekében, hogy hozzunk ide embereket, tanuljanak itt. Jön ide rövidesen 450 brazil diák, igaz, ők a brazil állam költségén, de mi is adunk ösztöndíjat. A lehető legtöbb országba szeretnénk ezt biztosítani. Jöjjenek ide az emberek, tanuljanak itt. Most már nem kell nekik magyarul tanulni, mert azért viszonylag kevesen jönnének ebben az esetben. De hát Magyarországon van oktatás, egyetemi oktatás, orvosi egyetem, műszaki egyetem és minden más, van angolul, van franciául, van németül. Tehát megteremtjük ennek is az alapjait. Ez csak egy szelvény.

Egy másik nagyon fontos dolog persze a gazdaság, hiszen köztudomású az, hogy zajlik a világban ez az óriási átrendeződés, ez az ún. great shift, ezt nekünk is tudomásul kell venni. Tehát a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok területén nekünk új piacokat kell találnunk, új befektetési forrásokat, új finanszírozási forrásokat kell találnunk, és ez most működik minden területen. A nagypolitika ennek ad egy nagyon erős támogatást, a magyar miniszterelnök ugye a közeljövőben hivatalos látogatást tesz Indiában, majd Japánban. Kínai látogatását sajnos el kellett halasztani belső okok miatt, de arra is sor kerül rövidesen. Tehát a nagypolitikai úgymond látványos események is alátámasztják azt, hogy Magyarország igenis nyit a világra, észreveszi azt, hogy Afrika egy emelkedő kontinens, már rég nem elfelejtett kontinens. Észreveszi azt, hogy Latin-Amerikában óriási fejlődési, növekedési lehetőségek vannak, és hát azt meg természetesen észreveszi, hogy Ázsiában mi zajlik. Különlegesen jó kapcsolatokat építünk ki az Európai Unióval együtt, de azon belül is az ASEAN országokkal, ma délután találkozunk a vietnami elnökkel és külügyminiszterrel magam is délután. Nem régen járt itt Indonézia elnöke, és így tovább. Ezzel csak érzékeltetni akarom azt, hogy valóban van egy ilyen nyitás a világra, aminek már jelentkeznek a lényeges eredményei.

A nyitás nemcsak földrajzi értelemben véve értendő, hanem abban az értelemben véve is, hogy minket itt, a Duna-Tisza közén nagyon érdekel, és nagyon érint az, hogy mi lesz a világgal. Mi nem véletlenül rendeztük meg a britek után másodiknak a kibertérről szóló konferenciát. Mert tudjuk azt, hogy ez lesz a következő évtizedeknek az egyik legfontosabb témája, minden szempontból: adatvédelem, biztonság, honvédelem, tudomány, üzlet. Ezért csináltuk. Most kiemelt szerepünk lesz a következő hónapban Dél-Koreában, ahol a harmadik ilyen konferenciát rendezik. Aztán nem sokára itt lesz Budapesten ez a bizonyos World Water Summit, ez a vízcsúcs, amit a magyar köztársasági elnök javasolt Rióban. Megjelennek a világ vezetői, óriási nagy erőforrásokat igénylő konferencia lesz. De nem ez a lényeg, bár ez is fontos, a lényeg az, hogy a víz, a víz az valami olyasmi, amihez a magyarok értenek, amiben nekünk hagyományaink vannak. S nem csak a folyamszabályozásról van szó, Vásárhelyi Pálról, hanem szó van arról, hogy mi tudunk tiszta ivóvizet csinálni. Tudjuk segíteni, hogy az a 1,5-2 milliárd ember, amely jelenleg nem jut tiszta ivóvízhez, az fokozatosan kapjon tiszta ivóvizet és szabaduljon meg azoktól a betegségektől, amelyek ma kínozzák. Ez egy általános, univerzális érték és egy univerzális cél. A víz az élet. A víz fontosabb, mint az energia, fontosabb, akár mint az élelmiszer, mert víz nélkül nem lehet élni. Tiszta víz nélkül. Ezért csinálunk Vízkonferenciát, amiben egyben van egy speciális magyar elem is és itt tudjuk összekapcsolni ezt a bizonyos univerzális dimenzióját a mi világképünknek, és azt a speciális magyar szakértelmet, ami ezen a területen megvan, és amit szintén tovább szeretnénk gazdagítani. Körülbelül ez most a mi nagy látásmódunk.

(Külügyminisztérium)