Martonyi János külügyminiszter az alábbi beszédet mondta a Tom Lantos Intézet Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című konferenciáján 2013. október 2-án.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez a konferencia a közös küzdelemről szól, az antiszemitizmus elleni küzdelemről, amely a gonoszság, a halál, a civilizáció lerombolása elleni harcot jelenti, az emberi természet jó oldalának harcát azért, hogy legyőzze a rosszat.

Tehát úgy is mondhatjuk, ez a jó és a rossz küzdelme. Élet és halál küzdelme. És miként már elhangzott, mi az életet választjuk. Véleményem szerint ennek a konferenciának ez a legfőbb üzenete. Igen, az életet választjuk, és az élet soha nem szenvedhet vereséget.

John Lukacs írja, hogy amikor a második világháború a vége felé közeledett, Hitler arra gondolt, jó, a háborút már nem tudom megnyerni, de a zsidók elleni harcot még megnyerhetem. Csakhogy azt a harcot sem nyerte meg, hiába gyilkolt meg hatmillió ártatlant.

Megalakult Izrael állam, és világszerte föltámadt a zsidó élet, a zsidó kultúra. De ahogyan erről már szó esett, a civilizáció papírvékony. Katrina úgy hiszem Tom Lantos szavait idézte. Ezért tökéletesen egyetértek, hogy ébernek és kérlelhetetlennek kell lennünk. Ahogy hallottuk, minden reggel azzal a gondolattal kell fölkelnünk, hogy ez soha, de soha nem ismétlődhet meg. És szükségünk van arra, hogy a túlélők, Tom és Annette figyelmeztessenek és emlékeztessenek bennünket, tanúsítsák, elmondják és elmagyarázzák az igazságot.

Igen, az antiszemitizmus emberiség elleni bűn, ezt mindnyájan tudjuk. Bűntett az egész emberiség ellen. Ám meggyőződésem, hogy ezen az általános üzeneten túl számunkra, magyarok számára az antiszemitizmusnak és a holokausztnak különleges jelentősége van. Mert a magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen.

Magyarok voltak az áldozatok, és magyarok voltak a tettesek. Ez a mi legnagyobb nemzeti traumánk, amellyel együtt kell élnünk, amellyel szembe kell néznünk, amellyel meg kell küzdenünk. Mit tegyünk hát? Mit tehetünk? Legelőször is, ahogy már elhangzott, el kell fogadnunk és el kell ismernünk a felelősségünket. Ahogyan ezt tegnap a miniszterelnök-helyettes ünnepélyesen megtette, miként erre Baker rabbi is utalt.

Én csak alá szeretném húzni, hogy Navracsics Tibor a magyar kormány nevében, Magyarország nevében, a magyar nemzet nevében beszélt. Pontosan úgy, ahogy az ilyen üzenetet hordozó többi nyilatkozat, köztük az enyém esetében is történt, például a Wallenberg Emlékév megnyitásakor.

Ez tehát nemzeti tragédia, mert egy olyan közösséget ért, amely – némelyek szerint és én hiszek nekik – legalább ezerkétszáz éve együtt él velünk. Egy olyan közösséget, amely mérhetetlenül sok mindennel járult hozzá ennek a nemzetnek a haladásához és jólétéhez, a magyar kultúrához, a magyar irodalomhoz, a magyar tudományhoz, gazdasághoz, és még sorolhatnám.
Igen, pontosan arról a konstruktív együttélésről van szó, amelyre Gáncs Péter püspök úr utalt, és igen, a Fasori Gimnáziumról, ha a Nobel-díjasokra gondolunk. És igen, az 1848– 49-es forradalomról és szabadságharcról, amelyben zsidó honfitársaink harcoltak és adták életüket Magyarország szabadságáért és függetlenségéért. Szeretném megnyugtatni Raj Ferenc rabbit, hogy nemcsak Kossuth Lajosnak volt jó az önök közössége, jó az én kormányomnak és az én parlamentemnek is. Nem szeretnék most részletekbe bocsátkozni, az önöké bejegyzett felekezet, és természetesen a további revízió is folyamatban van, remélhetőleg pozitív kimenetellel.

De hiszek benne, hogy ez a konferencia nemcsak arról szól, hogy szembeszállunk a rosszal, a gonosszal, hanem arról is, amit helyette kínálunk. Ezért szerepel a konferencia címében a zsidó élet. Mert mindnyájan hiszünk abban, hogy ebben az országban van, lesz zsidó feltámadás, zsidó reneszánsz. Ez is része annak az üzenetnek, hogy mi mindnyájan az életet választjuk. Életteli és virágzó zsidó közösségünk van.

Természetesen vannak még gondok, amelyek szintén hangot kaptak a konferencián. Ám a lényeg az, hogy együtt élünk és az elkövetkező évtizedekre, sőt évszázadokra gondolva szilárdan hiszünk a konstruktív együttélésben.

Most hadd ejtsek néhány szót a külpolitikáról, lévén, hogy ennek a kormánynak én a külügyminisztere vagyok. Régi és eldöntetlen vita, hogy mi legyen a külpolitika alapja: az érték vagy az érdek, vagy mindkettő, bizonyos arányban. Nem titok, hogy jómagam azok közé tartozom, akik szerint a külpolitikának alapvetően értékalapúnak kell vagy kellene lennie. Aki értékek alapján akar cselekedni, annak eszmények kellenek.

És aki eszményeket akar, annak el kell fogadnia és föl kell ismernie a felelősséget. Amikor közel-keleti politikánkról beszélünk, amikor Izrael államról beszélünk, soha de soha nem szabad megfeledkeznünk erről a történelmi felelősségünkről. Ez az első pont. A második, hogy a két országot nagyon-nagyon különleges kapocs köti össze.

Valójában két kapocs, ami persze egy és ugyanaz. Mégpedig, amint már elhangzott, az, hogy egyrészt nálunk rendkívül jelentős zsidó közösség él, Izraelben pedig egy kétszázezer fős közösség, a magyar ajkú izraeli állampolgárok közössége, akik közül sokan egyúttal magyar állampolgárok is, és jövő áprilisban szavazni fognak.

Ez tehát igen speciális kapocs a két ország között, ezért úgy gondolom, hogy ezeket az alapvető tényeket, ezeket az alapvető megfontolásokat a mi külpolitikánknak mindig figyelembe kell vennie.

A konferenciára visszatérve: sokan úgy gondolják, és alighanem helyesen, hogy ez a konferencia gesztus. Sokat beszéltünk már a saját zsidó közösségünk és általában a zsidó közösségek irányába tett gesztusokról. Ez igaz. De nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a konferencia mindenekelőtt az egész nemzetnek segít, és csak utána a magyar zsidó közösségnek. Nekünk segít, hogy együtt tudjunk élni, meg tudjunk birkózni azzal a nemzeti traumával, amelyről beszéltem. Nagyon köszönjük. Ennek a konferenciának mi haszonélvezői vagyunk. Azért mondom ezt, mert hálás vagyok mindenkinek, aki elismerte azokat az erőfeszítéseinket, amelyeket az antiszemitizmus és a rasszizmus leküzdése érdekében teszünk. Köszönet illeti azokat is, akik figyelmeztettek bennünket, hogy ezt a küzdelmet töretlenül és időnként még erőteljesebben folytatnunk kell – ez tehát a legfőbb üzenet, és ezt teljességgel elfogadjuk. Raj Ferenc rabbi, egyetértek az ön javaslatával, hogy a jövő év a megbánás és megbékélés éve legyen. Csak annyit tennék hozzá, hogy ez nem egyetlen esztendőre szól, ez állandó feladat. A megbánás és megbékélés a jövő év letelte után is folytatódni fog. Pontosan ez az az üzenet, amelyet sosem szabad elfelejtenünk. Ébernek kell lennünk, meg kell újítanunk erőnket és elszántságunkat, hogy harcoljunk a jóért, harcoljunk a rossz ellen. Legyen szó belpolitikáról, külpolitikáról, nemzetközi kapcsolatokról, ugyanazokat az elveket és értékeket kell, hogy szem előtt tartsuk.

Befejezésül szeretnék köszönetet mondani ezért a konferenciáért a szervezőknek és mindenkinek, akinek része volt benne, és szeretnék köszönetet mondani Tamásnak. Köszönöm a segítséget, amelyet emléked és családod – Annette és Katrina – révén nyújtottál. Csak azt kívánom, hogy maradj velünk, úgy hiszem, most is velünk vagy, igen, ezért csak azt kívánom, maradj velünk ezután is.

Köszönöm a figyelmet.

(Külügyminisztérium)