Martonyi János külügyminiszter 2011. december 20-án bemutatta az Országgyűlés Külügyi Bizottságának a Magyar külpolitika az uniós elnökség után című dokumentumot, amely a magyar külpolitika stratégiai irányait foglalja össze.

Dr. Martonyi János külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek a késésért, ami ezek szerint nem is késés, de valóban, az eredeti kezdő időpont kettő órára szólt, csak közbejött egy ebéd a miniszterelnök úrral a 27, illetőleg hát 27 + európai uniós és tagjelölt nagykövetekkel. És ezért számítottam arra, hogy esetleg csak később tudok ideérni. Most fél három lesz mindjárt egy perc múlva, úgyhogy, gondolom, kollégáim is megérkeznek, de közben én elkezdem a beszámolómat, ami valóban egybeesik a stratégiai dokumentum közzétételével, és ezért hálás vagyok elnök úrnak azért, hogy témának ezt a stratégiai dokumentumot jelölte meg. Ez persze egyben egy beszámoló is, tehát a stratégiai dokumentumnak a nagyon rövid összefoglalása egyben alkalmat ad arra is, hogy ezt követően a felvetett kérdésekre válaszoljak.

Ez annál is inkább így van, hogy voltaképpen, ami elkészült, ez a stratégiai dokumentum, ez nem valami új stratégia a jövőre nézve, ez tulajdonképpen mindazoknak a stratégiai elemeknek az összefoglalása, amelyet a kormány, ezen belül a Külügyminisztérium másfél esztendeje követ. Tehát stratégiai dokumentum annyiban, hogy stratégiai elemeket, irányokat tartalmaz, és persze a jövőbeli cselekvés fő irányait is meghatározza. De hát eddig is voltak, éppen ez történt, és hát azok vannak benne, amiket másfél esztendeje folyamatosan elmondunk, gondolok itt a közép-európai politikánkra, a szomszéd térségpolitikánkra, gondolok itt a globális nyitás politikájára, az ágazati megközelítés, a szakmai megközelítés különleges fontosságára, és még számtalan más példát lehetne említeni.

Ez a stratégiai dokumentum a Külügyminisztériumnak a dokumentuma, tehát nem tévesztendő össze a kormány külpolitikai stratégiájával. Egyben persze ez az anyag egyik alapja lehet, illetve lesz annak a külkapcsolati vagy külpolitikai stratégiának, amit viszont a vonatkozó kormányrendelet által meghatározott rendben a kormánynak kell elfogadnia.

Ami magát a dokumentumot illeti, és néhány dologról érdemes szólni, az egyik ez a régi vita, ami már sokszor felmerült, az értékeknek és az érdekeknek a viszonya. Ez a dokumentum ismételten leszögezi, hogy a magyar külpolitika elsősorban és alapvetően érték alapú, persze, kifejtjük azt is, hogy ez nem jelentheti azt, hogy az érdekeinket bármilyen értelemben véve is háttérbe engednénk szorítani. Nem vagyunk naivak, tudjuk azt, hogy a nemzetközi kapcsolatok alapvetően érdekeken épülnek, ugyanakkor mégis csak vannak ma a világban olyan univerzális, általunk legalábbis abszolútnak tekintett értékek, amelyek a nemzetközi életnek és általában véve a külpolitikának is az alapját jelentik. Már csak azért is így van ez, mert itt van egy vagy inkább magyar sajátosság, tehát vannak olyan értékek, amelyek számunkra különösen fontosak, ezek lényegében az emberi jogi összefüggésen belül jelennek meg. Ez sem vadonatúj dolog, de mi ismert okokból úgy látjuk, hogy az emberi jogok nem korlátozhatók az egyéni jogokra. Az egyéni jogok is természetesen nagyon fontosak, de az emberi jogoknak a mi felfogásunkban magukban kell foglalniuk az úgynevezett közösségi jogokat, kollektív jogokat is, már csak azért is, mert az egyéni jogok jelentős része csak akkor gyakorolható, hogyha egyben közösségi jogként is elismerést nyer.

Ezt úgy fogalmaznám meg, hogy nincs igazán autonóm egyén, autonóm közösségek nélkül. Tehát az autonóm egyén is autonóm közösség tagjaként tudja a jogait érvényesíteni. Ez nekünk, magyaroknak különösen fontos, és az is világos, hogy e tekintetben bizony vannak véleményeltéréseink, vitáink jó néhány országgal, ezen belül szomszédjaink némelyikével is.

Az egyik alapvető vitapontunk, mint tudjuk, továbbra is az, hogy mi közösségi jogokban, ha úgy tetszik, a közösségi autonómiakülönböző formáiban gondolkodunk, ők viszont ezt le kívánják korlátozni az egyéni jogok szintjére.
De a másik nagyon fontos dolog, ami szintén magyar összefüggés, ez a kulturális sokszínűség, ez tulajdonképpen összefügg az előzővel, csak azért említem, mert ez most megjelent európai politikai szinten is. Ugye ismeretes az, hogy a magyar elnökségnek az egyik kiemelt célkitűzése volt a kulturális nyelvi sokszínűségnek a bevitele az európai integrációs gondolkodásba, folyamatokba. Ez nem könnyű dolog, mert hiszen ez eddig nem nagyon volt az érdeklődés homlokterében. Én annyit azért tudok mondani, hogy végül is az elnökségnek annyi eredménye volt, hogy elindítottuk ezt a folyamatot. Tehát beindult ez a folyamat. Voltak nagyon fontos konferenciák, összejövetelek, és több szó esik most már erről a témáról, mint korábban volt a helyzet.

A másik kérdés, amit így bevezetőként szeretnék említeni, az az a kérdés, ami szintén többször felmerült, ez is egy ilyen látszólagos ellentmondásként: a nemzetpolitikának és a külpolitikának a viszonya. Tudniillik erről korábban is mindig folyt vita, hogy akkor hogy lehet a kettő között egyensúlyt teremteni, netán melyiknek van elsőbbsége. Mi itt nem látunk konfliktust, és pedig azért nem, mert mi úgy látjuk, hogy külpolitikája alapvetően a nemzetnek van. Ez az össznemzeti külpolitika megfogalmazást nyerjen, mondjuk például a MÁÉRT- dokumentumokban. Tehát ezért hisszük azt, hogy ez is inkább csak egy látszólagos ellentmondás. Az anyaország felelőssége az össznemzeti külpolitika megvalósításában meghatározó, nyilvánvaló, de nem kizárólagos, és adott esetben figyelembe kell venni határon túli vagy határon kívüli magyar közösségeknek a szempontjait, érdekeit is.

Itt volt egy példa a közelmúltban, a szerb restitúciós, illetőleg rehabilitációs törvénynek a kérdése. Itt volt egy teljesen nyilvánvaló és nagyon fontos érdeke a vajdasági magyar közösségnek. Nemcsak restitúciós érdek volt ez, az is persze, sok tízezer embert érintett így közvetlenül, de volt azért ennek egy általános összefüggése a vajdasági magyarság szempontjából, és ugyanakkor volt egy összmagyar szempont is, mert mi általában véve nemcsak vajdasági magyarok, hanem magyarok nem tudjuk elfogadni a kollektív felelősségnek vagy bűnösségnek bármilyen formáját. Legyen szó bármelyik országról a világon. Itt nyilvánvalóan fel kellett lépni az anyaországnak, fellépett az adott vajdasági magyar közösség is, érvényesítettük az európai szervezetekből adódó lehetőségeinket, adott esetben Szerbia tagjelölti státus iránti igényét, és összességében az lett az eredmény, és ebben szerepet játszott véleményem szerint a hazai össznemzeti konszenzus is, egy nagyon fontos szempont volt. Tehát párthovatartozás nélkül nem kétséges, hogy itt mindenki ugyanazt az álláspontot foglalta el. Na, ennek lett az eredménye egyrészt egy össznemzeti konszenzus, másrészt egy anyaországi pártközi konszenzus nyomán, hogy végül is itt sikert tudtunk elérni.
Nem beszélnék most a világról általában, mert ez csak elnyújtaná az összefoglalómat.

Van ez a klasszikus három terület, amit prioritásoknak is szoktunk nevezni. Ugye tulajdonképpen itt lényeges változások nincsenek, hangsúlyeltolódások persze vannak. Itt jutunk oda, amiről beszéltem a bevezetőben, hogy mi különleges fontosságot tulajdonítunk a térségi politikának, ezt nevezhetjük Közép-Európa-politikának is vagy egy tágabb értelemben vett szomszédságpolitikának. Ez a magyar külpolitika nem kétséges, egyik legfontosabb területe. És hogy ez milyen összefüggésben van a nemzetpolitikával, mármint a szomszédpolitika, erre az előbb próbáltam választ adni.

A második nagyon fontos terület az euro atlanti politikánk. Itt elsősorban arról van szó, hogy az Európai Unió és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetén belül milyen tevékenységet folytatunk, hogyan folyik a nemzeti érdekeknek az érvényesítése. A harmadik nagy terület pedig a globális nyitás politikája, ami szintén egy új elem annyiban, hogy úgy érezzük, hogy nagyon sok okból rajtunk kívül álló, akár a kontinensünkön is kívülálló, de hazai okokból is szükség van arra, hogy erőteljesebben nyissunk a világ felé, ami nem korlátozódik keletre, hanem lényegében egy valóban globális nyitást jelent, és az anyag egyébként kifejti ennek a kihatását a különböző relációs politikáinkra is.

Még erre esetleg egy vagy két szóban visszatérek, hogyha lesz erre idő. De most a lényeg az, hogy azt lássuk, hogy ma már ez a három terület vagy három prioritás csak együttesen kezelhet ő és érthető meg. Ez elsősorban azért van így, mert egyrészt a térségpolitikánknak és a globális politikánknak jelentős része az Európai Unión keresztül, tehát az európai politikák részeként jelenik meg.

A térségpolitikánál egy példát mondok csak, van nekünk egy Nyugat-Balkán politikánk, ez világos. A Nyugat-Balkán politikánk lényege az, hogy Magyarország számára ez történelmi stratégiai, gazdasági, ezer okból egy különlegesen fontos térség, aminek nekünk különleges figyelmet kell szentelnünk. Ez egyébként megjelenik az európai integrációs politikák részeként, csak ott úgy hívjuk, hogy bővítés, mert hiszen a bővítés számunkra egy különlegesen fontos dolog, és akkor lesz a magyar külpolitika a Nyugat-Balkánon igazán sikeres, hogyha fokozatosan, lassan-lassan, de a Nyugat-Balkán egésze bekerül az európai unióba. Ezen a téren értünk el eredményeket, be tudtuk fejezni az elnökségünk alatt a horvát csatlakozási tárgyalásokat, aláírták ezt a csatlakozási szerződést a lengyel elnökség alatt, néhány nappal ezelőtt. Nagyon sok mindent tettünk, teszünk azért, hogy a bővítési folyamat más országokkal szemben is menjen előre. A legutolsó példa az, hogy a magyar miniszterelnök nagyon markánsan több alkalommal is felszólalt a legutolsó Európai Tanácsülésen, amellett, hogy Szerbia lehetőleg minél előbb megkapja a tagjelölti státust. Erre nem volt lehetőség most ebben a pillanatban, de mégis sikerült azt elérnünk, hogy nem márciusban, hanem februárban meg fog már – reményeink szerint – az Általános Ügyek Tanácsában születni az a döntés, hogy Szerbia megkapja a tagjelölti státust. Szerbiánál egy zárójelet nyitnék, mi azt mindig mondtuk, hogy abban az esetben, ha ez a restitúciós, rehabilitációs téma rendeződik, akkor ugyanolyan intenzitással és energiával fogjuk támogatni Szerbia tagságát, mint ezt korábban tettük, egészen addig, ameddig ez a restitúciós probléma fel nem merült. Minek után ez a probléma rendeződött, a vajdasági magyarság és a mi megelégedésünkre visszaállt az eredeti állapot, és pedig az, hogy mi különleges felelősséget vállalunk és különleges feladatnak tekintjük Szerbia uniós tagságának az elősegítését, és ezt nagyon jól példázta a legutolsó Európai Tanács-ülés.

De hát egyébként a globális témáknál is az európai integrációs politikák keretén belül kell nagyon sok mindent tennünk. A magyar fejlesztéspolitika, nem akarom hangosan mondani ma döntően az európai uniós fejlesztéspolitika keretén belül valósul meg. Egész egyszerűen azért, mert nincsenek olyan rendkívüli különleges forrásaink, mint jó néhány más országnak, amelyek egy önálló, nagyon erőteljes fejlesztéspolitikát tudnak folytatni. Majd lesz, remélem, nekünk is erre forrásunk, de most pillanatnyilag 2012-ben ’13-ban erre olyan túl sok reményünk nincs. Ezzel szemben az uniós fejlesztési politikán belül megtesszük azt, amit meg kell tennünk.

Erre további nagyon jó példa a kül- és biztonságpolitika is, mert hiszen ma a kül- és biztonságpolitikának egy része, egy sávja, akárhogy is vesszük, a közös kül- és biztonságpolitika keretén belül valósul meg. Ezen a téren óriási változások történtek az Európai Külügyi Szolgálat létrehozásával, főképviselők színre lépésével, egyre markánsabb színrelépésével, azt kell, mondjam. Ugye korábban ez kevésbé volt érzékelhető, ez egy folyamat volt, sokszor felmerültek kifogások is, de most már jól látszik, azért a világ ezt érzékeli, hogy akárhogy is, de azért az Európai Unió nagyon sok kérdésben most már egységesen szólal meg, a stratégiai partnerekkel, Kínával, Indiával, Brazíliával, Oroszországgal és így tovább igyekszik egységes vonalat képviselni. Persze megvannak a tagállamoknak az önálló külpolitikáik, és ez természetes. Egyébként nekünk is megvan, mert hiszen vannak dolgok, amelyek nagyon fontosak nekünk, esetleg más dolgok kevésbé fontosak, de egy biztos, nem lehet tagadni azt, hogy ma egy része, egy sávja minden tagállam külpolitikájának az a közös kül- és biztonságpolitika keretén belül valósul meg, és a biztonság- és védelmi politikánál pedig ugyanezt el kellene mondanom, ha lenne rá időm a NATO esetében. Mert hiszen nyilvánvaló, hogy a biztonság és a védelmi politikánk alapvetően a NATO keretei között realizálódik.

Ugyanakkor a másik része a dolognak, az éremnek a másik oldala, hogy mi fel tudjuk használni a saját külpolitikai vagy külgazdasági érdekeink céljából az uniós szerkezeteket. Döntően persze az elnökség ad erre példát, de én azt hiszem, hogy itt nem szabad ezt korlátoznunk az elnökségre. Egy biztos: soha nem lett volna lehetséges, mondjuk egy vagy két napon keresztül találkozni szinte valamennyi ázsiai ország külügyminiszterével akkor, hogyha éppen nem lett volna itt Magyarországon, Gödöllőn egy külügyminiszteri találkozó.
Erre a magyar diplomácia nem lett volna képes, hogy idehozza a kínai, az indiai, a koreai, az ausztrál és még nem tudom, hány külügyminisztert, és ezekkel kétoldalú tárgyalásokat is lefolytasson. Kétoldalú, tehát magyar nemzeti érdekek képviselete céljából. De kétoldalú tárgyalásokon már nem az Európai Unió és az ázsiai országok közötti kapcsolatokról beszélünk, azt már megtettük a multilaterális fórumon. Tehát azért mondom, hogy itt vannak olyan lehetőségek, amelyeket egyébként a mi szempontunkból is ki lehet, ki kell használni.

Igaz, az elnökség ilyen szempontból egy különleges állapot, és az egyik feladat éppen az, hogy az elnökség után is megpróbáljuk ezeket a lehetőségeket továbbra is kihasználni.

Az anyagra visszatérve, akkor én azért mégis csak szólnék néhány szót a három területről, az egyik a térségi politika, aminél mi azt hirdettük meg, hogy ez egy minden irányú politika, ez a mi új közép-európai politikánk. Ez a bizonyos szélesebb Közép-Európa. Nem is vagyunk hajlandók meghatározni ennek a földrajzi határait, tehát nem megyünk abba bele, hogy hol van Közép-Európa határa, mert ez egyébként amúgy is lehetetlen. Mi Közép- Európát alapvetően egy érzületnek, egy történelmi kulturális örökségnek tekintjük azzal persze, hogy ennek rendkívül fontos gazdasági és politikai következményei vannak.

Visegrád, jelentem, működik. Jól működik, annak ellenére, hogy tagállamok között lehetnek viták, van például vitánk Szlovákiával, ez most az utóbbi napokban-hetekben megint csak előtérbe került, vannak alapvető elvi kérdések, amelyekben nem értünk egyet, mondjuk például ezért mondtam az elején az egyéni és a közösségi jogok tekintetében fennálló nézeteltérésünket, másként látjuk az állampolgársági szabályozásokat. A szlovák álláspont lényege az, hogy a valóságos kapcsolatot egy állam és az állampolgárok között csak egy területi jellegű kapcsolat képes megteremteni, nevezetesen, hogy az illető állampolgár abban az államban él, nekünk nem ez a véleményünk. Mi azt mondjuk, hogy a tényleges kapcsolatot megteremthetik kulturális nyelvi és identitásbeli tényezők is. Egyébként ebben sincs semmi új, mert ez a magyar álláspont nem 2010 óta áll fenn, hanem legalább 100-120 esztendeje.

Akkor, amikor a magyar törvényhozás azt mondta, hogy aki emigrál Magyarországról, az is magyar marad, meg annak a leszármazói is magyar állampolgárok lesznek. Nos, ebben a pillanatban mi ezt elfogadtuk, az egy más dolog, hogy hosszú ideig a szomszédos országok magyarjai ebből különleges történelmi okok miatt ki voltak zárva. Hát most már ők sincsenek kizárva. Ők sem, meg az ő közülük emigráltak, illetőleg azoknak a leszármazóik sem.

Itt tehát véleményeltérés van. Az egy más dolog persze, hogy ugyanakkor a szlovák törvényhozás is elfogadja azt, hogy legyenek olyan szlovák állampolgárok, akik nem élnek Szlovákia területén, de most ebbe a vitába nem akarok belemenni, csak azt akartam érzékeltetni, hogy itt vannak viták, és ezeknek vannak sajnálatos következményei is, de ennek ellenére azt hiszem, hogy Visegrád jól működik, ami azt mutatja, hogy itt azért elég lényeges érdekek működnek. Tehát vannak közös érdekek, amelyek mindig kiderülnek. Újólag és újólag kiderülnek. Most mondjuk, kiderülnek a kohéziós politika kapcsán. Bizonyos értelemben kiderült akár a közös agrárpolitika kapcsán is, bár ott is vannak kisebb-nagyobb hangsúlyeltolódások. Egyáltalán az egész felzárkózási célkitűzésünk közös. Tehát az, hogy nem akarunk a perifériához tartozni, hogy próbálunk felzárkózni. Egyébként nem teljesen sikertelenül, Közép-Európa azért nem ebbe az irányba tesz lépéseket. Ez mutatja azt, hogy van egy alapvető közös érdek. És hát hasonló a helyzet a dél felé is, hasonló a helyzet kelet felé. Most kelet felé megint egy érdekes helyzet van, mert tulajdonképpen a Keleti Partnerség az a keret, tehát megint egy európai uniós eszköz, amelyik felhasználható arra, hogy keleti irányban is a térségi politikánk erőteljesebb legyen. Amellett persze, hogy megőrizzük a saját magunk kétoldalú eszközeit is.

Nyugat-Balkánról szóltam. Ott a bővítés az egyik fő cél, de hát persze nem korlátozható a bővítésre a magyar Nyugat-Balkán- politika. A magyar Nyugat-Balkánpolitikának van számtalan más dimenziója is. Rögtön itt van, mondjuk a kereskedelmi gazdasági kapcsolatoknak a fejlődése, ami látványos. A magyar befektetőknek az elsőrangú céltérsége továbbra is a Nyugat-Balkán. És hát itt van a Kelet-Balkán, Románia, Bulgária.

Elég sokat tettünk a schengeni övezetnek a kiterjesztése céljából, és úgy tűnik, hogy nem is sikertelenül. Most már azért reális remény van arra, hogy 2012 első félévében a politikai döntés végre, mindek utána a feltételeknek mindkét ország megfelel, ahogy ezt egyébként az uniós okmányok is lerögzítik, nos, erre végre sor kerüljön.

Az európai dolgokról most nem beszélnék részletesen, mert akkor nagyon elhúznám ezt a bevezetőt, én azt hiszem, hogy a lényeg az, hogy nekünk mindenféleképpen egy erős és egységes Európai Unió áll az érdekünkben. Tehát ez egy alapvető nemzeti érdek. Nem véletlenül adtuk a magyar elnökségnek az erős Európa jelszót. Ez nemcsak jelszó volt, meggyőződésünk, hogy egyrészt az eurózónának ki kell kerülnie ebből a válságból, és ezzel egyidejűleg egy új lendületet kell adni az egész európai integrációs folyamatnak. Tudniillik, ha ez nem történik meg, akkor megint azt kell mondani, amit már nagyon sokszor elmondtak korábban is, hogyha nem ez történik, akkor miután a kerékpár állni nem tud, mert akkor eldől, itt még van egy lehetséges változat egyébként a visszafelé kerékpározásra is, tehát valójában, hogyha a dolog életképes akar lenni, akkor tovább kell lépni. Ennek egyébként ma megvan a komoly esélye. Felgyorsultak az események, január végén már egy kész szerződéstervezet lesz, az első tervezet már készen van, most már magyarul is felkerült a netre. Mindenki elolvashatja, világossá válik belőle, hogy az eurózónán kívüli országokra a szerződésnek a rendelkezéseit majd csak akkortól kell alkalmazni, amikor ezek az országok az eurózóna tagjaivá válnak. Tehát nem mostantól, nem a hatálybalépéstől, amit egyébként a mostani tervezet már a kilencedik ország ratifikációja esetére kilátásba helyez, hanem majd csak akkor, amikor az eurózónába belépünk. Márpedig az eurózónába be fogunk lépni, mert erre kötelességünk van, csak azt nem tudjuk pontosan, hogy mikor. De amikor belépünk, akkor ennek a szerződésnek, amit majd persze később ratifikálni is kell, a rendelkezései ránk nézve is irányadók lesznek. Van egy kivételes lehetőség, hogy tudniillik önként, saját autonóm elhatározásunk alapján bizonyos rendelkezéseket magunkra nézve már korábban kötelezőnek tekinthetünk, ha akarunk. Tehát ezért is mondtam én azt, hogy a jelenlegi szöveg szerint, amit
persze majd még pontosítani kell meg tisztázni kell, én személy szerint úgy látom, és a Külügyminisztérium vezetése úgy látja, hogy nemzeti érdekünk lesz ehhez a szerződéshez történő csatlakozás. Hozzáteszem egyébként, hogy az alapszerződés-módosítás tekintetében már korábban is volt egy világos kormányálláspont, sőt egy olyan kormányálláspont volt, amelyet a miniszterelnök egyébként az úgynevezett nagybizottságnak az ülésén ismertetett, ahol jelezte azt, hogy mi az alapszerződés módosításával szükség esetén egyet tudunk érteni. Sőt, hát valójában azt is mondhatjuk, hogy az alapszerződés módosítását egy jobb megoldásnak tekintettük és talán még most is annak tekintjük, mint az új szerződést. Hozzáteszem, az új szerződés szövege is egyértelműen leszögezi azt, hogy majd azért még meg kell próbálni ennek az új szerződésnek a beépítését az alapszerződésbe. Nem akarok többet beszélni Európáról, mert akkor elveszünk az összes többi témában.

Néhány szót a globális nyitásról. Ugye itt ennek van egy földrajzi aspektusa, és természetesen van egy tematikus aspektusa is. Tehát a földrajzi aspektus jelenti Ázsiát, Latin-Amerikát, Afrikát, az egész világot. Nagyokat, kicsiket, jelenti a BRIC-et, de nemcsak a BRIC-et, jelenti
Kínát, de nemcsak Kínát, Ázsiában sok más nagyon fontos ország is van. Jelent gazdasági kapcsolatokat, jelent kultúrát, jelent ösztöndíjakat, jelent oktatási együttműködést, jelent energia területén folytatandó együttműködést és így tovább, és így tovább. És ezzel tulajdonképpen jeleztem azt is, hogy ennek a témának van egy tematikus dimenziója is. Egyre jobban érdekelnek minket a globális témák. Ugye a kedvenc példák az, és ez most különösen időszerű, hogy ugye sok szó esik arról, hogy ha bekövetkezik a hőmérséklet emelkedése, két
Celsius fokot meghaladóan, akkor bizony 10-15 vagy húsz ország, ENSZ-tagállam meg fog szűnni, el fog tűnni. Tudniillik az állam attribútuma feltétlenül a terület. Most hogyha területe nincsen, akkor nem lesz állam. Akkor ezek megszűnnek. A lakosság nyilván már korábban elvándorol, már most is folynak előkészületek, hogy hová tudnak menni, tehát ez egy komoly dolog. Igen ám, de hogyha ez a három fokos hőmérsékletemelkedés bekövetkezik, akkor nagy valószínűséggel a magyar Alföld 30-50 év alatt elsivatagosodik. Most jártam Líbiában, ott elmagyarázták, hogy a sivatag helyén, Dél-Líbiában egy nagyon virágzó mezőgazdasági vidék volt. Aki nem hiszi, oda tud menni, megnézheti, római városok vannak intakt, ép állapotban, csak éppen homok veszi őket körül, illetve be is fedte, csak aztán az olaszok kiásták őket. Tehát ez nem egy olyan abszurd és irracionális feltételezés. Benne vagyunk az egészben. Majdnem ugyanúgy benne vagyunk mint a Csendes-óceáni szigetek. Ez az, amire úgy érzem, hogy a magyar külpolitikának is nagyon oda kell figyelnie. Itt mindenki benne van a dologban ugyanúgy, mint a terrorizmus esetén, a szegénységgel, a természeti katasztrófákkal. Láthattuk most, elég egy nukleáris incidens, és az alkatrészellátás Esztergomban akadozik. Tehát olyan mértékű egymástól függés van ma a világban, ami korábban nem volt. És ez, én úgy érzem, hogy minden ország külpolitikájának, akár nagy, akár közepes, akár kicsi, figyelembe kell venni. Mi ezt is tesszük a globális nyitás politikájával. Nem megyek végig az egyes országokon, mindegyikről külön-külön sokat lehetne beszélni. Óriás lehetőségek vannak, hozzáteszem, óriási feszültségek, kockázatok is vannak, ezeket is meg kell próbálni előre látni. Mert a világ, nem kétséges, hogy globális rendszert alkot.

Mi nem hiszünk abban, hogy ezen a világon lenne egy globális főhatalom, ezzel szemben azt hisszük, hogy egy valóságos multipolaritás érvényesül. Vannak erősek, nagyon erősek, de igazából a legerősebb sem tudja az akaratát korlátlanul rávinni a többi szereplőre.

Van egy óriási interdependencia, tehát egymástól való függés, és ami legfőképpen van, az egy hihetetlenül gyors változás, és ezeknek a változásoknak csak egy részét lehet előre látni. Egy másik, nagyon jelentős részét egyáltalán nem lehet előre látni. Én nem hiszem, hogy bárki látta volna előre, hogy mi fog történni az észak-afrikai, arab országokban. Persze, utólag mindig vannak bölcs emberek. Kiderült, hogy annak idején a pénzügyi válságnak a kitörését is sokan megjósolták. Lehet, hogy megjósolták, lehet, hogy nem, egy biztos, a világ nagy részét váratlanul érte, és ilyen hasonló váratlan, akár pénzügyi, gazdasági, akár politikai forradalmi változások a jövőben is bárhol bekövetkezhetnek. Ezért hisszük azt, hogy kell egy stratégiai gondolkodás is, amellett, hogy persze a napi dolgokat el kell végezni. Én ezekről most nem számolnék be.

A napi feladatok közül csak talán egy vagy esetleg két témát említenék. Az egyik az, amiről már beszéltünk elég sokat, és nem is kell most már erről külön szót ejteni, ez pedig az elnökségi feladatoknak volt az ellátása, ami kétségkívül egy nagyon nagy tehertétel volt.

Hozzáteszem, ebben a magyar kormányzat, a magyar közigazgatás és a magyar civil élet egésze részt vett. Tehát nem egy speciális külügyi vagy akár államtitkársági dolog, persze nálunk volt a koordinációs funkció, de ugyanakkor azt hiszem, hogy ebben mindenki részt vett. A másik dolog, ami nagyon lényeges, és ami nem ért véget, az az a konzuli tevékenység, amit a Külügyminisztérium elvégzett és végez továbbra is az egyszerűsített honosítás kapcsán. Én nem akarok itt számokat mondani, de látható az, hogy itt százezres nagyságrendről van és lesz szó. Ez egy óriási feladat. Itt nagyon sok ember, 100-200 ember megfeszített erővel dolgozott, és dolgozik azon, hogy azok a nagy nemzetpolitikai döntések, amelyek kétségkívül történelmi jelentőségűek, és amelyek megszülettek, azok most gyakorlatban is érvényesüljenek, ezt végre kell tudni hajtani. Ha ezt nem hajtjuk végre, akkor hiába hozunk gyönyörű döntéseket, hiába mondunk szép beszédeket, ebből az emberek olyan túl sokat nem látnának. Hát láttak. Aki volt valaha állampolgársági ünnepségen, az tudja azt, hogy ez mit jelent, és itt valóban az emberek életét sikerült – érzésem szerint -, és sikerül a jövőben is valamivel jobbá, valamivel szabaddá tenni. Én ezt most így az év vége felé különösen fontosnak tartom megemlíteni. Köszönet mindenkinek, aki ebben a munkában részt vett, és a jövőben is részt fog venni. Köszönöm szépen, elnök úr, így hirtelen ennyit mondtam volna el. A felvetésekre, kérdésekre nyilván válaszolok majd.

(Külügyminisztérium)