Martonyi János miniszter a Kossuth Rádió Krónika című műsorának nyilatkozott 2013. március 23-án. A tárcavezető Dublinban részt vett az uniós külügyminiszterek informális tanácskozásán, ahol a Szíria elleni fegyverembargó kérdése is szóba került.

Mv: A Szíria elleni fegyverembargó is szóba került az uniós külügyminiszterek tanácskozásán Dublinban. Hírügynökségi jelentések szerint az európai országok továbbra sem egységesek a szíriai ellenzék esetleges felfegyverkezésének ügyében. Virághalmy Sarolta összefoglalója.

Riporter: A Dublinban tárgyaló Martonyi János külügyminiszter a Krónikának úgy nyilatkozott, a Szíriával szembeni fegyverembargó május végén lejár.  A meghosszabbításról kell dönteni.

Martonyi János: A legutolsó Európai Tanács külön kérte is a külügyminisztereket, hogy erről a kérdésről beszéljenek, fölmerült azt, hogy meg kell-e hosszabbítani vagy nem kell meghosszabbítani. Erről egyébként a Tanács hozott döntést, hogy tudniillik halálos fegyvereket lehet szállítani, szállító eszközöket, tehát emberi élet kioltására nem alkalmas eszközöket, azon kívül technikai segítséget is lehet nyújtani.

Riporter: Martonyi János elmondta, korábban egyes tagállamok felvetették, hogy a szíriai ellenzéknek mégis fegyverzetet szállítsanak.

Martonyi János: Na, erről, kétség kívül, hogy folyik egy vita. Nyilván vannak érvek lazítás mellett és vannak nagyon súlyos, nagyon komoly érvek ez ellen. Pozitív hozama ennek én azt hiszem az, hogy mindannyian egyetértettünk abban, hogy a politikai megoldást kell megtalálni, a harcok fokozódása nem valószínű, hogy hozzájárul ahhoz, hogy megszüntessük a vérontást.

Riporter: A magyar külügyminiszter elmondta azt is, az uniós külügyminiszterek értékelték a több mint két éve felállított külügyi szolgálatok hatékonyságát. Úgy vélte, az bizonyos, hogy a közös kül- és biztonságpolitika markánsabb és hatékonyabb, mint korábban. Sikernek könyvelhetők el a Belgrád és Pristina közötti, vagy az iráni nukleáris fegyverkezés területén folytatott tárgyalások – tette hozzá a külügyminiszter.

(Külügyminisztérium)