Martonyi János meghallgatása az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2011. szeptember 13-i ülésén.

Dr. Martonyi János külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a meghívást, és köszönöm a lehetőséget, hogy szóljak egyrészt a magyar elnökség tanulságairól, tapasztalatairól, esetleges hozadékáról, de az első szavam a köszöneté a tekintetben, hogy szeretném a bizottságnak megköszönni azt az együttműködést, amelyet a magyar elnökség alatt, során végig biztosított a számunkra. És ha valóban az a helyzet, amit most az elnök úr is mondott, hogy a magyar elnökség sikeres elnökség, akkor ebben jelentős szerepe volt ennek az együttműködésnek is, amelyet a bizottság és annak minden egyes tagja nyújtott számunkra.

Azt hiszem, a magyar elnökséget, legalábbis ezt a hathónapos időszakot már elég sokszor értékeltük, elég sok minden elhangzott erről, úgyhogy ha az elnök úr megengedi, akkor én nem beszélnék most már az elnökségi feladatokról, prioritásokról, ezeknek a teljesítéséről, sikeréről, esetleges kudarcáról, hanem elsősorban arra próbálnék összpontosítani, hogy mit jelent az elnökség számunkra a jövőben. Ez alkalmat ad arra, hogy a jelenlegi helyzetet talán egy kicsit megnézzük, annál is inkább, hogy most, szeptember elején-közepén a június vége már egy olyan távoli időpontnak tűnik, amire alig-alig emlékszünk, hiszen annyi minden történt és történik, és nem tudjuk, hogy mi fog még történni, úgyhogy talán érdemes ezekről a kérdésekről néhány szót váltani.

Ami az elnökséget illeti, a leglényegesebb hozadéka ennek az, amit egyébként előtte is mondtunk, hogy lényegesen javult a felkészültségünk. Tehát olyan tapasztalatokat, olyan ismereteket szerzett sok száz, de inkább sok ezer ember, amelyek a jövőbeli magyar érdekek érvényesítése szempontjából nagyon lényegesek.

A másik az a bizonyos kapcsolati tőke. Az elnökség természetszerűen azt is eredményezi, hogy minden szinten kialakulnak olyan kapcsolatok – európai intézményekkel, Tanáccsal, Bizottsággal, Parlamenttel, de természetesen az egyes fővárosokban is –, amelyek aztán később hasznosíthatók, hiszen az egész integráció, jelentős mértékben ezeknek a kapcsolatoknak a működésétől, működtetésétől függ.

Egy harmadik dolog pedig az, hogy nem kétséges, hogy tartalmilag a magyar elnökség néhány nagyon fontos témát egyrészt elindított, másrészt pedig középpontba helyezett, és ezeknek a kétségtelen sikere egyben azt is jelzi, hogy ezek a témák egy kicsit a jövőben is Magyarországhoz kapcsolhatók. Tehát át kell vinni, meg kell őrizni azokat az eredményeket, amelyeket az elnökség elért, át kell ezeket vinni a jövőre nézve is. Ezek egyébként olyan témák, amelyek számunkra különlegesen fontosak, ugyanakkor jól beilleszthetők akár az európai integráció rendszerébe, akár a globális kérdések közé. Tehát ilyen fontossági sorrend nélkül az, amivel rögtön kezdtük, hiszen azt mondtuk, hogy erős Európa, de emberi tényezővel. Először tartottunk informális tanácsülést a család és általában véve a demográfiai kérdések témájában, és a legmagasabb szinten, tehát miniszterelnöki szinten vettünk részt ezen a tanácsülésen. Most, és talán ez elhangzott az előző órában is, a lengyel elnökség ezt a témát folytatja. Európának ez egy nagyon komoly kérdése: az elöregedés, a demográfiai fogyás, ezzel összefüggésben a bevándorlási témák, a család és a munka kapcsolata, a növekedés, foglalkoztatás összefüggésében, tehát ez egy rendkívül fontos dolog, és azt hiszem, hogy ezt a témát azért mi, akárhogy is, de előrevittük.

Ilyen a kulturális sokszínűség kérdése is, amelyet nem kétséges, hogy amikor elindítottuk, némi bizalmatlansággal kezeltek, mert nyilván rögtön arra gondoltak, hogy a magyaroknak miért fontos ez a téma, valóban a magyaroknak különlegesen fontos ez a téma, és ez egy újszerű dolog, hiszen itt az integrációs vagy az uniós hatáskör meglehetősen csekély. Ennek ellenére úgy érzem, hogy sikerült a témát napirendre tőznünk, és ennek lesz folytatása. Társadalmi felzárkózás, romastratégia, erről elég sokat beszéltünk, de a Duna stratégia – mint egy sajátos közép-európai együttműködési forma, projekt – szintén a jövőben is Magyarországhoz kapcsolható.

Ilyen nyilvánvalóan az Európai Unió nyugat-balkáni politikája, ami persze a bővítés része, ez továbbra is számunkra egy különlegesen fontos kérdés lesz. Tehát egyáltalában nem közömbös a jövő szempontjából az, hogy a horvát csatlakozási tárgyalásokat a magyar elnökség alatt sikerült lezárni, mert ezzel kapott egy sajátos magyar arculatot a téma, amit persze tovább fogunk vinni; én például holnapután utazom Belgrádba, október 12-én megjelenik a Bizottság értékelése ezekről az országokról, dönteni kell például a tekintetben, hogy Szerbia megkapja-e a tagjelölti státust, mi történik Montenegróval, és így tovább. Tehát ez is egy nagyon fontos terület nekünk, és nem kell külön hangsúlyozni, hogy Magyarország számára ez egy különlegesen fontos kérdés. Nyilván van egy sor más ilyen téma is, esetleg a politikák kapcsán erre még rá lehet térni.

Ami a politikákat illeti, az elnökség összefüggésében nekünk három politika volt fontos: fontos volt a kohéziós politika, fontos volt az agrárpolitika, és fontos volt az energiapolitika. Mind a három területen lényeges előrelépést sikerült elérni, és amikor az erős Európa kérdést vizsgáljuk, hogy na, most akkor erős Európa vagy nem erős Európa, akkor persze lehet ezt a témát az euró zóna szempontjából és a görög válság szempontjából megközelíteni, de lehet abból a szempontból is megközelíteni, hogy bizonyos alapvető, kardinális politikák – így a kohézió, az agrárpolitika és a jövőben kiépítendő energiapolitika – most valóban erősebbek lettek-e vagy sem, erősebbek lettek-e, mint mondjuk hat, hét vagy nyolc hónappal ezelőtt voltak.

Még egy dolog az elnökség összefüggésében, mert ez a magyar külpolitika szempontjából általában véve is egy nagyon fontos kérdés: nekünk az a tapasztalatunk, hogy a mi elnökségünk alatt jól működött a közép-európai együttműködés. Ennek nagyon sok megnyilvánulása volt, a leggyakrabban idézett példa az megint csak a horvát csatlakozás: a sorsdöntő, legnehezebb, legfontosabb pillanatokban döntő jelentősége volt annak, hogy a közép-európai országok együttesen léptek föl, megfelelően egyeztették is a fellépéseiket, és én azt hiszem, hogy a magyar elnökség tevékenysége mellett ez egy nagyon fontos tényezője volt végül is annak, hogy be tudtuk fejezni, le tudtuk zárni a tárgyalásokat a magyar elnökség utolsó napjaiban.

Jó volt az együttműködés a visegrádi négyek és a magyar elnökség között is, a visegrádi négyeket ebben az időszakban Szlovákia elnökölte. Ez az együttműködés egyébként most is zajlik a következő nagy feladatok kapcsán, jelenleg cseh elnökség alatt működik a visegrádi négyek csoportja, de már egy sor rendezvényre, megbeszélésre sor került. Még talán úgyis szólunk néhány szót a több éves pénzügyi keretről, nyilvánvaló, hogy az együttműködésünknek ez most az egyik legfontosabb területe, hiszen itt az érdekeink azért nagyjából azonosak vagy legalábbis nagyon hasonlók.

A lengyel nagykövet úr nyilván beszélt a lengyel prioritásokról – mi is ismerjük ezeket. Az figyelemreméltó, hogy mi azt mondtuk, hogy erős Európa, ők azt mondják, hogy több Európa, tehát nem látok itt döntő különbséget. Sőt, általában véve, hogyha a lengyel elnökségnek a prioritásait megnézzük, akkor ezek nagyon nagy hasonlóságot mutatnak a magyar elnökségi prioritásokkal. Tehát az a gondolat, amit mi még a magyar elnökség előtt többször aláhúztunk, hogy ez a 2011-es egy sajátos közép-európai éve lesz az európai integráció történetének, ez, úgy tűnik, hogy igazolódik. Én nagyon bízom abban, hogy ennek az évnek a végén azt lehet majd mondani, a tagállamok és az európai intézmények körében az lesz a vélemény, hogy ez a közép-európai esztendő nem sikerült rosszul, minden nehézség, kihívás, válság, váratlan esemény ellenére ez a két, úgynevezett új tagállam megfelelően ellátta a feladatát, és igenis a közép-európai tényezőt az európai integráción belül komolyan kell venni.

Ami az egyes politikákat illeti – és itt is inkább a jövőről beszélnék –, a kohézió és a mezőgazdasági politika kérdésében döntő lesz az a bizonyos több éves pénzügyi terv, amelyre vonatkozóan a Bizottság a javaslatát már, mint tudjuk, elkészítette, és amelyről a vita megindult, egyelőre inkább csak általános jelleggel, néhány fontos kérdés kiemelése mellett.

Tehát volt már egy informális tanácsülés Sopotban európai miniszterek, államtitkárok részvételével, Győri Enikő államtitkár asszony vett ezen részt, ott már azért elmondták a tagállamok a legfontosabb észrevételeiket, kifogásaikat. Tegnap volt egy Általános Ügyek Tanácsa, egy formális tanácsülés Brüsszelben, ahol ugyan az elnökségi elképzelés az volt, hogy csak néhány általános témára összpontosítsunk, mint például az időtartam, magának a többéves keretnek a szerkezete, struktúrája, az esetleges rugalmassági megoldások, de ez nem akadályozta meg azért a tagállamok jelentős részét abban, hogy elmondják a tartalmi kérdésekben is a véleményüket, álláspontjukat.

Én nem akarok most erről részletesen beszélni, mert hiszen nincsen időnk – talán egy vagy két dolog mégis, mert ez egy nagyon fontos kérdés lesz, és ez megint egy olyan téma, ami mindannyiunkat érint, és amiben a Parlamentnek, a parlamenteknek, de különösen a mi parlamentünknek és ennek a bizottságnak nagyon fontos szerepe lesz a következő egy-két év alatt.

Az első kérdés, amiről lehet vitatkozni, az az összeg nagysága. Az összeg lényegében azonos azzal, mint a korábbi vagy a jelenlegi, mondjuk így, pénzügyi keretben, ez az a bizonyos durván egy százaléka a tagállamok összesített GNI-jének, nemzeti jövedelmének. Ez nagyon érdekes, mert korábban is nagyjából ennyi volt már, amikor tizenöt tagállam volt, akkor is ennyi volt, sőt, akkor még egy kicsit több volt. Közben történt egy elég jelentős bővítés, közben aláírták a lisszaboni szerződéseket, amelyek lényegesen módosították az alapszerződéseket, kibővítették a közös hatásköröket, bel- és igazságügy, közös kül- és biztonságpolitika és így tovább, és így tovább, ehhez képest ezt ugyanannyi pénzből, illetőleg tulajdonképpen relatíve kevesebb pénzből kell megoldani. Ezzel érvelünk mi, amikor azt mondjuk, hogy ez a globális összeg azért mégiscsak úgy tűnik, hogy nem áll összhangban a hatáskörök bővítésének a tételével, amit egyébként a tagállamok a szerződések módosításával egyhangúan elfogadtak, sőt, a parlamentjeik ratifikálták.

Ezzel szemben áll az az érvelés, ami egyébként korántsem elszigetelt és legalább hét vagy kilenc tagállam elég markánsan képviseli, ez pedig az, hogy ez a pénz túl sok, most abban a helyzetben, amikor minden nemzeti költségvetésnek drasztikus csökkentéseket, megszorításokat kell elfogadnia, hogyan képzelhető az el, hogy éppen a brüsszeli pénzek tulajdonképpen szinten maradnak. Ez a két álláspont. Lehet erre azt mondani, hogy akkor ennek az eredője talán az lesz, hogy marad többé-kevésbé ez az összeg, de többek között, én azt hiszem, azért is lényeges érvelnünk azzal, hogy azért ez az összeg elmarad a szerződések által megszabott ambícióktól, hogy legalább ezt az összeget megőrizzük.

Egyébként a nemzeti költségvetéseknek a szigorításaira, megszorításaira vonatkozó érvelés már csak azért sem helytálló, mint ez egyébként tegnap is elhangzott a mi részünkről is, mert itt az igazi kérdés az, hogy ha valamit közösen csinálunk, tehát közös politikát valósítunk meg, az azért van, mert ennek van egy hozzáadott értéke. Ha nincs hozzáadott értéke, akkor nem kell közösen csinálni. De hogyha van hozzáadott értéke, márpedig a tagállamok azt mondták, hogy van, akkor ezt közösen kell csinálni, ha pedig ezt így tesszük, akkor ez nyilvánvalóan egyben a nemzeti költségvetéseket tehermentesíti is. Tehát könnyebbé teszi a helyzetüket azzal, hogy ezeket a feladatokat közösen, hatékonyabban, jobban, adott esetben költséghatékonyabban meg lehet oldani. De ez egy elméleti vita, amit alapvetően persze az érdekek határoznak meg, és a kimenetele, ahogy az előbb jeleztem, többé-kevésbé megjósolható.

Ennél fontosabb számunkra az, hogy a legfontosabb politikák finanszírozása továbbra is adott legyen, ez – mondtam az előbb – két hatalmas terület, a kohézió és az agrárpolitika.

Nem véletlen az, hogy mi az elnökségünk alatt ezeknek a területeknek tulajdonítottunk különleges jelentőséget. A kohézió tekintetében is – azt hiszem, ezt itt is elmondtam már – egyhangúan elfogadott tanácsi következtetések születtek, amelyek megerősítik a kohéziós politikát, annak a legfontosabb elveit, alapelveit is leszögezik, az agrárpolitika terén is hasonló a helyzet, ott húsz tagállam támogatta végül is azt az elnökségi következtetést, ami az agrárpolitika vívmányainak a megőrzését célozza.

Mi úgy látjuk, hogy a Bizottság első javaslata ezekkel a tanácsi vagy elnökségi következtetésekkel nincs teljes összhangban, mert mégiscsak bizonyos mértékben csökkenti a két politika rendelkezésére álló forrásokat. A csökkentés nem olyan túlzott mértékű, elképzelhető olyan álláspont is, hogy ennél lehetett volna rosszabb is a kiindulópont, mi azonban mégis úgy érezzük, hogy ez a csökkentés nem áll összhangban sem a szerződések célkitűzéseivel, sem pedig az említett tanácsi állásfoglalásokkal, és ez jelenleg a magyar álláspont lényege, mi minden lehetséges fórumon ezt képviseljük. Tehát nekünk továbbra is az az alapvető álláspontunk, hogy ha valóban versenyképes Európai Uniót akarunk, amit mindenki akar, akkor ez nem működhet egy erőteljes kohéziós politika nélkül, aminek az a fő célja, hogy az egyes országok, vagy, ahogy a kohéziós politika mondja, az egyes régiók közötti különbségeket csökkentsük. Tehát mindenféleképpen megfelelő források kellenek a felzárkózás finanszírozására. A vita megindult, és azt hiszem, hogy az egyik legfontosabb kérdés a következő években ez lesz. Egyébként az Európa 2020 stratégia célkitűzései is csak akkor valósíthatók meg, ha a kohéziós politika biztosítja a gazdasági fejlettségbeli különbségeknek a csökkentését. Vannak szövetségeseink, mint jeleztem, a kohéziónak vannak barátai is, és a következő időszakban meglátjuk, hogy hogyan dől el a mérkőzés.

Az agrárpolitikában hasonló a helyzet, ott is csökkennek a források, abszolút értelemben véve. Persze nem mindegy az, hogy az egyes országokra lebontva ez miként jelentkezik. Az új tagállamok persze így is, úgy is nagyobb összegekhez fognak hozzájutni a következő hét esztendőben, mint a jelenlegi hét esztendő alatt, de ennek az egyetlen oka az, hogy mi annak idején, 25 százalékon kezdtük meg a közvetlen kifizetésekkel, és az növekedett 5 százalékkal. 2014-ben nyilván 100 százalékkal indulunk mindannyian, tehát ha csökken egyébként a közvetlen kifizetéseknek az összege, mi akkor is a hét év végén valamivel jobban fogunk járni, de ez nem érv, az érv az, hogy a mezőgazdasági politikát meg kell őrizni, a világ élelmiszerellátása egy kardinális kérdés, és Európának ilyen szempontból különleges felelőssége is van.

Nagy kérdés az energia, gondolom, a lengyel nagykövet úr is beszélt erről, mert ők is prioritásként jelölték meg a közös energiapolitikának a kiépítését, fontos lépések lesznek ebben a félévben is. Különlegesen fontos számunkra, mint tudjuk, az energiahálózatnak, az infrastruktúrának a fejlesztése, és amit a lengyel elnökség külön kiemelt, a közös energia külpolitikának a kialakítása. Alapkérdés az, hogy az Európai Unió a külső tényezőkkel, legfontosabb partnereivel együttesen, közösen lépjen fel.

Visszatérve most már a többéves pénzügyi keret kérdésére, azt hiszem, nagyon fontos az, amint az előbb jeleztem, hogy a parlament is ebben a tevékenységben részt vegyen. Ennek lesznek különböző formái, lesz egy nagy konferencia október 20-án, 21-én Lengyelországban az Európai Unió vezetőinek a részvételével, és lényeges az, hogy ezen a konferencián a magyar parlament képviselői is részt vegyenek, ne csak a magyar kormány képviseltesse magát, ami nyilvánvalóan megtörténik, és ezért is gondoljuk azt, hogy majd az elnök úr segítségével találjuk meg azt a legjobb megoldást, hogy például ez a bizottság megfelelően képviselje a magyar parlamentet is ezen a konferencián.

Ami a következő időszak feladatait illeti, az előbb említettem például a családot és a demográfiát, megy tovább a téma, a lengyel elnökség viszi tovább, tanácsi következtetéseket terveznek októberben éppen a családpolitikáról, a munka és a családi élet összeegyeztetéséről.
A schengeni ügy megy tovább. Mi elértük azt, hogy a Tanács kimondja azt, hogy Románia és
Bulgária a schengeni csatlakozáshoz szükséges technikai feltételeket teljesítette – ez a dolog egyik része. De még politikai döntést kell hozni arról, hogy akkor ez a két ország végül is mikor, milyen menetben csatlakozhat a schengeni rendszerhez, ez megint csak a következő hónapoknak egy fontos feladata, döntést kellene hozni legalább arról, hogy mikor következik be ténylegesen ez a bővítés. Elképzelhető, hogy egy fokozatos eljárás valósul meg, korábban beszéltünk erről, a repülőterek, esetleg a kikötők hamarabb megnyithatók, tehát ez is egy fontos feladat.

Az előbb említettem a bővítés témáját. Ez a következő hónapokban megint csak egy fontos ügy, nem véletlen, hogy a lengyel elnökség is prioritásként jelölte ezt meg, és mint jeleztem, az év végén majd a Bizottság értékelései alapján a Tanácsnak fontos döntéseket kell hoznia, mi a magunk részéről természetesen támogatjuk azt, hogy Szerbia elnyerje a tagjelölti státust. A következő kérdés az, hogy Szerbia kap-e esetleg dátumot arra nézve, hogy a csatlakozási tárgyalások elindulhatnak – ez egyelőre egy bizonytalan kérdés, jövendölésekbe nem érdemes bocsátkozni.

Az elnök úr jelezte, hogy talán szólni kellene néhány szót az Európai Unió őszi helyzetéről. Itt a nagy kérdés, mindannyian tudjuk, az euró zóna helyzete. Ez egy pillanatra visszavezethet a magyar elnökséghez is, mert mi nagyon sokszor elmondtuk azt, hogy nagyon fontos lenne a hatos csomagnak a tető alá hozatala és a végleges megállapodás létrejötte a Tanács és az Európai Parlament között. Az egyik érvünk az volt, hogy ez egy nagyon fontos politikai üzenet lesz vagy lenne egyrészt a közvélemények felé, illetve még fontosabb abból a szempontból, hogy milyen üzenetet tudunk küldeni a sokat emlegetett piacokra. Én azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy ha azt az egyetlen kérdést, amire egyébként a megoldást a magyar elnökség kidolgozta, és ami nagy valószínűséggel a végső megoldás lesz ilyen vagy olyan változatban, rendeztük volna június végén, tehát a Tanács és a Parlament abban meg tudott volna állapodni, akkor az ezt követő nyári hónapokban a piacok valamivel nyugodtabban reagáltak volna a különböző fejleményekre. Ez most már a múlté, most az a kérdés, hogy akkor ez a hatos csomag végül is megvalósul-e vagy sem. Nagy valószínűséggel igen, tehát ismétlem, az a megoldás, amit mi annak idején kidolgoztunk, és amire egyébként a sajtótájékoztatón Merkel kancellár asszony hivatkozott is, hogy ő úgy tudja, hogy a magyaroknak megvan a megoldásuk, de bizonyos okokból – most ezt ne elemezzük – ezt végül is nem fogadták el, tehát ez most meglesz szeptember végén. Persze vannak, akik azt mondják, hogy igen, ez nagyon jó, csak hát most már ennél sokkal több kell. Ez is igaz, de ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy erre nincs szükség.

Tehát a hatos csomagnak az elfogadása az mindenféleképpen egy nagyon fontos eleme annak a komprehenzív csomagnak, ahogy ezt annak idején mondtuk, még márciusban, amely az euró zóna gondjainak, válságának és ezen keresztül az egész Unió gondjainak a megoldásához szükséges. Most már persze tudjuk, hogy időközben sok minden történt.

A jelenlegi helyzetre legjobban talán a bizonytalanság a jellemző, de ugyanakkor a július 21-én hozott európai tanácsi döntéseket minden körülmények között végre kell hajtani.

Ezeket a döntéseket én nem ismertetném, de ezek, ami a jövőt illeti, alkalmasak arra, hogy egy stabil rendszert megteremtsenek. Az igazi gond az, hogy ez a jövőre vonatkozik, ugyanakkor a gondok azok most vannak, tehát ma vannak, holnap vannak, holnapután vannak, nyilvánvalóan utalok itt a görög helyzetre. Tehát egy ellentmondás feszül a közép vagy hosszú távú elképzelések és megoldások között, amelyek működőképesek és az azonnali problémáknak a megoldása, kezelése között. Ez az, amit, úgy tűnik, hogy egyelőre meglehetősen nehéz kezelni, és e tekintetben én semmiféle előrejelzést nem kívánok tenni.

Nekünk mindenesetre az az érdekünk, hogy az euró zóna ne szenvedjen komoly sérelmet. Mindaz, ami az euró zónában történik, az természetszerűen kihat a többi tagállamra is, ezt nagyon sokszor nagyon sokan elmondták már, hogy ha az euró zóna összeomlik, akkor az európai integráció is összeomlik, itt megint kénytelen vagyok a német kancellár asszonyra hivatkozni. Ez valóban így van. És van egy másik dolog is, tudniillik az új tagállamok továbbra is csatlakozni kívánnak vagy csatlakozni fognak az euró övezethez, tehát egyáltalán nem mindegy az, hogy az euró övezetnek a dolgai hogyan alakulnak.

A kérdés fölveti ezeket a bizonyos intézményi vitákat is, hogy tudniillik akkor hogyan alakul a kapcsolat az euró zóna és az Európai Unió között, mondjuk így, mert valójában erről van szó, majdnem úgy fejeztem ki magamat, hogy az euró zóna és a nem euró zóna között, de az igazi kérdés az, hogy az euró zóna az Európai Unión belül milyen helyet foglal el. Ma is vannak bizonyos szabályok, amelyek csak az euró zónára vonatkoznak, de nincs külön intézményrendszer, és most az utóbbi időben felmerültek olyan gondolatok, hogy akkor talán egy önálló intézményrendszert vagy valami ahhoz hasonlót ki lehetne építeni az euró zónán belül.

Mi ezt aggodalommal és óvatossággal nézzük. Elfogadjuk azt, hogy bizonyos kérdéseket, ami az euró zónát illeti, nekik kell alapvetően eldönteniük, ehhez nem fér kétség, legfeljebb ahhoz ragaszkodunk teljes joggal, hogy erről azonnal teljes értékű és mértékű tájékoztatást kapjunk, hiszen minket is érint, amiről ők beszélnek. De egy önálló intézményrendszer kiépítése az valóban ennek az Európai Uniónak az egységét veszélyeztetné. Itt nem is arról van szó, hogy kétsebességes vagy több sebességes Európa, itt arról van szó, hogy akkor egy két- vagy akár többszintű integráció jönne létre tartósan. Ez már csak azért is elképzelhetetlen, hogy egy önálló intézményrendszert hozzanak létre az euró zóna tekintetében, mert minekünk ehhez később csatlakoznunk kell. Tehát én azt hiszem, hogy erre nekünk oda kell figyelnünk, azzal persze, ismétlem, hogy az euró zónasürgető problémáit alapvetően az euró zóna országainak kell megoldaniuk.

Ami a magyar külpolitikának az ezzel összefüggő kérdéseit illeti, az utóbbi időben elég sokat beszéltünk erről nagyköveti értekezleten is. Ezt nagyon röviden úgy lehet összefoglalni, hogy nekünk van egy markáns térségi politikánk, ezt a térségi politikát tovább fogjuk folytatni és erősíteni. Azért mondom, azért kezdem ezzel, mert ez az európai integrációs politikánkkal is összefügg. Az előbb beszéltem arról, hogy Közép-Európa jól működik az európai integráción belül. Közép-Európa határait nem fogjuk meghatározni, mert ez nem földrajzi kategória, de a legkülönbözőbb együttműködések vannak, említettem a visegrádi négyeket, tehát érdekes talán hivatkozni most erre a nagyon szép pannonhalmi eseményre, ami először fordult elő, hogy az osztrák és a magyar nagykövetek egy közös nagyköveti értekezletet, konferenciát tartottak, erre meghívtuk az olasz külügyminisztert is, tehát három külügyminiszter tudott beszélni ennek a 150-160 nagykövetnek. Ez is egyfajta közép-európai üzenet volt. Mint ahogy közép-európai üzenet volt a horvát csatlakozásért folytatott harcunk, a nyugat-balkáni aktivitásunknak az erősödése és még sok minden más. Ennek egyébként megvan a rendkívül fontos gazdasági dimenziója is, külgazdasági dimenziója is. Tehát ne felejtsük el, minden probléma ellenére kulcskérdés az, hogy Magyarország ezt a természetes övezetét, ami például a Nyugat-Balkán, gazdaságilag hogyan tudja előre vinni. Elég egyébként a külkereskedelmi statisztikákra ránézni, rögtön megértjük, hogy a mi számunkra az egész Nyugat-Balkán egy rendkívül fontos térség. Tehát ez az egyik fő irány.

A másik fő irány, amiről beszéltünk, szintén a globális nyitás. A globális nyitás, amely egyáltalában nem áll ellentétben sem az Európai Unióban való részvételünkkel, sem a transzatlanti szövetségből fakadó feladatainkkal vagy kötelezettségeinkkel. Ugyanazt tesszük, mint az Európai Unió többi tagállama, nyitunk a világ felé, és szeretném itt hangsúlyozni, hogy ez nem egyszerűen egy Kína-politika, ez ennél sokkal több, ez Ázsia egészére vonatkozik, de Afrika is nagyon fontos szerepet tölt be. Sokszor említjük, hogy tizenöt vagy húsz évvel ezelőtt Afrika egy elfeledett kontinens volt, ma már nagyon sokan hivatkoznak arra, hogy egyébként Afrika a világ egyik leggyorsabban növekedő térsége, különösen, ami nyolc-kilenc-tíz országot illet, tehát nagyon sok ország beindult, és ezt nekünk is észre kell vennünk. Már csak azért is, mert vannak ezekben az országokban hagyományaink és hagyományos kapcsolataink.

Külön szeretném kiemelni Brazíliának a szerepét, ami a közeljövőben, a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kell, hogy kapjon. Óriási erőről van szó, hatalmas gazdaságról van szó, óriási potenciálról van szó. Brazília húsz-harminc év múlva a világ egyik meghatározó vezető hatalma lesz mind gazdasági, mind valószínűleg politikai, geopolitikai szempontból, tehát nekünk erre is oda kell figyelni. Persze itt jön az alapkérdés, hogy hogyan tudjuk bővíteni, a jelenlétünket erősíteni, a gazdasági, külgazdasági és politikai diplomáciánkat. Nem könnyű, hiszen tudjuk, hogy költségvetési szempontból nem az abszolút bőség időszakát éljük, tehát valahogy össze kell tudni egyeztetni ezeket az ambíciókat a forrásokkal, tehát hatékonyabban és valószínűleg sokkal többet kell dolgozni, de ez már a mi feladatunk.

Én ennyit mondtam volna, elnök úr. Talán így is egy kicsit túlléptem az időhatárt, és számtalan dologról nem beszéltem, de a kérdések kapcsán erre még sor kerülhet.

Köszönöm szépen a figyelmet.

(Külügyminisztérium)