Martonyi János külügyminiszter megválaszolta Harangozó Gábor (MSZP) „Mi a külügy felelőssége az azeri baltás gyilkos kiadatása ügyében?” kérdését 2012. szeptember 10-én az Országgyűlésben.

HARANGOZÓ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr!

Az utóbbi húsz év legnagyobb külügyi baklövése történt az azeri baltás gyilkos néven elhíresült ügyben. A magát kereszténynek és nemzetinek minősítő Orbán-kormány egy szimbolikus ügyben elárulta a legrégebbi keresztény államot, és egyben az egész világ közvéleménye előtt lejáratta a gyatra kormányzati teljesítménye miatt amúgy is hitelességi válsággal küszködő Magyarországot.

Az ügy kirobbanását követő kormányzati kommunikációs káosz, vagy nevezhetjük szégyenteljes hallgatásnak is, csak nehezen magyarázza meg, nehezen következtethető ki belőle, hogy Orbán Viktor miniszterelnökön kívül melyik minisztérium bonyolította az ügyet.

Bárki is volt azonban a botrány kieszelője és végrehajtója, az ügy diplomáciai vonatkozásai miatt mindenképpen a Külügyminisztérium felelősségi körébe tartozik az eset. Már csak azért is, mert a hazánkat a kaukázusi konfliktusba keverő felelőtlen jobboldali vezetők nemcsak a magyar közvéleményt, de a világ vezető hatalmait, az Egyesült Államokat és Oroszországot is hazánk ellen hangolták.

Tisztelt Miniszter Úr!

Ennek tudatában kérdezem miniszter úrtól, hogy külügyminiszterként tudott-e a kiadatás terveiről. Amennyiben tudott róla, egyetértett-e vele, és a Külügyminisztérium apparátusa részt vett-e az átadás kidolgozásában és végrehajtásában? Amennyiben pedig nem tudott róla, akkor kérem, azt tárja a parlament és az ország nyilvánossága elé, hogy hol, melyik minisztérium, illetve ki dönt a magyar külügy sorsdöntő ügyeiben.

Várom megtisztelő válaszát.

ELNÖK: Köszönöm szépen. A válaszra megadom a szót Martonyi János külügyminiszter úrnak. Parancsoljon, külügyminiszter úr!

DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr!

A kérdés ma negyedszer merül fel, és nem akarom elismételni mindazt, ami eddig elhangzott.

A lényeg mégiscsak az, amint azt miniszterelnök úr maga is megerősítette, hogy egy összkormányzati döntés történt. Szeretném ezért önt megnyugtatni, hogy ezért az összkormányzati döntésért a kormány egésze vállalja a felelősséget. Ebben az összefüggésben értelmetlen felsorolni az egyes minisztériumokat vagy minisztereket, netán esetleg más kormányzati szervezeteket is, mint ezt a későbbi azonnali kérdésekből is látom, mert hiszen a felelősség mindannyiunké, és a kormány ezt a felelősséget vállalja.

Ami a külpolitikai összefüggéseket illeti, szeretném röviden leszögezni azt, hogy mi nem kívántunk, nem kívánunk és nem is fogunk állást foglalni az azeri–örmény konfliktusban.

Nem is kívántunk ennek részesei lenni, de mégis egy tragikus esemény, egy borzalmas gyilkosság következtében belekerültünk ebbe az ügybe, mintegy ütközőpontra kerültünk, és valóban egyetértek azzal, hogy ezzel a lépéssel nem belépni akartunk ebbe a konfliktusba, hanem kilépni kívántunk belőle, és ennek érdekében mindent meg is fogunk tenni, még akkor is, ha ebben sokan itthon nem értenek meg minket.

Úgy tapasztalom – s megerősítenek ebben mindazok, amiket pár nappal ezelőtt hallottam külügyminisztertársaimtól az Európai Unió Tanácsában –, hogy megértéssel követték a döntésünket. És azt hiszem, egy nagyon lényeges kérdés, hogy mi a jövőben is azon fogunk munkálkodni, hogy ez a feszültség enyhüljön, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében is, hogy a magyar–örmény kapcsolatokban a feszültség fokozatosan lecsillapodjék, és valóban ez az évszázados rokonszenv és barátság továbbra is érvényesülhessen.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, külügyminiszter úr. Egyperces viszonválaszra a képviselő úré a szó. Parancsoljon!

HARANGOZÓ GÁBOR (MSZP): Miniszter úr, Ali Hasanov, az azeri elnöki hivatal politikai vezetője egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a magyar hatóságok tisztában voltak azzal, hogy Safarovot elnöki kegyelemben részesíthetik. Ha ez igaz, akkor ez nem egyszerűen dilettantizmust jelent, hanem Magyarország tettestárs az ügyben.

Miniszter úr, a magyar közvélemény felháborodva nézi azt a rombolást, ami az Önök irányítása alatt történik a külpolitikában. Évtizedek, értékes emberek munkája omlik össze a megalapozatlan, felelőtlen, haszonleső döntések miatt. A botrányok, a kitűnően sikerült szabadságharc, melynek árát a lakosság fizeti meg, tovább mélyítik a magyar külügy végzetes hitelvesztését.

Tisztelt Miniszter Úr!

Véget kellene vetni e szomorú lejárató színjátéknak a felelős vezetők lemondásával. Sajnálom, hogy azzal, hogy Ön a miniszterelnök úr mögé bújik, szégyenfolt esik az Ön eddig majdnemhogy makulátlan és kiváló szakmai pedigréjén.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyperces viszonválasz illeti meg a miniszter urat is, parancsoljon!

DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Képviselő úr, sajnálom, hogy ön egy azeri kormánytisztviselő szavának nagyobb súlyt ad, nagyobb tekintélyt ad, mint a magyar kormány egyértelmű álláspontjának. Azt is sajnálom, hogy nem veszi figyelembe azt, ami egyébként ma már többször elhangzott, hogy egy írásbeli kötelezettségvállalást, garanciát kapott a magyar kormány az azeri igazságügyminisztertől, és semmi oka nem volt arra, hogy ebben kételkedjék.

Ami pedig a lemondást illeti, képviselő úr, van egy régi politikai bölcsesség: egy miniszternek mindig megvan, mindig meg is lesz az a lehetősége, hogy lemondjon, kivéve, ha ezt az ellenzék követeli. Következésképpen tesszük tovább a dolgunkat, legjobb képességünk szerint, amint ezt én az előbb is jeleztem, és ha ebben tudnak segíteni, és a feszültséget nem élezni akarják, hanem enyhíteni, akkor még partnerek is lehetünk.

Köszönöm szépen.

(Külügyminisztérium)