Martonyi János miniszter 2012. szeptember 12-én az Országgyűlés Külügyi Bizottsága előtt a Safarov ügyről és annak külpolitikai vonatkozásairól beszélt.

Dr. Martonyi János külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen a meghívást és a lehetőséget. Mindenkit tisztelettel köszöntök. Valóban röviden összefoglalom a történteket és azokat a lépéseket, amelyeket jelenleg teszünk és a közeljövőben tenni fogunk a helyzet tisztázása és megoldása céljából.

Ami a történetet illeti, azt hiszem, elég rövid lehetek, hiszen ismertek a tények. 2004-ben történt egy nagyon súlyos bűncselekmény: előre kitervelt módon, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés. A magyar igazságszolgáltatás meghozta azt az ítéletet, amelyet arányban állónak látott az elkövetett bűncselekmény súlyával: életfogytiglani szabadságvesztés volt, 30 év után feltételes szabadságra bocsátási lehetőséggel.

Ezzel Magyarország akarva-akaratlanul egy konfliktusba került, egy több évszázados, jól ismert, nagyon nehéz, nagyon súlyos konfliktusnak az ütközőpontjába, és ez abban jelentkezett, hogy természetesen a konfliktusban érintett mindkét fél ezt a témát alapvető politikai kérdésnek tekintette, Azerbajdzsán folyamatosan igényelte az elítélt személy átadását, Örményország pedig tudomásom szerint ez ellen mindig felemelte a szavát.

Hasonló ügyek egyébként voltak már korábban is, ezek talán most nem a legfontosabbak, de több is volt ilyen. A legismertebb az, hogy egy örmény terrorista fel kívánt robbantani egy polgári utasszállító gépet, ez nem sikerült, csak a földön volt, azt hiszem, két halott. Tizenhét esztendőt leült a francia bíróság ítélete alapján, ezt követően a francia hatóságok átadták Örményországnak, és az örmény elnök azonnal kegyelemben részesítette.

Az azeri igényeket az elítélt személy átadására nézve az előző kormányok is elhárították – egyébként helyesen –, és a jelenlegi kormány is elhárította, annak ellenére egyébként, hogy az állandó, minden esetben követett gyakorlat ilyen ügyekben az, hogy a büntetés végrehajtása céljából az illető külföldi állampolgárt az igazságszolgáltatási szervek átadják az igazságügy-miniszter döntése alapján annak az országnak, amely országnak az illető elkövető, elítélt az állampolgára. Erre több példa van, szintén súlyos bűncselekmények.

Tudunk egy román ügyről, tudunk egy ukrán ügyről, ahol szintén életfogytiglani szabadságvesztés volt az ítélet, és minden esetben azt a gyakorlatot követtük – én azt hiszem, hogy ez érthető is a magyar börtönök túlzsúfoltsága és minden egyéb szempont alapján –, hogy ezeket az elítélteket mi átadjuk annak az országnak, amelynek az állampolgárai, és ezt követően az ítéletet ott végrehajtják.

A változást az jelentette, hogy az azeri fél szóban, majd írásban kötelezettséget vállalt arra nézve, hogy az ítélet végrehajtását folytatni fogják. Még azt is közölték írásban, hogy feltételes szabadságra az illető 25 év elteltével bocsátható. A szöveg az én véleményem szerint egyértelmű, szerencsére ezt a véleményt osztják mindazok, akik eddig a szöveggel megismerkedtek. Tehát ennek az írásbeli kötelezettségvállalásnak az alapján kormánydöntés született arról, hogy Safarov büntetésének a végrehajtását Azerbajdzsán fogja folytatni, és ennek megfelelően őt átadtuk.

Voltak különböző híresztelések különböző lehetséges ellentételezésről – ezeket mi a leghatározottabban cáfoljuk. Megnyugtatásként hozzáteszem, hogy ezt az idő igazolni fogja.

Ha lenne valami olyan elképzelés, hogy netán az azeri fél magyar államkötvényeket vásárolna, akkor erre nagyon egyszerűen fény fog derülni. Egyébként pénzügyileg, politikailag és ezer más szempontból ennek a feltételezése is abszurd, szeretném ezt nyomatékosan leszögezni, tehát semmiféle ilyen háttér-megállapodás nem volt, nem is lehetett.

Hogy lesz-e azeri gáz Délkelet-Európában, Közép-Európában és általában véve majd az egységes európai gázpiacon, erre a válaszom az, hogy nagy valószínűséggel lesz, tudniillik az azeriek a gázukat feltételezésem szerint értékesíteni akarják, ez jól felfogott érdekük. Tehát hogy lesz-e gáz a Nabuccóban, lesz-e gáz a TAP-ben és még nem tudom, hogy hány tervezett vezetékben, arról azt gondolom, hogy ez így van, de ennek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, hogy az elítélt itt vagy Azerbajdzsánban tölti vagy töltené a büntetését. Egyébként is mire az azeri gáz megérkezik ide a mi vidékünkre, addigra - szakértők ezt is tudják - a gázpiac alapvetően át fog alakulni, sok előrejelzés van arról, hogy tulajdonképpen reményeink szerint nehezebb lesz esetleg eladni a gázt egy pár év múlva, mint megvenni, de ez egy teljesen más történet.

Visszatérve magára az ügyre: az imént már mondtam azt, hogy ebben az ügyben a kormány döntött, és amint ezt a plenáris ülésen is már jeleztem, a döntésért a kormány kell, hogy vállalja a felelősséget. Természetesen nem lehet útját állni különböző találgatásoknak, hogy kinek, melyik miniszternek, melyik tárcának mi volt vagy mi lehetett az álláspontja egy ilyen döntés előtt, ezt a találgatást meg lehet tenni, de ennek nincs értelme, mert a felelősséget a kormány viseli. Megnyugtatásként most is közlöm, hogy a felelősséget a kormány minden tagja viseli, és minden olyan további kérdést, hogy X-nek, Y-nak meghatározott időpontban mi volt a véleménye vagy mi nem volt a véleménye, mi el fogunk hárítani, mert a kormány a felelősséget a maga egészében vállalja, kormányozni tudniillik csak így lehet.

Ami a döntést magát illeti, azt azért hozzátenném, hogy ez nem volt egy könnyű döntés. Még azt is lehet mondani, hogy olyan helyzet volt, amikor valójában igazán jó, tökéletes döntést hozni nem lehet, hiszen belekerültünk, mint jeleztem, egy olyan ütközőpontba, ahonnan nagyon nehéz kilépni. Az ügynek nagyon sok összefüggése van, nem részletezném ezeket, hiszen erről is nagyon sok szó esett már. Én úgy mondtam ezt korábban, hogy ez egy fájdalmas döntés volt. Elsősorban azért volt fájdalmas, mert az ügynek nyilvánvalóan vannak nagyon erős hangulati, érzelmi vonatkozásai, ezektől nem lehet eltekinteni, nem lehet eltekinteni az örmények és a magyarok között évszázadok óta fennálló kapcsolatoktól, nem lehet eltekinteni az aradi vértanúktól, nem lehet eltekinteni a velünk, köztünk élő örményektől, ebben a bizottságban egyébként talán még kevésbé lehet eltekinteni, elnézést kérek, tehát ez egy nehéz dolog. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy mi nem belépni akartunk egy konfliktusba, hanem mi ki akartunk abból lépni, mert a konfliktus létezett már nyolc esztendeje folyamatosan, kétoldalú nyomás formájában és egy állandó feszültség formájában, és ezt valamilyen módon meg kellett oldani.

Tekintettel arra, hogy az illető azért nyolc évet mégiscsak eltöltött itt, és kaptunk egy írásbeli kötelezettségvállalást, valamint azt azért szeretném határozottan állítani, hogy a nemzetközi kapcsolatokban, a nemzetközi jogban a jóhiszeműség elve irányadó, és nem tételezhetjük fel egy másik fél rosszhiszeműségét, például azért, mert, ahogy azt most egyesek mondják, más vallási vagy kultúrkörbe tartozik, következésképpen nekünk abból kell kiindulni, hogy ha egy kormánytól, egy igazságügy minisztertől kapunk egy írásbeli kötelezettségvállalást, akkor annak hitelt kell adnunk.

Ami a leglényegesebb ebben a helyzetben, az az, hogy hogyan tudjuk az indulatokat csillapítani, a feszültséget enyhíteni, éspedig több területen. Az egyik terület, ami nagyon lényeges, és ezt nagyon fontosnak tartjuk, a Magyarország és Örményország közötti kapcsolatrendszer, ami persze összefügg Magyarország és a világ örménysége közötti kapcsolatokkal, hiszen jól tudjuk, hogy az örmény nép egy nagyon sajátos helyzetben lévő nép, már csak ezért is megérdemli a rokonszenvünket, és az örmény diaszpóra egy nagyon fontos szerepet tölt be a világban.

Én magam levelet intéztem az örmény külügyminiszter kollégámhoz, ezt közzé is tettük. Hosszú megbeszélést folytattam, folytattunk a magyarországi Örmény Önkormányzat képviselőivel, és szeretnénk a hangulatot oldani. Szó esett itt korábban jószolgálati misszióról, erről is beszéltünk az Örmény Önkormányzat képviselőivel. Ők erre egyébként késznek mutatkoznak, ha ebben egyébként más politikai pártok, netán más civil szervezetek is érdekeltek, akkor azt hiszem, hogy ezt egy befogadási alaptétel mentén kellene megvalósítani.
De persze szó esik kulturális, tudományos kapcsolatokról. Sajnálatos módon az Örmény Tudományos Akadémia is megszakította a kapcsolatokat a magyar Akadémiával.

Remélem, hogy ezt majd felül fogják vizsgálni, talán még hamarabb, mint a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztésének tételét. Mindenesetre azt kérjük örmény barátainktól és mindenkitől, hogy a túlzásoktól tartózkodjanak. Mi például nem hivatkozunk lépten-nyomon az előbb általam említett örmény precedensre, mert nem akarunk ilyen típusú vitát elkezdeni meg folytatni sem, de úgy érezzük azért, hogy a túlzásoktól tartózkodni kellene. A döntéssel kapcsolatos egyet nem értésüknek nyilvánvalóan hangot kell, hogy adjanak az ő szempontjukból, de sértegetésekre, egyebekre nincs szükség.

Egyébként hozzáteszem – valószínűleg mindenki követi az eseményeket – a világ nagyon sok városában tüntetést rendeztek az ott élő örmény közösségek. Ezeken a tüntetéseken általában a jelszavak nagyon hasonlóak voltak, és az is közös elem ezekben a tüntetésekben, hogy minden ilyen tüntetés fegyelmezetten és rendbontás nélkül zajlott le. Úgy érezzük mindenesetre, hogy a túlzások nem segítenek. Legkevésbé sem segít az, egyes tüntetéseken esetleg érzékelhető lehetett, hogy mintha egy kicsit azonos szintre helyeznék ebben az ügyben Magyarországot és Azerbajdzsánt – ez elfogadhatatlan.

Lehet bírálni a magyar döntést a legkülönbözőbb érvekkel, de azonos szintre hozni a magyar lépést, azzal a lépéssel, amely egy brutális gyilkost az átadása napján elnöki kegyelemben részesít, majd előléptet, és kártalanítást fizet, azt hiszem, hogy ez hiba, és javaslom, hogy ettől mindenki tartózkodjék.

Ami a feladatainkat illeti, természetesen ezek kiterjednek a térségi feszültség enyhítésére is, ez egy nagyon fontos kérdés, és azt hiszem, hogy ebben a helyzetben különösen lényeges az, hogy minden lehetséges eszközt felhasználjunk arra, hogy ez a bizonyos feszültség Hegyi-Karabah kapcsán ne erősödjön. Hozzáteszem, a feszültség fönnáll.

Kisebb-nagyobb határincidensekre évek óta, hónapok óta sor kerül. Szerencsére a háború veszélye nem áll fönn.

Azt hiszem, hogy mind a két országnak – Azerbajdzsánnak is, Örményországnak is – az az érdeke, hogy ez a feszültség ne növekedjen. Mindkét ország részese az Európai Unió keleti partnerségének, egymás mellett ülnek találkozókon. Az is igaz, hogy ezeket a találkozókat is mindig felhasználják arra, hogy az egymással szemben fennálló vitájukat megjelenítsék, de mégiscsak van itt egy olyan szervezeti keret, ami az ő együttműködésüket is próbálja előmozdítani.

Ha már az Európai Unióról beszélünk – a sajtóban is szerepelt – részletesen beszámoltam erről az ügyről külügyminiszter kollégáimnak a múlt hét végén az informális külügyminiszteri tanácsülésen, és nagyon nagy megértést tapasztaltam. Egyetlen bíráló észrevételt nem kaptam, ezzel szemben a főképviselő, aki általában a közös álláspontot összegzi, megértéséről biztosított, kilátásba helyezte a segítségét, ennek különböző konkrét formáit is megjelöltük, ezt követően egy kétoldalú beszélgetésem is volt vele, mint ahogy más külügyminiszterekkel is, és mindenki megértéséről biztosított. Az illető levél szövegét is jó néhányan megnézték, és érzékeltették, hogy ennek fényében Magyarországnak semmi aggodalomra vagy lelki furdalásra nincs szüksége.

Fölmerült a közvetítés kérdése már a svájci kollégám esetében is. Én magam a közvetítés szót nem használtam, tudniillik a közvetítés egy formális, diplomáciai értelemben véve vett olyan eljárás, amihez kell két fél és kell egy mindkét fél által elfogadott közvetítő.

Mi nem ezt kérjük. Mi azt kérjük – ha úgy tetszik, köznapi értelemben véve lehet ez is közvetítés –, hogy aki tud segíteni, az segítsen. Ha ezek civil szervezetek, örmény közösségek szervezetei, netán bármelyik ország diplomatái vagy kollégái, akkor ők is tudnak segíteni. Mert hiszen senkinek nem érdeke – sem Azerbajdzsánnak, sem Örményországnak, még kevésbé Magyarországnak –, hogy ez a feszültség akár ott, a régióban, a helyszínen, akár köztünk és az örmények között erősödjön

Ez a mi politikánk, ezt fogjuk tovább folytatni minden lehetséges eszközzel. Aki ebben segíteni akar, az segítsen, ez természetesen senkit nem zár el a markáns és határozott bírálat jogától, hiszen azt hiszem, ez egy olyan ügy, ahol érdemes vitát folytatni akár még így, utólag is. A dolog lényege az, hogy mi a közeljövőben is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a helyzet enyhüljön, megoldódjon, és talán még azzal, hogy újból a figyelem középpontjába került a hegyi-karabahi konfliktus, azt a bizonyos akadozó, pontosabban nem is mozgó egyezkedési folyamatot valamelyest elősegítsük.

Köszönöm szépen a figyelmet.

(Külügyminisztérium)