Martonyi János miniszter az InfoRádió Aréna című műsorának adott interjút 2013. február 12-én. A tagállamok az előző heti brüsszeli csúcstalálkozón megállapodtak a 2014-2020-as uniós keretköltségvetésről, a tárcavezető erről és a magyar gazdaság állapotáról fejtette ki véleményét.

Mv: Martonyi János az Aréna ma esti vendége, én Hlavay Richárd vagyok, jó estét kívánok.

Martonyi János: Jó estét kívánok.

Mv: Köszönöm szépen, hogy elfogadta a meghívásunkat, hallgatóink a beszélgetést felvételről hallják.  Mi az elmúlt néhány hét talán legfontosabb, uniós tagországként talán a legfontosabb, egyik legfontosabb külpolitikai eseménye az mindenképpen az európai uniós csúcstalálkozó volt, ahol ugye megegyezés született a 2014 és 2020 közötti időszak uniós költségvetéséről, nagyon sokan minősítették már ezt a megegyezést, és sokan azt mondták a csúcs előtt, hogy nem lesz megállapodás, ön mit gondol, mitől lett, és ön hogy minősítené ezt a megegyezést?

Martonyi János: Hát, mindenekelőtt azért lett, mert a tagállamok főleg néhány nagy tagállam felismerték azt, hogy sokkal nagyobb érdekük fűződik a megállapodás létrejöttéhez, mint bizonyos, tulajdonképpen nem elsőrangú érdekeiknek az érvényesítéséhez. Sokan mondták, Van Rompuy is már korábban is, hogy voltaképpen azok az összegek, amelyekről a hatalmasok vitatkoznak, ezek szinte nevetségesek, tehát egy hétéves perspektívában a tagállamok teljes bruttó hazai össztermékéhez viszonyítva ezek nevetséges összegek.  Mondok egy példát: a bruttó összegek megközelítésében, tehát hogyha azt vesszük, hogy a nettó hozzájárulók mennyit fizetnek, az a bizonyos három legnagyobb, az hét évre számítva a bruttó GNI-juk, tehát nemzeti jövedelmüknek a 0,4%-a.  Persze hogyha az összeget kimondom, ötven milliárd, hetven milliárd, az egy nagy összeg, de azért ezeket az összegeket helyükön kell kezelni. A másik dolog az, hogy persze mindenkinek megvoltak a maga gondjai, de végső soron azért, és ez azt hiszem, hogy ez alapvetően Herman Van Rompuynek az érdeme, mindenki végül is kapott valamit, vagy kapott annyit, ami számára a megállapodás megkötését, elfogadását lehetővé tette. Bizonyos realitásokat el kellett fogadni. Én magam is nagyon régóta mondom azt, mi is mondjuk azt, hogy hogy lehet egy mélyebb, erősebb integrációt építeni kevesebb pénzből, ezzel szemben állott az az érv, hogy kérem szépen mindenki takarékoskodik, mindenki idézőjelbe téve megszorít, visszafogja a kiadásait, próbálja növelni a bevételeit, akkor ilyen helyzetben hogyan lehetséges az, hogy az európai hétéves pénzügyi keret az növekedjék, hát végül is csökkent. Na, most ezen belül persze egy belső vita is, tehát ezt most a világsajtó általában úgy értékeli, hogy a brit, német takarékos álláspont, nevezzük így, ez győzedelmeskedett azokkal az álláspontokkal szemben, mondjuk a franciák szoktak emlegetni, amelyek a keretnek a növelését, bővítését szorgalmazták. És hát van még a teljes összeg növelésének egy nagyon fontos élharcosa, amelyikről majd még úgyis beszélünk esetleg egy-két szót, ez, mint jól tudjuk, az Európai Parlament, ott még azért lehetnek gondok, tehát az Európai Parlament képviselői nagyon markánsan azt az álláspontot, amit az előbb szintén jeleztem, hogy ha mi valóban egy erősebb és mélyebb integrációt akarunk, akkor ehhez óhatatlanul több pénz is kell. De összességében, én azt hiszem, hogy bölcs volt a kompromisszum, és végső soron mindenki megértette azt, hogy nagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy ez a megállapodás létrejöjjön, mint ismétlem, ezeknek a sokszor azt mondják, partikuláris szinte provinciális szempontoknak az érvényesítéséhez. Most, hogyha az egész szempontjából nézem a dolgot, a másik az időtényező, lehetett volna ezt még elvileg húzni, de akkor nagyon elhúzódott volna és akkor ‘14-re nem lett volna több éves pénzügyi keret, akkor dolgoztunk volna a ‘13-as költségvetéssel, azt hiszem, erről is beszéltünk már, azt közben azért a szakértőknek elég jól sikerült kimutatni, hogy ez beláthatatlan következményekre vezetett volna, tehát azok, akik úgy hitték...

Mv: Úgy, hogy a ‘13-as költségvetés megy tovább?

Martonyi János: Hát ez a szabály szerint akkor az megy tovább, hasonlóan a saját költségvetési rendszerekhez, de ez, ebben az esetben európai szinten ez sokak szerint működésképtelen lett volna, tehát az egész integráció működését sodorta volna veszélybe egy olyan helyzetben, mint amilyen helyzetben most van egyébként az Európai Unió, a világgazdaság, az európai gazdaság, a recesszió, hát, ezt azért, ezt a felelősséget senki nem merte vállalni. És hozzáteszem, hogy érzésem szerint ezt a felelősséget az Európai Parlament sem vállalhatja. Az lehet, hogy bizonyos kérdésekben majd, amikor a jogszabályokat kell elfogadni, mert ehhez viszont kell a parlamentnek a jóváhagyása, egyébként kell a tanács is, és pedig egyhangú döntéssel, tehát ami most történt, az csak egy politikai megállapodás, ezen kívül még el kell készíteni a jogszabályokat, mondják, szám szerint legalább nyolcvanat, tehát én azt hiszem, hogy ezt a felelősséget, ezt a politikai felelősséget ezt senki nem meri vállalni, az Európai Parlament sem, hogy az integráció egész folyamatát végül is veszélybe sodorja.

Mv: Tehát ez azt jelenti, hogy nem számít arra, hogy az Európai Parlamentben ez a mostani megállapodás jelentősen módosulhat?

Martonyi János: Jelentősen nem tud módosulni, mert akkor olyan tagállami érdekeket kellene sérteni, amelyeknek a kiegyensúlyozása most azért láthattuk, elég nagy és komoly feladatnak bizonyult. Hát ezért voltak azok a jelzések, hogy lehet, hogy nem is lesz megállapodás. Mi egyébként, meg kell mondjam őszintén, bíztunk azért benne, hogy lesz, novemberben is azért volt előrelépés, én nekem az az érzésem utólag és hát korábban is azért ez fölmerült már, hogy Rompuy ugyan mindent meg akart tenni novemberben is, de azért be volt az akkor számítva, hogy bizonyos dolgokba itt még most nem lesz megállapodás, viszont elég jól sikerült fölmérni azt, hogy hol vannak a fájó pontok, milyen, fájdalomcsillapítókat lehet ezekre a fájó pontokra adni, és hát ezeket kellett még egy kicsit javítani, most februárban is ezzel megszületett a megegyezés. Tehát, hogyha itt valaki nagyon lényegesen borítani akarna, tehát mondjuk lényegesen emelni akarná például a teljes összeget, hát akkor beleütközne a brit vétóba, a brit álláspontba, ahol viszont szintén van egy parlamenti háttér, ugye ne felejtsük el, ami a brit kormánynak és a brit miniszterelnöknek is megkötötte és megkötheti a kezét. Tehát most bármilyen irányban indulok el, ha mondjuk csökkenteni akarom a mezőgazdasági politikára fordítandó összegeket, akkor pedig beleütközök Franciaországba. Tehát valakibe beleütközök, és itt a kicsik is számítanak, mert egyhangú döntés kell és mindenki tudja azt mondani, hogy kérem szépen, én már a közvéleménynek elmondtam azt, hogy ez így van. Ha nem tudom nagyobbra tenni a tortát, mert az persze megoldást jelentene, hisz akkor mindenki egy kicsit valahol jól járna, de ha ezt nem tudom megtenni, már pedig valószínűsíthetően ezt nem tudom megtenni, akkor olyan nagy módosításokat nem nagyon lehet elképzelni, én bízom abban, hogy a józan ész mindenkit erre fog indítani és az európai parlamenti képviselők valóban érdekeltek az integrációs folyamat előre vitelében, már pedig azok – kivéve mondjuk bizonyos viszonylag kisebb politikai csoportosulásokat – akkor ezt meg fogják érteni. Én egyébként nagyon bízom abban is, bár nem akarok itt most belemenni a pártpolitikába, hogy a Magyar Szocialista Pártnak az Európai Parlamenti képviselői is az eddigi nyilatkozataikkal ellentétben meg fogják azt érteni, hogy itt azért alapvető olyan érdekekről van szó, amelyeket egyébként általában ők is úgy tűnik, hogy képviselnek. Tehát én azt hiszem, hogy mindenki akkor jár el józanul, hogy ha most már ezt a nagyon nehezen létrejött megállapodást, ezt nem veszélyezteti.

Mv: Közelítsünk egy kicsit Magyarországhoz. A kohézió barátai, akik ugye a vita egyik oldalán álltak ebben a hosszú költségvetési vitában, mennyire lehetnek elégedettek?

Martonyi János: Hát a kohéziós pénzek, azok összességében csökkentek, számokon persze lehet vitatkozni. Körülbelül 10%-os a teljes csökkenés, egyébként csökkentek még a bizottsági javaslathoz képest is, csökkentek a korábbihoz képest, de még a bizottsági javaslathoz képest is. Ettől függetlenül bizonyos országoknak a kohéziós pénze viszont elég lényeges mértékben növekedett a bizottsági javaslathoz képest feltétlenül. Ide tartozik mindenekelőtt Magyarország. A kohéziós politika marad, ez egy nagyon fontos dolog, a csökkenés az összes, tehát a teljes összegnek a csökkenése azért az nem olyan nagyon jelentős. Ezen lehet segíteni például úgy, hogy sokkal ésszerűbben és sokkal hatékonyabban költjük el mindannyian ezt a pénzt. Ugye erről elég sok szó esik és szerintem a jövőben erről még több szó fog esni. Ahhoz képest, hogy azért nagyon erős támadások érték a kohéziós politikát, ugye ismerjük az érveket, hogy lám mi lett az eredménye, ugye most éppen véletlenül a kohéziós politika legfőbb kedvezményezettjeinek kellett igen jelentős kimentő-csomagokat finanszíroznunk. Ez igaz, de azért azt is hozzá lehetett volna tenni, hogy ettől függetlenül a kohéziós politika kedvezményezettjei hihetetlen fejlődésen mentek át. Az egy más dolog, hogy az ír bankrendszer összeomlott, hogy elszaladtak a költségvetési hiányok és ennek következtében az államadósságok bizonyos országokban. De ez nem a kohéziós politikának róható fel. A kohéziós politika a maga nemében a fölzárkóztatás szempontjából sikeres volt. Na, most ez 15 ország azért, nem jelentéktelen országok és én azt hiszem, hogy az látványos volt, hogy ezek az országok, még az utolsó nap délelőttjén is bizony összeültek, demonstrálták az egységüket, kiálltak a kohéziós pénzek mellett és ezt úgy tették – hozzáteszem –, hogy mindenki tudta azt, még hogy ha nem is beszéltek róla olyan nagyon sokat, hogy ugyanakkor elég jelentős érdekellentétek is vannak köztük és ezeket az érdekellentéteket az aki a pénzt ossza nyilván meg is próbálja bizonyos fokig kijátszani. Hiszen egy ponton túl fölmerül a kérdés, hogy jó én tudok neked adni valamennyit, de akkor el kell vennem egy másiktól és fordítva. Én azt hiszem, hogy ezt sikerült elkerülni, nem volt ilyen ütközés az érdekeltek között, bizonyos kérdésekben, fontos kérdésekben egyébként mondjuk az áfa elszámolás vagy a társfinanszírozási hányad, ezekben végig kitartottak a kohézió barátai. Kitartottunk mi visegrádi négyek is, én azt hiszem, hogy végül is a sikeres eredménynek ez egy nagyon-nagyon fontos tényezője volt.

Mv: Ugye, ön is említette, hogy Magyarország az egész költségvetés csökkenése ellenére is jól került ki ebből a vitából.  Ezt ugye még a Magyarország gazdaságpolitikájával szkeptikus elemzők is elismerték. Ön szerint ez mit jelent, vagy minek köszönhető, hogy a magyarországi, Magyarország ebből a vitából jól jött ki? 

Martonyi János: Hát több tényezőnek köszönhető.  Az egyikről most éppen beszéltünk.  Tehát a szövetségi politika – hogy úgy mondjam –, ez jól működött, senki nem maradt egyedül, mi sem.  Nekünk volt egy speciális helyzetünk, egy különleges helyzetünk.  Ugye, az eredeti bizottsági javaslat alapvetően objektív és hát módszertani okokból rendkívül kedvező volt ránk nézve, a kohéziós politika esetében.  A többi esetében nem, csak ugye, mi mindig a kohéziós politikáról beszéltünk itt az elmúlt hónapokban, persze, mert az fájt a legjobban.  És ezért nem hibáztattunk senkit, ez egy nagyon fontos kérdés. A bizottsági javaslat kidolgozásának elsődleges felelőse az a költségvetési biztos volt, Janusz Lewandowski, a lengyel biztos, aki egyébként a barátunk, és akivel a legjobb viszonyban voltunk és vagyunk. De az általa előterjesztett javaslat, az bizony számunkra kedvezőtlen volt.  Tehát az első feladat az volt, hogy ezt valahogy próbáljuk enyhíteni.  Ez fokozatosan sikerült, ugye, volt először is egy úgynevezett CAP, a GDP arányában meghatározott maximum, ami most például a jelenlegi, még mindig futó perspektívában 3,52%, és a bizottsági javaslat szerint pedig 2,39 volt – ha nem tévedek.  Ezt fölemeltük 2,59-re – egyébként 2,35 volt, csak hogy egészen pontosak legyünk.  Aztán később volt egy másik javaslat, hogy legyen 2,5.  Magyarország és a három balti ország esetében ezt az összeget felemelték 2,59-re, és aztán ehhez járult még egy elég jelentős összeg, 1 milliárd 560 millió euró, ami a mi gondjainkat azért úgy alapvetően megoldotta.  Az okok sorában még egy dolgot mondanék.  Ugye, ez a dolog azért valahol végül is a pénzről szólt.  Tehát különösen a végső stádiumban mindenki előadta, emlékszem, volt egy vacsoránk az általános ügyek tanácsában, Herman Van Rompuynek ott fél éjszaka mindenki elmondta az ő gondját-baját, hogy ez miért nem jó, vagy mi nem jó.  Mindenkinek megvolt a saját maga problémája.  És egy kicsit ugye, a dolog oda ment már, hogy akkor kinek pénz kell, illetve ki mennyivel kevesebbet szeretne befizetni, attól függ, hogy hol ült.  Mi nem nagyon beszéltünk pénzről.  Mi azt mondtuk, hogy ez egy elvi kérdés.  Az egy elvi kérdés, hogy a felzárkóztatási, a kohéziós politika az nem mehet szembe az alapszerződéssel.  Az alapszerződés teljesen világosan megmondja, a 174. cikk, hogy ez milyen célt szolgál.  Gazdasági, szociális és területi kohézió, az a felzárkóztatás politikája, azt a szegények kapják. Nem a gazdagok kapják, hanem a szegények kapják. Tehát a rendszert nem lehet úgy módosítani, hogy a relatíve gazdagabbak, a kevésbé szegények javára, átrendezzen a forrásokat, ami egyébként nyilvánvaló, hogy politikai okokat követett. Hiszen a nettó befizetőknek kellett valamit adni ahhoz, hogy el tudják azt fogadni, hogy nekik kevesebbe kerüljön a közös költségvetésnek a finanszírozása.  Tehát az elvi álláspontnak én szerintem itt volt jelentősége, mindenki belátta azt azért, hogy ez így tényleg nehezen képviselhető. Egyébként csak egy mondatra visszatérve, hogy a magyar elnöksége annak idején a tanácsban született egy közös álláspont, amelyik leszögezte a kohéziós politikának az érvényét, és azt, hogy ezt a következő pénzügyi, több éves pénzügyi keretben is fent kell tartani. Egyébként mi annak idején erre nagyon sokat hivatkoztunk, az elnökségi munka sikereként prezentáltuk ezt egyébként jogosan, hogy ez most egy olyan következtetés álláspontja a tanácsnak, amely majd jó lesz, jó lehet reményeink szerint, amikor elindul ez a nagy vita a kohéziós politikáról és annak a finanszírozásáról. Tehát erre persze vissza is utaltunk, hogy az mennyire hatott, mennyire nem az egy más kérdés, de összességében én azt hiszem mégis csak elvi álláspont. A magyar miniszterelnök egyébként a legutolsó percekben is képviselt. Tehát nem azt mondta, hogy kérek százmilliót, vagy kérek 160 milliót, hanem azt mondta, hogy elvileg elfogadhatatlan az, hogy a legszegényebb régiók – sajnos van négy régiónk vagy hat, attól függ, honnét nézzük, amelyik a szegényebbek közé tartozik – azok rosszul járjanak.

Mv: Ha már itt Magyarország és az Európai Unió ügyénél tartunk, az mindenképpen látható volt már a csúcstalálkozó előtt is már, hogy változik Magyarország és az Európai Unió viszonya, ugye itt a kétoldalú találkozók is ezt mutatták.  Ön szerint mitől fordult meg, vagy ha nem is fordult meg, de mitől kezdett el megváltozni Magyarország és az Európai Unió viszonya, Magyarország és a bizottság viszonya?

Martonyi János: Az előbb próbáltam érzékeltetni, hogy az hogy a bizottság egy, a kohéziós politika tekintetében egy számunkra erősen kedvezőtlen javaslattal jött, az módszertani és objektív tényezőknek volt az eredménye.  Tehát bennünk az soha nem merült fel – és ezért hivatkoztam a lengyel biztosra is –, hogy a bizottság javaslata az valamilyen politikai büntetést hordozna, vagy legalábbis visszatükrözné azt az esetleges ellenszenvet, amit egyesek a magyar helyzettel, a magyar kormánnyal, a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatban éreznek. Erre nagyon vigyáztunk, mert ez egy óriási hiba lett volna ezt mondani. Hallottunk ilyen hangokat, itthon is hallottunk ilyen hangokat, esetleg külföldön is hallottunk ilyen hangokat, ettől még nagyon határozottan elzárkóztunk, mert ez egész egyszerűen nem lett volna igaz. Most túl azon persze hogy ártott is volna a magyar helyzetnek. De én azért továbbra is állítom azt, hogy jól lehet bizonyos kérdésekben valóban érvényesült Magyarországgal szemben az elmúlt közel három esztendőben az a bizonyos kettős mérce, erre is tudnék jó pár példát mondani. Rögtön a kezdet kezdetén, ugye amikor arról volt szó, hogy hát szeretnénk, ha egy kicsit rugalmasabban kezelnék a mi költségvetési hiányunkat, nem kaptuk meg ezt a lehetőséget. Később más, esetleg nagyobb vagy fontosabb tagállamok megkapták ezt a lehetőséget, lehetne sorolni a dolgot. De itt most, ebben a javaslatban semmi ilyenfajta hátrányos megkülönbözetés vagy politikai megfontolás vagy ellenszenv nem volt. Persze még mindig marad az a kérdés, hogy akkor mi az oka a rokonszenvnek? Tehát mi az oka annak, hogy Magyarország végül is azért a végső játszmában az utolsó fejezetben, az utolsó hát néhány percben tényleg másokkal összehasonlítva is meglehetősen kedvező elbánást kapott. Én ezt annak tudom tulajdonítani, hogy egyrészt technikailag, szakmailag nagyon jól elő volt készítve minden, rengeteg ember nagyon sokat és nagyon jól dolgozott ezen, és a magyar tárgyalási stratégia és a tárgyalási taktika jó volt, az utolsó percben is ugye még folytattuk a tárgyalásokat. Volt egy olyan pont, amikor néhány tagállam, egyébként érthető módon azt mondta, hogy akkor ők most már köszönik szépen, nekik ez nagyjából elég, rendben van, mi még tovább tárgyaltunk. Kétségkívül benne van ugye a miniszterelnöknek a személyes érdeme, mert, ő volt az, aki az utolsó órákban is még kitartott, és végül is kaptunk egy kedvező eredményt. Én az hiszem, hogy, és erre már utaltam az előbb, azért volt itt egy személyiség, aki eleinte nem úgy tűnt sokak számára, sajtó számára sem, hogy ő majd egy átütő erőt fog képviselni, aztán kiderült, hogy halk szóval, intelligenciával, eleganciával, finomsággal, ügyes diplomáciával adott esetben többet el lehet érni. Hát, hát, nem is kell nagyhatalomból jönni, ugye nyilvánvaló most már, kedves hallgatók is tudják, hogy Van Rompuy-ről beszélek. Énszerintem az ő személyes érdeme benne van ebben.

Mv: Egyébként ha most Magyarországnál maradunk, akkor ön szerint a Magyarország, a költségvetés ügyében elért magyar sikerek azok általában segíthetik vagy fel is gyorsíthatják azt a fajta konszolidációt, ami egyébként mondjuk Magyarország és az Európai Bizottság között láthatóan azért elindult, mondjuk az elmúlt három évhez képest?

Martonyi János: Igen, de elindult már korábban. Tehát most ugye én nem akartam erről beszélni, vagy nem akartam összekapcsolni pontosabban a költségvetési kérdésekkel, sőt, el akartam választani, de ez a folyamat elindult korábban. Ugye volt egy nagyon lényeges Orbán-Barroso találkozó, volt sok minden más, ugye az Európa Tanácsban is nagyon lényeges előrelépéseket tettünk, ezt az Európa Tanács főtitkára, Jagland pár héttel ezelőtt egyértelműen elmondta, egyébként éppen a Barroso-Orbán találkozó előtt egy nappal, tehát úgy érzem, hogy azért ez megfelelően elő volt készítve. Tehát ez a folyamat megindult, most el fogja fogadni a parlament rövidesen ugye a bírák szolgálati viszonyának a megszűnéséről, pontosabban a meg nem szűnéséről szóló törvénymódosítást, csak példaként mondom, és sok minden más is történt. Tehát én azt hiszem, hogy, hogy ezek az ügyek most mindenféleképpen vagy már teljesen lecsillapodtak, vagy pedig olyan mértékben a csillapodás állapotában vannak, hogy ezek most már komoly nézeteltérés forrásai nem lesznek, nem is lehetnek. Azt viszont elfogadom, hogy ez a megállapodás ez tovább javítja a légkört. Mert egyrészt valóban, a bizottság részéről én azt hiszem, hogy mindenféleképpen pozitívabb lesz a hozzáállás, jobb lesz a hangulat, és szerintem a mi részünkről is jobb lesz a hangulat. Nem véletlen, hogy azért a miniszterelnök azt mondta, hogy igen, végül is azért ez azt is jelenti, hogy Magyarország erőfeszítéseit elismerték, itt most alapvetően a tagállamok, hiszen nekik kellett megegyezniük ezekben a kérdésekben, és én azt hiszem, hogy ez valóban azt jelenti, hogy, hogy a jövőben egy jobb hangulatban, itthon is meg Brüsszelben is tudjuk továbbvinni az ügyeinket az Unió minden szervénél.

Mv: Martonyi János külügyminiszter az Aréna ma esti vendége, rövidesen innen folytatjuk a beszélgetést, tartsanak velünk továbbra is.

***
Mv: Martonyi János külügyminiszter az Aréna ma esti vendége. Hallgatóink ezt a beszélgetést felvételről hallják. A rövid szünet előtt ugye már részben beszéltünk róla, hogy itt láthatóan elindult egy konszolidációs folyamat, ugye azt kérdeztem öntől az imént, hogy vajon a költségvetéssel kapcsolatos megegyezés segít-e az Európai Unió és Magyarország, vagy a Bizottság és Magyarország közötti konszolidációs folyamatot. De egyébként milyen forgatókönyveket valószínűsít, tehát ez merrefelé haladhat tovább? Milyen lépései lehetnek ennek a konszolidációnak, a viszonyok javulásának?

Martonyi János: Hát jelenleg komoly politikai jellegű, politikai jellegű nézeteltéréseink nincsenek. Van egy sor nagyon fontos kérdés, ugye amelyekről beszélünk, mi történik majd jövő tavasszal, vagy inkább kora nyáron a túlzott deficit-eljárással kapcsolatban. Kiengednek, nem engednek, ugye ezt pillanatnyilag nagyon nehéz megmondani, döntően mi tőlünk függ. Ha megfelelően alá tudjuk támasztani azt, hogy a költségvetési hiányunk idén sem haladja meg a három százalékot és jövőre sem, akkor ki kell, hogy engedjenek. És van egy sor egyéb kérdés, vannak például folyamatban kötelességszegési eljárások, amelyeket sokszor emlegetnek, amelyeknek a száma és súlya egyáltalában nem haladja meg az átlagot, tehát semmivel sincs Magyarországgal szemben több, vagy fontosabb eljárás folyamatban, mint mondjuk általában a tagállamokkal szemben. Vannak, amelyekkel sokkal több eljárás folyik, vannak, amelyekkel kevesebb eljárás folyik. De ezek nem politikai kérdések. Az egységes belső piaccal kapcsolatos szabályokat a bizottság be akarja tartatni, és amikor úgy látja a maga részéről, hogy ez vagy az a tagállam olyan jogszabályt fogad el, olyan intézkedést hoz, amelyik ütközik az uniós joggal, akkor bizony ezeket az eljárásokat elindítja. De ismétlem, ezek olyan típusú politikai kérdéseket nem vetnek föl, mint a korábbi vitáink, mondjuk médiatörvény, vagy igazságszolgáltatási kérdések és így tovább. Tehát az egy más kérdés, hogy mi a jövőben, ebben a jó hangulatban, ami most én azt hiszem, hogy megerősítést nyert ezzel a megállapodással, mi egy folyamatos párbeszédet akarunk folytatni, és fölerősíteni az uniós intézményekkel, elsősorban természetesen a Bizottsággal. Hát a Tanácsban ugye amúgy is nyilván aktívan részt vesz minden miniszter, vagy az Európai Tanácsban a miniszterelnök. Én azt hiszem, hogy ez fontos dolog, érdemes adott esetben kisebb dolgokról is beszélni. És ezt mi a jövőben föl fogjuk erősíteni. De van egy másik része ennek a dolognak, éspedig ugye beszéltem az előbb a kedvezőbb hangulatról. Én nagyon bízom abban, hogy itthon is jobb lesz a hangulat. És ezért is érezzük azt, hogy azok a vélemények, melyek, hát például tegnap is elhangzottak egyes ellenzéki pártok részéről a Parlamentben, azok nem biztos, hogy segítik ezt a jó hangulatot. Itt most tényleg elért Magyarország egy eredményt, én személyesen is meg vagyok arról győződve, akárhogy alakítom a számokat, hogy ez egy nagyon komoly siker. Vannak tárgyi-technikai tévedések is, tehát például tipikusan ilyen az az ellenzéki hivatkozás, amelyik azt mondja, hogy azért tudjuk kimutatni azt, hogy minden egyes magyar állampolgár forintban többet kap, mert az árfolyammal játszottunk. Ugye ez egy alapvető, egy fatális tévedés, mert tudniillik az árfolyamnak ehhez az égvilágon semmi köze, a számítások azok euróra épülnek. Euróra épül a teljes összeg is, ugyancsak euróban kell kiszámítani a nettó pozíciót. Egy főre eső összegét is, tehát ebből következik az, hogy mondjuk a korábbi 2.333 ezer euróból van most 2.512,5 euró. De én nem akarok belemenni a számháborúba. Azt mindenesetre akartam jelezni, hogy ez az árfolyam dolog ez egy tökéletes félreértés. De a lényeg nem ez, a lényeg az, hogy elértünk egy sikert, van egy komoly eredmény. És ebben a helyzetben én azt hiszem, hogy mindenki megérti azt, hogy általában véve az integrációhoz való viszonyunk is javulni fog. És ez egyaránt vonatkozik jelenleg a baloldali ellenzékünkre is, és egyaránt vonatkozik a jobboldali ellenzékünkre. Tehát ebben a helyzetben azt mondani például, hogy Magyarországnak csak hátránya van az Európai Uniós tagságból, azért az egy elég különös állítás. Hogyha megnézem azt, hogy a következő hét esztendőben több mint 25 milliárd euró évente a magyar GDP 0,7%-a fog bejönni az országba. Aztán mikor más országokkal összehasonlítom magunkat, akkor ugye azt is látni kell, amit most már elmondtunk elég sokszor, hogy itt ugye három nettó pozícióra vonatkozó mutató tekintetében kettőben másodikak vagyunk. Egyben pedig harmadikok vagyunk. Hát, hogyha ez most egy összetett verseny lenne – bocsánatot kérek, megint a sport példáért – mondjuk, egy háromtusa verseny lenne, akkor Magyarország abszolút első lenne, tehát akkor nem másodikak vagyunk voltaképpen, hanem elsők. Tehát, ezek után én azt hiszem, hogy mindenkinek meg kell azt értenie, hogy az Európai Uniós tagság számunkra rendkívül kedvező, rendkívüli előnyökkel jár, én ezt mondom huszonvalahány éve, tudniillik az első ránézésre lehetett azt tudni mindig is, hogy Magyarország egy olyan ország, amelyik a két, a legmarkánsabb közösségi politikának egyaránt a legnagyobb kedvezményezettje lesz majd, hogyha egyszer tagok leszünk, és most is az, miután tagok vagyunk. Ez a két markáns politika a mezőgazdasági politika, és a kohéziós politika. Sokan bírálják, hogy erre megy el a pénz nagy része, nem így kellene, másra kellene költeni, de mindegy. Ez jelenleg a helyzet. És mind a két politikának Magyarország alapvető kedvezményezettje, mezőgazdaságnak is, és a kohéziósnak is. Na, ezért jön ez ki, hogy idén egyébként még jobban jártunk, mint korábban, mert az ötödik helyből lett egy harmadik, a harmadik helyből lett egy második, a hetedik helyből lett egy második. Tehát összességében én azt hiszem, és ez nekem személyesen is egy különlegesen nagy öröm, hogy mindazok a várakozások, amelyeket mi fűztünk az Európai Uniós tagsághoz, most nem azt mondom, hogy ezek mind teljesültek, mert ez még majd egy hosszú folyamat. De az biztos, hogy ebben a percben nehéz azt állítani, hogy ennek az uniós tagságnak mondjuk több a hátránya, mint az előnye.

Mv: Ugye itt a költségvetéssel kapcsolatban, az uniós költségvetéssel kapcsolatban a beszélgetésünk első felében ön már utalt arra, hogy nyilván itt nagyon fontos volt az, hogy például a kohézió barátai, vagy mondjuk a közép- kelet-európai között volt egy komoly összetartás, amit ugye, nem nagyon sikerült megbontani. Ugye ön utalt arra, hogy itt voltak ilyen szándékok, hogy esetleg az ellenérdekeltségeket kihasználják. De egy picit közelítünk, és maradunk Magyarország körzetében, vagy környezetében, akkor például ez mennyiben erősítheti azokat a régiós kezdeményezéseket, mint például a közép-európai kezdeményezés, tehát mondjuk, hogy látszik az, hogy uniós szinten a régiós összefogásnak lehet eredménye.

Martonyi János: Alapvetően ez az uniós összefüggésben, ami itt lényeges mondjuk a regionális politika szempontjából, az a visegrádi négyek. Tehát a visegrádi négyek az elmúlt időszakban sokkal erőteljesebben vannak jelen az uniós politikákban. Egyébként valóban ez bizonyosodott be most is, lehettek volna ellenérdekeltségeink, azért nem mindig ugyanaz az érdekünk, nem kell azt hinni mondjuk a mezőgazdasági politika tekintetében, nem mindig azonosak – sőt, hát általában nem azonosak – mondjuk a Cseh Köztársaságnak és Magyarországnak érdekei, de nem ez számít. Az számít, hogy nagyon jól tudjuk azonosítani közös érdekeinket, és közösen lépünk föl. Az egy más kérdés, hogy ugye van ez a közép-európai év, ahogy ezt most nevezzük, tehát átvesszük a visegrádi négyeknek az elnökségét majd június 1-jén, és most már betöltjük az elnöki tisztét a Közép-Európai Kezdeményezésnek. A kettő között óriási különbségek vannak. Hát, hogyha tréfálni akarnék – bár nem biztos, hogy ez a legszerencsésebb –, akkor azt mondanám, hogy annak idején a visegrádi hármak vagy négyek (mert ugye hárman kezdtük Csehszlovákiával), de a négyek azért nem bővültek, mert azt mondták sokan, hogy ez azért nem jó, mert akkor a visegrádi négyekből előbb vagy utóbb Közép-Európai Kezdeményezés lesz, tudniillik 18 tagállama van jelenleg a Közép-Európai Kezdeményezésnek. És meg kell, mondjam, hogy ez talán nem a leglátványosabb és a legsikeresebb regionális együttműködés, de szeretnénk azzá tenni. Szeretnénk dinamizálni, mert úgy látjuk, hogy Magyarország Közép-Európa politikájában, térségi politikájában, tágabb szomszédpolitikájában (ahogy tetszik) ez a szervezet is hasznos szerepet tud betölteni. Különösen akkor, hogyha megpróbáljuk érvényesíteni azokat a szinergiákat, amelyek mondjuk a visegrádi négyekkel vagy más regionális, északi, déli és egyéb együttműködésekkel megteremthetők. Tehát különben nagyon egyszerű a dolog, mert hogyha ránézünk a térképre, akkor rögtön látjuk, hogy a Közép-Európai Kezdeményezésnek mi pont a közepén vagyunk. Mert ez Belorusztól megy egész Olaszországig, és Nyugat-Balkánig, végig le Albániáig. Tehát mi ennek a közepén vagyunk. Én csináltam kedvtelésből egy számítást, ugye mi mindig arról beszélünk, hogy Magyarország a német piactól függ, igaz, ez így van a kereskedelemben, így van a befektetésekben, tulajdonképpen még a turisztikában is így van még mindig. De megnéztem, hogy a Közép-Európai Kezdeményezés 17 országába mi mennyit exportálunk, és kiderült, hogy a magyar kivitelnek több mint húsz százaléka megy Németországba, és valamivel több, mint harminc százaléka megy a Közép-Európai Kezdeményezés országaiba, tehát ezért ez nem gyerekjáték. Ebben benne van Románia, Szlovákia, Ausztria, a szomszédok, benne van Olaszország és az összes többi. Tehát én azt hiszem, hogy nekünk alapvető érdekünk az, hogy itt egyrészt a gazdasági együttműködést dinamizáljuk, erősítsük, ennek nagyon sok feltétele van, mi most azt mondjuk, hogy akadályokat kell megszüntetni, utazási akadályokat az emberek esetében, infrastrukturális akadályokat az áruforgalommal és a befektetésekkel szemben, és így tovább, és így tovább. Magyarország egyébként ebben a természetes közegben él, és ebben a természetes közegben messzemenően sikeres. Meg kell nézni a kereskedelmi adatokat, meg kell nézni a magyar befektetéseket, meg kell nézni azt, hogy a magyar nemzeti tulajdonban lévő vállalatok – ide értve nem csak, de talán elsősorban a magyar kis- és középvállalatokat –, azok hol tudnak sikeresek lenni, hát kérem szépen, itt tudnak sikeresek lenni, és itt kell ezért őket elsősorban támogatni.

Mv: Ugye nem csak regionális együttműködésben vannak ezekben a hetekben, hónapokban komoly feladatai a magyar diplomáciának és a magyar kormánynak, hanem a kétoldalú kapcsolatokban is. Ugye az egyik ilyen fontos területe az mindenképpen a magyar-orosz gazdasági viszony. Ugye ez meglehetősen ellentmondásosnak tűnik. Ugye egyrészt van egyfajta szándék, ahogy egyébként Európa más országaiban is az orosz energiaimporttól való függetlenedés vagy távolodás és ugyanakkor pedig láthatóan van egyfajta közeledés. Mi most a legfontosabb célunk magyar–orosz viszonylatban?

Martonyi János: Mind a kettő, a legfontosabb cél az nagyon egyszerű, az energiabiztonság megteremtése általában. Az energiabiztonság megteremtésének különböző eszközei vannak, egyébként ma az energiabiztonság az sajátos módon a gazdasági és geopolitikai biztonságnak, hát azt nem mondom, hogy a legfontosabb, de az egyik legfontosabb tényezője. Tehát Magyarország számára ez alapvetően ugye a gáz, kőolaj ellátásnak a biztosítását jelenti. Atomenergiánk van, reményeink szerint lesz még több is, hogy ha minden jól megy. Itt viszont egy alapvető feladat, egyrészt az orosz gáz és kőolajszállításoknak a hosszú távú biztosítása a lehető legkedvezőbb áron, azt azért hozzá teszem, másrészt pedig valóban diverzifikálni kell a forrásokat. A forrás diverzifikációról egyáltalán nem mondtunk le. A forrás diverzifikációnak nagyon sok eszköze van, az egyik például, most akkor visszatérünk egy pillanatra Közép-Európára, az az észak-déli összeköttetések megteremtése. Ide tartozik, mondjuk, közvetve ide tartozik a magyar–cseh–szlovák áramszolgáltatási rendszer, árampiac összekapcsolása. Ide tartozik az, hogy a magyar–szlovák gázvezetéket rövidesen meg fogjuk nyitni, meg fog épülni végig és ezzel bármilyen fönnakadás támad, mondjuk az orosz gázellátásban, akkor az észak-déli összeköttetés, ez az interconnection ez biztosítja azt, hogy tudjunk északról vagy akár délről, Adria felől gázhoz vagy éppen kőolajhoz jutni. A másik ilyen diverzifikációs eszköz az LNG, ami szintén előre fog haladni, mert nagyon sokan érdekeltek benne és globálisan ez az iparág ez fejlődik, ugye nem csak itt Európában, hanem az Egyesült Államokban is. Tehát ezek mind olyan tényezők, amelyek az egyoldalú függőséget csökkentik, és hát persze ne feledkezzünk el azért a Nabuccóról sem, most akár hogy is alakul, a Nabucco mindenféleképpen én azt hiszem, hogy nekünk erről lemondani nem kell. Az egy más kérdés, hogy vannak alapvető materiális, hogy mondjam, anyagi érdekeink amellett, hogy a Déli Áramlatban Magyarország részt vegyen. Mert hiszen egyrészt van egy tranzitdíj, van egy tárolási díj és még ehhez van természetesen egy ellátási biztonság is, tehát én azt hiszem, hogy itt abból kell kiindulni, hogy minél több forrásunk, annál jobb a helyzetünk. Jobb a helyzetünk biztonsági szempontból és jobb a helyzetünk az áralku szempontjából is.

Mv: Ugye a gázvezeték apropóján szóba került Magyarország és Szlovákia viszonya. Ugye többször beszéltünk már itt az Arénában önnel erről a kapcsolatról és legutóbb is azt hiszem ezt kérdeztem öntől, hogy mi történt, tehát mivel magyarázható az, hogy ezzel a mostani Fico kormánnyal láthatóan másmilyen a viszonyunk, mint korábban volt? Mitől javul a magyar szlovák viszony, nem mintha nem örülnék neki, de mitől javul?

Martonyi János. Hát a korábbi Fico kormánnyal azért nem volt olyan nagyon kiváló a viszonyunk, utána jött Radicovának a mondjuk így Radicova-Dzurinda kormánynak a két esztendeje. Egyáltalában nem volt rossz a viszonyunk, bizonyos vitáink voltak akkor is, egyébként most is vannak vitáink, de a hangulat, a légkör az már akkor is változott. Sokan tartottak attól valóban, hogy ez most nem így lesz, ennek pont az ellenkezője történt. Én is azt hiszem, hogy ha lehet, akkor még javultak is a viszonyok személyes szinten is a két miniszterelnök között, külügyminiszterek között is, de egyébként is én azt hiszem, hogy nagyon jók a kapcsolatok. Van egy csomó közös érdekünk, és ezeket mind a két fél fölismeri amellett, hogy persze vannak viták is, általában az állampolgársági helyzetről beszélünk. Mi továbbra is várjuk a szlovák alkotmánybíróságnak a döntését, mert lehet, hogy az is előrelépést hozna a folyamatban, de ugyanakkor folynak a szakértői tárgyalások, és meg kell, mondjam, bár ezeket nem szabad előre jelezni sohasem, nem állnak olyan nagyon rosszul. De a lényeg az, hogy ugyanakkor itt vannak nagyon fontos közös érdekeink, ezeket fölismerjük, és vannak azért olyan dolgok is, amelyeket a nemzetpolitika terén is azért érdemes megemlíteni. Most elhalasztották a Selye János Egyetemnek a főiskolává visszaminősítését, most egy legutolsó hír az, hogy a nyelvhasználati törvényben azokat a negatív irányú módosításokat, amelyekről ismerünk, amelyekről tudunk – és most nem akarok belemenni a részletekbe –, ezeket ők szintén elhalasztják, további tárgyalások lesznek. Mi fölavattuk itt ugye a pilis szlovákoknak a házát Pilisszentkereszten és így tovább, és így tovább, megegyeztünk a komáromi híd építésében, meg fogjuk építeni a következő költségvetési időszakban ezekből a pénzekből, amelyek az előbb beszéltünk az Ipoly-hidakat, ha minden jól megy, és hát megy tovább ez a bizonyos déli-északi összeköttetés. Szlovákia egy hihetetlen fontos kereskedelmi partnerünk amellett, tehát én azt hiszem, hogy, hogy tulajdonképpen az történik, ami Európa más tájain megtörtént már talán korábban, nem mindenütt, mert azért Nyugat-Európában is elég sok konfliktus van ma is, az egy más dolog, hogy ezekről mi kevesebbet beszélünk, mint ők a mi konfliktusainkról, de most ebbe ne menjünk bele. A lényeg az, hogy van egy természetes történelmi folyamat, ezek a népek, ezek a nemzetek egymásra vannak utalva, nem túl nagy szó az, hogy azt mondjuk, hogy igenis, sorsközösségben vagyunk, és ez azt hiszem, hogy, hogy lassan-lassan esetleges összezördüléseken, kisebb-nagyobb konfliktusokon keresztül, de egy történelmi folyamat.

Mv: Ehhez képest ugye a magyar–szlovák viszonnyal éppen talán ellentétes folyamatot lehet mondjuk érzékelni mondjuk a magyar román viszonyban. Elég csak ugye a legutóbbi napok, hetek zászlóvitájára gondolni. Ott nem jelentkeznek ezek a fajta közös érdekeink?

Martonyi János: Hát annyiból jelentkeztek, hogy én azért egyórás telefonbeszélgetést lefolytattam a külügyminiszter kollegámmal és bizonyos sarokpontokban megegyeztünk, és megpróbáltuk a hangulatokat valamelyest hűteni. Természetesen, és ez nagyon fontos dolog, mind a ketten beleírtuk a közleménybe is az elvi álláspontunk fönntartása mellett. Itt Magyarországnak van egy elvi álláspontja, ami alapvetően – és ezt szeretném nagyon erősen hangsúlyozni – emberi jogi alap. Tehát mi azt mondjuk, hogy egy közösséghez tartozást azt nem kell, nem szabad eltitkolni, alapvető jog az, hogy én mindazokat a szimbólumokat, jelvényeket, zászlókat, bármi egyebet viseljem, kitűzzem, amelyek kifejezik azt az érzésemet, hogy én ehhöz a közösséghez tartozom. A vita egyébként ennél egy kicsit nehezebb, mert ugye ők azt mondják, hogy jó, jó, ez tulajdonképpen még így rendbe is lenne, lenne, de hát a középületekre ez nem vonatkozik. Hát miért nem? Hát Méhkeréken, Gyulán ott lobog a román nemzeti lobogó. Nekem ez ellen az égvilágon semmi kifogásom nincs. Ott van egy helyi román közösség, amelyik jobban érzi magát akkor, hogyha elmegy az önkormányzat épülete előtt és ott látja, hogy ott van a román zászló is. Van ebben valami gond? Lehet ebbe valami gond a 21. század Európájában? Tehát ismétlem, itt megint arról van szó, hogy bizonyos kérdéseket másként közelítünk meg, nekünk az elvi álláspontunkat mindenképpen fenn kell tartanunk, egyébként anélkül, hogy én most ennek az elemzésébe bele akarnék menni részletesen, mert hiszen abban is megegyeztünk, hogy azért túlzásba nem visszük a sajtón keresztül történő vitatkozást. Azért az érzékelhető, hogy itt ez az egész zászlókomplexus, vagy zászlóviadal, vagy zászlóháború ez azért elég szorosan kapcsolódik bizonyos román belpolitikai körülményekhez, tényezőkhöz, versengésekhez, ez az, amibe mi nem akarunk beleszólni.

Mv: Az Európai Uniós költségvetéssel összefüggésben már emlegettük Magyarország gazdaságpolitikájának a nemzetközi megítélését és így a beszélgetésünk vége felé talán ejtsünk arról néhány mondatot, hogy nem sokkal öt óra előtt jár most a felvétel, amikor készül, ugye Magyarország öt és tíz éves futamidejű dollárkötvényeket tervez kibocsátani és több mint kilenc milliárd dollárnyi érdeklődés érkezett eddig, a könyvet ugye le is zárták, a legutolsó információk szerint, még egyszer mondom, ugye nem sokkal öt óra előtt vagyunk, amikor a beszélgetést rögzítjük, ön hogyan minősítené ezt az érdeklődést?

Martonyi János: Hát, mindenféleképpen másként minősíteném, mint a hitelminősítők. Ezt már megmondom őszintén, szinte humorosnak tartom a hitelminősítőknek a legutolsó mozgásait – egyet kivéve egyébként, a Fitchet – Magyarországgal kapcsolatban, mert befektetésre nem ajánlott országnak minősíteni egy olyan országot, amelyik egy ilyen összeget ki tud vinni a piacra, legalábbis négy bank megfelelő előkészítő tevékenysége erre utalt, hogy ezt meg tudjuk tenni és a legutolsó percek információi is erre utalnak, és a hozam az pedig egyáltalában nem tekinthető exorbitánsnak, tehát, hogyha egy befektetésre nem ajánlott ország államkötvényét én egy ilyen szintű hozammal hajlandó vagyok, tehát kamattal, hajlandó vagyok megvásárolni, akkor úgy tűnik, hogy itt, vagy a hitelminősítő tévedett egy hatalmasat – hogy miért, azt most ne firtassuk –, de hát ennél lényegesebb az, hogy úgy tűnik, hogy ezek a derék vevők ezek egyáltalában nem törődnek a hitelminősítőkkel. És ez egy nagyon jó jel. Szerintem ez jó jel nem csak Magyarországnak, ez az egész világnak egy nagyon jó jel, mert úgy tűnik, hogy a hitelminősítőknek ez az oligopol uralma, ami itt az elmúlt években adva volt a világban, ez megszűnőben van, hát, gondolom, szerepet játszanak itt majd a nagy amerikai perek is, majd ki fog derülni, hogy ki nyeri meg őket néhány év múlva, egy biztos, hogy óriási összegek forognak kockán, és az is valószínű, hogy ezek az ilyen esetek, mint amit én reményeim szerint mondjuk a magyar állam kölcsön eladás most mutat, ezek bizonyítják, hogy bizony, hogy bizony ebben a mai világban semmit sem kell azonnal elhinni, még akkor sem, hogyha pont a hitelminősítők mondják.

Mv: Martonyi János külügyminiszter volt az Aréna ma esti vendége, köszönjük szépen, hogy elfogadta a meghívásunkat!

(Külügyminisztérium)