Dr. Martonyi János külügyminiszter-jelölt expozéja az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottsága előtti 2010. május 27-i a kinevezést megelőző meghallgatásán.

Dr Martonyi János külügyminiszter-jelölt: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen a lehetőséget. Szeretném a magam részéről is tisztelettel köszönteni mindenekelőtt önt és a Külügyi bizottság valamennyi tagját. Ha megengedi, elnök úr, valóban megpróbálnám összefoglalni a mondanivalóm lényegét egy 15, esetleg 20 perces bevezetőben, ezt követően nyilván kész vagyok valamennyi kérdésre válaszolni.

Az összefoglalóm nyilván tézisszerű lesz, tehát arra nem ad alkalmat, hogy részleteiben kifejtsem a most megalakuló kormány külpolitikai stratégiáját. Erre nyilván még a későbbiekben is lesz lehetőségünk.

Ismeretes, hogy a parlament elé terjesztett kormányprogram a külpolitika kérdéseivel nem foglalkozik. Megjelöli azokat a legfontosabb társadalom- és gazdaságpolitikai célokat, értékeket, amelyek megvalósítása a kormány feladata.

A külpolitika legfontosabb funkciója, feladata az, hogy ezeket az értékeket és ezeket a célokat a maga sajátos eszközeivel a maga területén támogassa, elősegítse. Tehát most ránk hárul az a feladat, hogy elmondjuk, hogy ezeket az értékeket, ezeket a célokat a külpolitika vagy akár az európai integrációs politika területén hogyan akarjuk előmozdítani. Ez a külügyminiszter és a Külügyminisztérium elsődleges feladata.

Ha megengedik, akkor én erről szólnék most néhány szót, természetesen azzal, hogy ennek a stratégiának a további elemeit majd még ki kell bontanunk. Nem okoz túlságosan nehéz feladatot, mert ez megvan, hónapok óta dolgozunk egy koherens átfogó külpolitikai stratégián. Ennek különböző változatait lehet közzétenni, lehet ezt egy rövidített, összefoglaltabb formában tenni, lehet egy szélesebb, részletekre jobban kiterjedő, relációs bontásban megjelenítve közzétenni. Én most mindenesetre igyekszem a lényeget nagyon röviden összefoglalni.

Az első kérdés minden külpolitikai stratégia esetében az, hogy hogyan áll a világ, hogyan változik a világ. Ez ma egy nagyon divatos, közismert téma. Nagyon új dolgokat nem fogok itt mondani, csak egy-két szót talán inkább a divatos félreértések elhárítása céljából. Az egyik ilyen divatos elképzelés az, hogy a világbirodalmak felemelkednek, hanyatlanak és eltűnnek, és most egy ilyen folyamatnak vagyunk a tanúi. Nagyon leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy megszűnik az amerikai világ, majd átveszi, Amerika szerepét mondjuk 20, 25 vagy 30 év múlva egy hatalmas ázsiai hatalom, birodalom, Kína. Ez nem így van. A birodalmak nem tűnnek el és nem emelkednek fel, legalábbis a jelenlegi időszakra nem ez jellemző. Egy hatalmas átrendeződés van a világban, geopolitikai gazdasági értelemben véve egyaránt, aminek az eredménye már részben adott, és ez pedig az, hogy létrejött egy több pólusú, multi poláris világrendszer mind gazdasági, mind geopolitikai értelemben véve több szereplővel. Szó sincs arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok elvesztette volna meghatározó szerepét. Kétségkívül ez a szerep fokozatosan csökken. Általában véve a nyugati világ ereje, szerepe gazdasági, politikai értelemben véve csökkenhet, de ez nem azt jelenti, hogy ez eltűnik vagy akár hanyatlik, hanem azt jelenti, hogy mellette felemelkednek új erők, és ma egy sokkal összetettebb, más geometriájú világrendszerrel állunk szemben, mint az a hagyományos kép, amely arra épült, hogy van egy domináns hatalom, esetleg két domináns hatalom egymással éles, meleg- vagy hidegháborúban.

Nos, ez a kép megváltozott, és itt nekünk a legfontosabb feladatunk az, hogy elhelyezzük magunkat ebben a rendszerben. Már csak azért is, mert a mi jövőnk is attól függ, hogy maga ez az egész rendszer hogyan fog alakulni. Attól tudniillik ezek a különböző pólusok, amelyeket meg lehet határozni regionálisan, lehet adott esetben kulturális vagy civilizációs alapon meghatározni, ha ezek egymással ütközésbe fognak kerülni, akkor nagy baj van. Ha ezek a különböző tényezői a multi poláris rendszernek egymással együtt fognak működni, persze a verseny fenntartása mellett, a verseny folyik, és ez egy természetes dolog, de ha egymással együtt tudnak működni bizonyos alapvető kérdésekben, mondjuk az univerzális emberi jogok tekintetében, akkor a világ megint csak másként fog alakulni, a mi szempontunkból nyilván sokkal kedvezőbben.

Tehát mi abban vagyunk érdekeltek, hogy ezek a kultúrák, civilizációk vagy regionális hatalmak egymással együttműködjenek, és lehetőség szerint ne kerüljenek egymással összeütközésbe. Ha egymással összeütközésbe kerülnének, akkor akár multi poláris a világ, akár nem, a nukleáris robbanófejek száma még mindig sokkal, de sokkal több annál, mint ami az egész világ elpusztításához szükséges.

Hogy mi hova tartozunk, az egyértelmű. Ezt azért hangsúlyozom, mert időnként felmerülnek kételyek e tekintetben. Magyarország azok közé az országok közé tartozik, ahol népszavazás döntötte el azt teljes egyértelműséggel, hogy hova tartozunk, nevezetesen az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez tartozunk, és az Európai Uniónak vagyunk tagjai. Nem vagyunk híd a regionális hatalmak, keleti és a nyugati civilizációk vagy a kultúrák között, hídfő vagyunk, legalábbis geográfiai helyzetünk alapján igen, de ez azt jelenti, hogy egyértelműen valahova tartozunk.

Egy szót még arról a világról, ahova tartozunk, tudniillik, hogy ez a világ már relatíve zsugorodik, mert hiszen a többi gyorsabban nő, mint ő, ez egyben ennek a világnak a számára nem csak egy kihívás, ahogy mondják, hanem egy lehetőség is, sőt előbb-utóbb egy szükségszerűség is, hogy tudniillik egymással az eddiginél szorosabban működjön együtt. Ez egyébként a GDP-re a való rápillantásból is következik, mert ha ennek a világnak mondjuk a világ GDP-jében a részesedése esetleg csak 45 százalék, akkor világos az, hogy ez a világ egymáshoz közelebb kell, hogy kerüljön, tehát az a bizonyos euro-atlanti rendszer, amiről mi mindig beszélünk húsz esztendeje, egyre inkább nemcsak a politikai, katonai szövetségek terén, hanem például a gazdasági együttműködés szövetei tekintetében is egységesebbé válik.

Mi ehhez tartozunk, és azt hiszem, hogy e tekintetben mi semmiféle kompromisszumot nem kell, hogy tegyünk, ez egyáltalán nem érinti azt a lehetőséget, hogy ezen a rendszeren belül a lehető legerőteljesebben, a leghatározottabban, a legvilágosabban és a legkövetkezetesebben érvényesítsük az ország-, illetve a nemzeti érdekeket. Rögtön egy pillanatra megnyitottuk ezt a sajátos magyar zárójelet, mert nekem külön kell beszélnem a országról, és külön kell beszélnem a nemzetről. Ez egy sajátosság, amivel a mindenkori magyar külpolitikának meg kell tudnia birkóznia, össze kell tudnia egyeztetnie ezt a két szempontot. A magyar nemzet 6 vagy 7 államban él. Ez egy olyan adottság, amit egész egyszerűen nem tudunk figyelmen kívül hagyni, és a külpolitikánk talán egyik legkomolyabb feladata az, hogy ezt a helyzetet és az ebből fakadó nemzetpolitikai elkötelezettségünket mindig úgy tudjuk érvényesíteni, hogy egyidejűleg biztosítsuk azt a bizonyos együttműködés mind a szomszédjainkkal, mind a térséggel, mind Európával, mind pedig a globális rendszerrel, amiről egyébként az előbb beszéltünk.

Nekünk tehát jelenleg a legfontosabb az, hogy ezek a rendszerek, amelyeknek tagjai vagyunk, jól működjenek. Ez elvezet persze rögtön az európai integrációs politikánkhoz, amiről most épp nem beszélek. Azért nem beszélek, egyrészt, hogy rövidítsük a felszólalásomat, másrészt pedig azért nem, mert délután meghallgat az európai integrációs bizottság, és ott erről tudunk részletesebben beszélni.

Ugyanakkor van nekünk egy másik nagyon fontos stratégiai elképzelésünk 20 esztendeje, ha úgy tetszik, van egy álmunk, ezt pedig úgy lehet megnevezni, hogy Közép- Európa. Továbbra is hiszünk Közép-Európában. Továbbra is hisszük azt, hogy az elmúlt 20 esztendő a közép-európai együttműködés terén látványos előrelépést idézett elő. Kezdődött ez annak idején Visegráddal, a Közép-európai Szabad- Kereskedelmi Társulással; megsokszoroztuk az egymás közötti kapcsolatokat. Kétségkívül voltak és vannak, és úgy tűnik, hogy lesznek is feszültségeink is szomszédjainkkal vagy szomszédjaink egyikével. Attól függ, hogy hogyan alakul a helyzet.

De ettől függetlenül azt hiszem, hogy ez a közép-európai gondolat számunkra mindenféleképpen nagyon fontos, tovább akarjuk vinni ezt. Erősíteni akarjuk a közép-európai együttműködést. Külön jelentőséget akarunk tulajdonítani a hagyományos magyar–lengyel szövetségnek és barátságnak. Egyáltalán nem véletlen az és nagyon fontos szimbolikus üzenet, hogy a magyar miniszterelnök első hivatalos útja Varsóba fog vezetni néhány órával szinte a miniszterelnöki esküje letételét követően. Tehát úgy érezzük, hogy ez a közép európai együttműködés nemcsak egy nagyon fontos külpolitikai stratégiai cél, hanem egyidejűleg keretet jelent arra nézve is, hogy az időnként előálló szomszédpolitikai feszültségeket, súrlódásokat is ebben a keretben jobban tudjuk kezelni. Mondom, ebben a keretben is, mert hiszen nyilván a kétoldalú keretek is ilyen szempontból rendelkezésre állnak.

A közép-európai gondolat bővül, geográfiailag is. Tehát nem egyszerűen Visegrád vagy V1, V plusz egy, V plusz kettő. Ez az északi kereteket jelzi, hanem ezt ki kell terjesztenünk egyre erőteljesebben Délkelet-Európára. Mi vagyunk középen földrajzilag is – mondhatnám így –, tehát nekünk nagyon fontos az, hogy ezt az északi, déli, délkeleti dimenziót egyesítsük, és egy ilyen szélesebb közép-európai perspektívában érvényesítsük.

Ennek nincs szimbolikus jelentősége, bár lehet, hogy van, tulajdonképpen a körülmények hozták így, hogy az én első utam szintén néhány órával – ha minden jól megy – a miniszteri eskü letételét követően Szarajevóba fog vezetni a Nyugat-Balkán Konferenciára, ahol jelen lesz egy sor nyugat-európai ország külügyminisztere is, és a Nyugat-Balkán helyzetéről, sorsáról kell ott eszmecserét folytatni többoldalú keretek között.

Közép-Európáról még egy szót! Most már, azt hiszem, 20 év eredményei és részleges kudarcai után nyugodtan lehetünk sokkal konkrétabbak. A lényeg az, hogy ezt az együttműködést további tartalommal kell megtölteni. Ebben benne vannak a kulturális, tudományos kapcsolatok, benne van egymás nyelvének megtanulása, de természetesen benne vannak azok a nagy, infrastrukturális és gazdasági projektek is, amelyek nélkül nincs igazi közép-európai együttműködés.

Én most a szomszédoknál tett körutam alkalmával végigmentem jó néhány ilyen projekten is. Erről talán később egy-két szót úgyis kell szólnom az állampolgársági összefüggésben, de világos az, hogy itt nagyon komoly dolgok történnek és fognak történni a jövőben is. Megépítjük a gázvezetékeket egymás között, korszerűsítjük az olajvezetékeket, vasútvonalakat építünk, autópályákat építünk, finanszírozást kerestünk mindenre egyrészt európai uniós, másrészt más forrásokból. Tehát ez megint egy olyan terület – itt érintkezik, mint annyiszor, és ezt talán már korábban is mondhattam volna – a külgazdaság-politika és a külpolitika. A kettő egymástól ma már nem választható el. A külpolitika jelentős része maga a külgazdaság-politika és fordítva.

Ami a nemzetpolitikát illeti, ott azt hiszem, az már köztudomású, hogy a nemzetpolitika koordinációja nem tartozik a Külügyminisztériumba, illetve mondjuk úgy, konkrétabban, pontosabban, nem tartozik a külügyminiszter irányítása alá! Ami persze nem jelenti azt, hogy a nemzetpolitika nem jelenti egy központi elemét a mindenkori magyar külpolitikának. Ez nem függ attól, hogy önmagában véve a nemzetpolitikai koordináció melyik tárcában nyer elhelyezést.

A mi nemzetpolitikánk nagyon egyszerű, egyetlenegy rövid mondattal kifejezhető. Nem is kell kitalálni. Egész egyszerűen annyi, hogy ne bántsd a magyart! Ahol bántják a magyart, ahol magyarellenesség jelentkezik, azt mi soha nem fogjuk szó nélkül hagyni, és mindig meg fogjuk tenni azokat a lépéseket – kétoldalú keretek, többoldalú keretek, nemzetközi szervezetek előtt –, amelyeket adott esetben meg tudunk tenni. Ez a mindenkori külpolitika feladata. Túl azon persze, hogy a nemzeti összetartozást ezer más eszközzel kell segítenünk, és egyben a külpolitika területén is mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a nemzetpolitikai elképzeléseink, stratégiánk, célkitűzéseink a külkapcsolatok rendszerében is érvényesüljenek.

Egy zárójelet még megnyitnék: nagyon fontos az, hogy sehol a világon ne bántsák a magyart. Az is fontos, hogy ne ártsunk a magyarnak sem itthon, sem külföldön. Ami az ország képet illeti, sokszor mondjuk azt, hogy ez a külpolitika talán legfontosabb kérdése. Ma a világon a befolyás, a súly, az érdekérvényesítési képesség, lehetőség nagyon nagymértékben függ az adott országról alkotott képtől. Persze sokat számít a lakosság, sokat számít a GDP, sokat számít a gazdasági erő, akár még számítanak – mint az előbb jeleztem – a nukleáris robbanófejek is, a katonai erő is számít vitathatatlan, tehát ez a bizonyos klasszikus méretvita. De éppen ebben a világban ahol mégiscsak az együttműködés és a verseny a meghatározó és nem az ütközés, legalábbis jelenleg – reményeink szerint – ott nagyon sok függ attól, hogy az illető országnak milyen a képe, milyen erkölcsi erőt tud kisugározni. Ez egyébként vonatkozik Európára magára is, de különösen vonatkozik olyan közepes mérető országokra, mint Magyarország.

Tehát az ország kép ápolása és javítása az egyik legfontosabb feladat, és ez már egy nagyon konkrét diplomáciai feladat is. A magyar külképviseleteknek elsődleges feladatuk az, hogy az ország képnek ártó híresztelésekkel szembeszegüljenek, a hamis tényeket folyamatosan megcáfolják, nemcsak ők, hanem az a szellemi-intellektuális kör, amit ők felépítenek maguk körül. Már most jelzem – bár erről nem akartam beszélni –, hogy a külképviseletek munkája megítélésének egyik legfontosabb szempontja az lesz, hogy a külképviseletek hogyan tudnak fellépni az ország kép javítása érdekében legalább olyan szinten, hogy a leghamisabb, legalaptalanabb, legabszurdabb tényállításokat az országról sikeresen meg tudják cáfolni. Egy vagy két szót mondanék a Külügyminisztérium szervezetéről, illetőleg arról a szerkezetről, amit az új kormányzati szerkezet jelent a Külügyminisztérium szempontjából. Azt már jeleztem, hogy a nemzetpolitika nem tartozik a külügyminiszter irányítása alá, azokkal a feladatokkal együtt persze, amelyek a külpolitikára esnek, azokat nyilván továbbra is el kell látni.

Az európai integráció tekintetében külön önálló államtitkárság jön létre. Erről egyébként ma délután nyilván fogunk részletesen beszélni. Ma reggel pedig már a Nemzetbiztonsági bizottság meghallgatott, éspedig azért, mert a külügyminiszter útján gyakorolja a kormány azt az irányítási jogot, amely őrá a nemzetbiztonsági törvény alapján hárul.

Végezetül három prioritásról beszélnék röviden. Nagyon fontos a stratégia, és mint jeleztem, ezt közre fogjuk tenni. Folyamatosan ápoljuk, és mindig egyfajta stratégiai vonal mentén próbáljuk meghatározni a döntéseinket. A stratégia középpontjában az értékeink állnak. Szerencsénk van, mert az értékeink, nevezetesen az egyéni és a közösségi emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartása és tiszteletben tartatása tökéletesen egybeesik az érdekeinkkel, és az érdekhelyzetünk pedig abból fakad, amire az előbb utaltam, hogy tudniillik a magyar nemzet nem egyetlenegy állam, hanem legalább hat vagy hét országban kell, hogy fenntartsa és megvalósítsa önmagát.

De ami a konkrét prioritásokat illeti, három dolgot szeretnék mondani. Az első az, hogy az ország legfontosabb feladata a következő hónapokban a gazdasági növekedés beindítása, a gazdasági válsághelyzetből fakadó kockázatok, veszélyek elhárítása. Ebben a helyzetben látni kell, hogy a külpolitikának az a legfontosabb feladata – és ezért utalok vissza a kormányprogramra –, hogy ezt a célkitűzést segítse. Tehát nekünk most minden erőnket össze kell fognunk annak érdekében, hogy az ország ezt a gazdasági fordulatot végre tudja hajtani. Ez teremti meg aztán meg azt az úgynevezett erős Magyarországot vagy erősebb Magyarországot, amely egy sokkal erőteljesebb külpolitika megvalósítására is lehetőséget ad.
A másik ilyen kiemelt prioritás, amely szintén azonnali, sürgető, az európai uniós elnökségi feladatok ellátása 2011. január 1-jétől június végéig. Erről szintén fogunk ma délután beszélni részletesen. Itt most megint csak egy olyan kiemelt feladatról van szó, amely aztán később hosszú időszakra meghatározhatja Magyarország helyé, érdekérvényesítő tevékenységét az európai integráció intézményrendszerén belül, és egyébként szorosan összefügg az ország két témájával is, mert az az ország, amelyik ezt az elnökséget el tudja látni szakszerűen, szakmailag megfelelően, tisztességesen, ezt követően sokkal erőteljesebben tudja hallatni a hangját a saját érdekei érvényesítése területén is. Nem arról van tehát elsősorban szó, hogy az alatt a hat hónap alatt mi valami különleges lehetőséget kapunk a nemzeti szempontjaink érvényesítésére. Az elnökség nem erről szól, ahogy ezt mondják, hanem arról szól, hogy ellátunk egy olyan összeurópai feladatot, amely elegendő presztízst ad nekünk ahhoz, hogy ezt követően az integrációnak egy sokkal erőteljesebb hangú résztvevőjeként tudjuk magunkat megjeleníteni. A harmadik prioritást az élet adta és az az ígéret, amit most a magyar parlament teljesített, nevezetesen megszüntettük azt a hátrányos megkülönböztetést, amely a világ valamennyi országában élő magyarok és a szomszédos országokban élő magyarok között eddig fennállt. Nagyon sok téves szóhasználat volt a világsajtóban is, de talán még itthon is.

Nem vezettük be a kettős állampolgárság intézményét. A kettős állampolgárság intézménye a magyar jogrendszerben mindig is létezett, ma is létezik. A világban sok százezer kettős állampolgársággal rendelkező magyar él vagy azért, mert emigráltak, vagy azért, mert emigránsok gyermekeiként, unokáiként születtek meg. Ebből a lehetőségből mindeddig kizárólag a szomszédos országok magyarjai voltak megfosztva, akik egyébként nem emigráltak, sem ők, sem a szüleik, egész egyszerűen ugyanabban az országban maradtak, ahol korábban is éltek. Most lehetőség nyílik arra, hogy magyar állampolgárságot kérjenek és kapjanak egyéni döntés alapján anélkül, hogy át kellene települniük, le kellene telepedniük Magyarországon.

Tudtuk azt, hogy ez nem könnyű feladat. Úgy hiszem, hogy talán nem elsietett, ha azt mondom, hogy az elmúlt mondjuk kilencven esztendőben viszonylag ritkán, ha egyáltalán előfordult olyan eset, hogy a szomszédjaink közül egy ilyen markánsnak tőnő nemzetpolitikai lépést csak egyetlenegy szomszédunk kifogásol. Én végigjártam az összes szomszédos országot Románia kivételével, ahol korábban került sor erre vonatkozó megbeszélésekre magasabb szinten. Végül is ennek a körútnak az eredménye az, hogy a szomszédos országok egyike sem emel kifogást a magyar törvénymódosítással szemben. Van olyan ország, amely egyébként – legalábbis jogszabályi, törvényi szinten – egyértelműen tiltja a kettős állampolgárságot. Ukrajna ez az ország, de még az ukrán külügyminiszter is jelezte azt, hogy nekik ugyanígy teljesen más szabályozásuk és megközelítésük van, mint nekünk, mert hiszen ők, mint jól tudjuk, tiltják a kettős állampolgárságot, de ez nem jelenti azt, hogy ez a magyar lépés bármiféle gondot jelentene vagy bármilyen negatív hatást gyakorolna a magyar-ukrán kapcsolatok szempontjából.

Ez egy magyar törvény. Nekik megvan az ő törvényük, és így fogunk továbbra is jószomszédi kapcsolatban állni egymással, és dolgozunk egy sokkal szorosabb, erőteljesebb gazdasági és egyéb együttműködésen. Van egy szomszédunk, amelynek nem ez az álláspontja. Lehet, hogy erről később még úgyis beszélünk, mi ezt nagyon sajnáljuk. Én magam elmentem Pozsonyba is, és elmagyaráztam részletesen ennek a hátterét, a részleteit.

Jól tudjuk azt, hogy a térség országainak a többsége hasonló jogi szabályozást fogadott el az elmúlt 10-15 esztendőben. Egyébként Szlovákia is bizonyos szempontból ide tartozik, de hasonló szabályai vannak Romániának, Horvátországnak, Szerbiának. Úgyhogy úgy tűnik, itt most megint csak felszínre jött valamiféle magyarellenesség, amivel nekünk meg kell birkózni. Ezt meg is fogjuk tenni. Ezt akkor tudjuk megtenni, ha ebben nemzeti összetartást tanúsítunk, érvényesül az a bizonyos nemzeti konszenzus, amiről én egyébként mindig beszéltem, és ma is beszélek. Ezért is nem beszélek a múltról. Jelzem, hogy a múltra vonatkozó kérdésekre csak nagy visszafogottsággal fogok tudni válaszolni, mert nem az a dolgom, hogy az elmúlt nyolc évvel foglalkozzam. Az a dolgom, hogy a következő négy évvel foglalkozzam, és e tekintetben kérem és várom a bizottság támogatását.

Köszönöm szépen.

(Külügyminisztérium)