Kedves Elnök Asszony, Kedves Dalma Asszony, Eminenciás Bíboros Úr, Főtisztelendő és Főtiszteletű Urak, Kedves Diákok!

Mi, akik együtt dolgoztunk az elnök úrral, és akik részesei voltunk itteni látogatásának, nem tudunk meghatottság nélkül részt venni ezen az ünnepségen.

Amikor most itt álluk, emlékszünk azokra a pillanatokra, amikor az elnök úr nagy-nagy örömmel hallgatta a beszámolókat a beindult oktatásról és a jövő terveiről. Jogászprofesszor volt. Legjobban tehetséges diákok és professzor társak között érezte magát. Az „universitas”, a mindenkori egyetem szabadságát, önállóságát mindig, minden körülmények között támogatta.

Nagyon köszönjük a Főiskolának, hogy még 2011 őszén úgy határozott: emléktáblát állít annak a köztársasági elnöknek az emlékére, aki valóban óvó szeretettel fordult a főiskola felé és tett is érte, amikor a főiskola sorsa, úgy látszott, bizonytalanná válik.

Kevesen tudhattak erről akkor. És jó volt ez így - Mádl elnök úr is így akarta. Mádl elnök úr ekkor sem a reflektorfényt kereste. Őt akkor is csak az érdekelte, hogy eléri-e a célját, tud-e segíteni abban, hogy a főiskola létalapja, maga az épület ne lehessen tulajdonjogi vita tárgya, és a tanítás zökkenőmentesen folytatódhasson.

És azt is tudta, hogy a diplomáciának íratlan szabályai vannak és ebből a szempontból sem szerencsés a harsányság. Csendben, megfontoltan cselekedett tehát. Levelet írt, tárgyalt. És eredményt ért el. Magammal hoztam annak a levélnek a másolatát, amit Kucsma elnök úrnak írt 2004. május 26-án, és amit szeretnék majd átadni Orosz Ildikó elnök asszonynak, hogy helyezzék el a főiskola archívumában.

Ki volt ez az ember, aki fontosnak tartotta, hogy akkor és ott cselekedjen? Mádl elnök úrról nálam avatottabbak, barátai, tanítványai sok mindent elmondtak az utóbbi hónapokban. Leggyakrabban a tanultság, a korrektség, és az alázat szavak jutnak eszünkbe róla.

Mádl elnök úr olyan politikus volt, aki - miközben maga széles műveltséggel és nagy tapasztalattal rendelkezett -, annak is tudatában volt, hogy a jó szakmai tanács segíti a munkáját. Alázata így is megmutatkozott.

De láttuk rajta annak a jó ügyek iránt elkötelezett embernek az alázatát is, aki tudta, hogy jó instrumentumnak kell lennie, és a talentumokkal jól kell sáfárkodnia.

Korrekt volt akkor is, amikor vele szemben a korrektség nem mindig volt érzékelhető. Ilyenkor is csak elnézően, néha szomorkásan mosolygott.

Diplomataként segítettem a munkáját. Hadd térjek ki két, számára is fontos dologra.

Mélyen hitt nemcsak Európában, az európai népek együttműködésében, de az Európai Unióban is, hiszen látta, milyen sebeket ejtett kontinensünkön a két világháború. Engedjék meg, hogy néhány mondatot idézzek 2004. május 1-én, uniós csatlakozásunk napján elmondott beszédéből, amely úgy kezdődött: „Honfitársaim határainkon innen és szerte a nagyvilágban!

„A mai naptól Magyarország az Európai Unió tagja. Ezzel hazánk – a „kompország”, ahogy Ady nevezte – végképp kikötött a nyugati parton. A magyar társadalom nem egyetlen népszavazáson, hanem egész történelmével választotta Európát”. Majd így folytatta: „Európa számunkra népeinek kultúráját, a jogbiztonságot, a szabadságot, a demokráciát, a jólétet, az európai örökség erkölcsi értékrendjét jelenti. Az ezekre épült közösségekhez kapcsolódik most Magyarország, mert ezt a világ- és emberképet vallja magáénak”.

Azért tartottam fontosnak ezt a pár mondatot idézni az elnök úrtól, mert ma, az unióval kapcsolatos nehézségeink közepette hajlamosak vagyunk elfelejteni mindazt, amit uniós csatlakozásunkkal nyertünk. A könnyebben átjárható határokat, a magyar-magyar kapcsolattartás könnyebbé válását, a fejlesztési forrásokat, fiataljaink Erasmus-ösztöndíjait, a Keleti Partnerség programjait – ha csak a nagyon gyakorlati szempontokat akarjuk látni. De még inkább azt az értékközösséget, aminek épp úgy része az ógörög kultúra és a felvilágosodás, mint a kereszténység.

Mádl elnök úr átlátta, mit jelent mindettől elzártan élni, látta a perifériára szorulás veszélyeit is – tehát tudta, milyen érték a centrumhoz tartozás. Hadd mondjam el, hogy amikor aggodalmaskodtunk az unióban az ő elnöksége alatt folyó viták miatt, a maga professzoros mosolyával annyit mondott nekünk: az Európai Unió válságokon keresztül fejlődik – majd megtaláljuk a megoldást.

Mádl elnök úr ismerte és tisztelte Közép-Európa értékeit. Tudta, hogy sokszínűsége, a különböző népcsoportok évszázadokra visszanyúló együttélése ennek a régiónak erejét jelenti. Fáradhatatlanul látogatta a magyar közösségeket határainkon kívül, de a Magyarországon élő kisebbségek közösségeit is. Szívesen vett részt közös rendezvényeken Magyarországra látogató elnöktársaival, de várta azt is, hogy elnöktársai is törődjenek az országukban élő magyarok közösségeivel.

Azt szokták mondani, hogy Mádl elnök úr úriember volt és utána egy sóhajjal hozzáteszik - a régi iskolát képviselte.

Azt hiszem, hogy a tapintat, a finom eszközök használata, az oldás helyett a kötés lehetőségének a keresése ma is időszerű és nem szabad, hogy kimenjen a divatból.

Kedves Diákok, amikor majd elmennek nap, mint nap ez előtt a szép dombormű előtt, gondoljanak arra, hogy Mádl elnök úr milyen örömmel látná, hogy a főiskola gyarapszik és sok tehetséges kárpátaljai és így ukrajnai fiatalnak adja meg az előrejutás és a szülőföldön boldogulás esélyét.

És kérem, hogy ismerjék meg ennek a tudós államférfinek az életét és a törekvéseit is, amit csak úgy tudok összegezni, hogy „…. a földön békesség, és az emberekhez jóakarat”.

Mindannyian tudjuk, hogy az imént idézett evangéliumi mondat csonka. Mádl Ferenc hívő ember volt, ezért mélyen hitte azt is, ami a Lukács evangéliumában ennek a versnek az első fele: Dicsőség a magasságban Istennek (Lk 2,14)!

A valamikori elnöki hivatal munkatársai nevében ismételten megköszönöm, hogy ma itt lehetünk Önökkel és részesei lehetünk ennek a szép ünnepnek.

(Külügyminisztérium)