Egy bátor jelentkező, a szombathelyi Bali Dóra révén vált különösen érdekessé az a játék, amelyet Nagy Anna vezetett, miután bemutatta kormányszóvivői tudományának csínját-bínját.

„Higgyék el, ezt muszáj kipróbálni!” - Nagy Anna így invitálta az ifjú vendégek első negyvenfős csoportjának tagjait arra, hogy a pulpitus mögé álljanak. Volt is jelentkező. Egy másodéves ELTE-joghallgató így megkapta a feladatot, miről kell tíz perc rákészülés után az újságírók előtt beszámolnia, s persze kérdésekre is válaszolnia. S közben öt bizonyos szónak el kellett hangoznia mondandójában.

A felkészülési időt Nagy Anna arra használta fel, hogy elmondta a publikumnak mindazt, ami a szóvivői munkához tartozik. Hangsúlyozta: összehangolt csapatmunka kell ahhoz, hogy ő felkészülten és nyugodtan állhasson ki a pulpitushoz. Mindig számítani kell a legváratlanabb kérdésekre. Ehhez kemény háttérmunka szükséges. A telefonja soha sincs kikapcsolva, az érkező kérdésekre is folyamatosan keresik munkatársaival a választ. Valamelyik nap épp egy kanadai nő hívta fel, aki 1956-ban hagyta el az országot, és most régi családtagjai kereséséhez kért segítséget…

A felkészülési idő közben lejárt: Bali Dóra lépett a pulpitushoz, és azt kellett ecsetelnie, miért van szükség egy újabb kormányportál létrehozására. Látszólag lámpaláz nélkül forgatta a szót, még a „májkrém” és a „Túró Rudi” szavak elhelyezésével is ötletesen megbirkózott. A „jóindulatú újságírói kérdésekre” is talpraesetten reagált, pedig egy olyan értesülést kellett a helyére tennie, hogy „Tényleg megfúrta a korábbi szóvivő munkáját?”, illetve: „Pályáztatás útján jutott-e az álláshoz?”

Végül Nagy Anna kérdésére, hogy jól érezte-e magát a pulpitus mögött, egyértelmű igennel válaszolt. „Bár kicsit remegett a lábam” – tette hozzá. De mint kiderült: annak idején Nagy Anna is hasonlókat érzett, amikor először szólalt meg szóvivőként.

(kormany.hu)