Előzetes regisztráció alapján több mint 600 fiatal kereste fel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot az első alkalommal megrendezett ReGeneráció Közigazgatási Nyílt Napon.

A délután 5 óráig tartó programsorozaton a minisztérium államtitkárai és más vezetői tartanak előadásokat saját munkájukról, vagy az államtitkárságukhoz tartozó fontos témák egyikéről, miközben Navracsics Tibor miniszter a KIM fiatal dolgozóival közösen látogatócsoportokat vezet végig a minisztérium épületén, illetve dolgozószobájában fogadja őket egy beszélgetés erejéig, Nagy Anna kormányszóvivő pedig kommunikációs játékra invitálja a fiatalokat. A KIM Közigazgatási Nyílt Nap alkalmából a kormany.hu cikkeit, élménybeszámolóit is részben látogató-riporterek írják.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nyílt napja a tavaly őszi nagy sikerű ReGeneráció – Kormányzati Karrier Expo folytatása. A minisztérium ismeretterjesztő céllal nyitja meg kapuit a felsőoktatásban tanuló vagy frissdiplomás látogatók előtt, bepillantást engedve a kormányzás kulisszái mögé az államtitkári szobáktól egészen a legfontosabb tárgyalások helyszínéig.

(kormany.hu)