Minisztériumok
Államtitkárságok
Videók
Úgy tűnik, mégis kínálkozik jogi lehetőség a Tobin-ügy megoldására, ha az ír férfi, aki 2000-ben Leányfalun két gyermeket halálra gázolt, nem hajlandó Magyarországra jönni büntetése megkezdésére - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Budapesten.
Vietnam várja a magyar beruházókat, az ország a befektetők munkájához kedvező feltételeket teremt - hangsúlyozta Truong Tan Sang, a Vietnami Szocialista Köztársaság elnöke kedden a Budapesten tartott magyar-vietnami üzleti fórumon. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok élénkítésére jó kiindulási alapot ad a mostani üzleti fórum. Kifejtette, hogy Magyarország kivitelének 80-85 százaléka az Európai Unióba irányul, emellett szükség van az unión kívüli piacokon is a nyitásra, a kölcsönös előnyökön alapuló hosszú távú jó üzleti kapcsolatokra.
A közösség szolgálatát nevezte legfontosabb ismérvnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) keddi tanévnyitó ünnepségén Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
A Kormány az elmúlt hetekben kezdte meg a Polgári Törvénykönyv hatályba lépéséhez kapcsolódó törvénytervezetek vitáját, ebből ma négyet benyújtott az Országgyűlésnek a közigazgatási és igazságügyi miniszter. A témában dr. Czepek Gábor igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkár adott interjút a kormany.hu-nak.
Százhuszonöt pályázó között 3,7 milliárd forintot osztottak szét halmozottan hátrányos helyzetű iskolások felzárkóztatását segítő tanodák létesítésére, 190 pályázó "várólistára" került - mondta Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken a piliscsabai tanoda megnyitó ünnepségén.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és Czunyiné Bertalan Judit megyei kormánymegbízott adta át pénteken Tatabányán a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal helyi szerveinek 13 500 négyzetméteres új épületét, amelyet egy csődbe ment bevásárlóközpontból alakítottak ki 2,3 milliárd forintos költséggel.
Marekné Pintér Aranka, a KLIK elnöke és Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program miniszteri biztosa sajtótájékoztatója az Észak-dunántúli Szakmai Tanévnyitón Zánkán.
A kormány a tegnapi ülésén döntött az Alaptörvény ötödik módosításával kapcsolatos kérdésekről. A részleteket Répássy Róbert, a KIM igazságügyért felelős államtitkára ismertette csütörtökön, sajtótájékoztatón.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elkötelezett a gyermeki jogok széles körű érvényesítése és megerősítése mellett, és kiemelt feladatának tartja, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdekét az igazságszolgáltatás területén is érvényesítse.
Mécsesgyújtással emlékeztek a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, pénteken a budapesti Terror Háza Múzeumnál.
Az operatív törzs döntése alapján, az ünneplők biztonságának garantálása és a vagyoni kár elkerülése érdekében a kormány lemondja a balatoni helyszínekre tervezett tűzijátékot, azaz Siófokon, Balatonlellén, Zamárdiban, Keszthelyen, Zánkán és Balatonfüreden nem lesz központi tűzijáték. A fővárosban egyelőre nem indokolt a tűzijáték elhalasztása.
A Balaton északi partjára tervezett eseményekről Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere, Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere, Siklódi Levente, a Zánka -- Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója, Lobenwein Norbert, a Nagyon Balaton fesztivál szervezője és Csillagh Katalin, zongoraművész számolt be. A balatonfüredi Vaszary Villában tartott sajtótájékoztatón a települések vezetői örömüket fejezték ki, hogy a kormány kezdeményezésének köszönhetően idén - Budapest mellett -- a balatoni régió is bekapcsolódik a nemzeti ünnep programsorozatába.
Játékos formában, kvízek segítségével próbálja bemutatni munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága a Szigeten felállított sátrában – közölte a Civil Szigeten tartott sajtótájékoztatóján Latorcai Csaba.
Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén Budapesten négy kilövési pontról - három uszályról és a Lánchídról - indítják a rakétákat az augusztus 20-i nemzeti ünnep zárásaként. A fővárosi és balatoni tűzijáték kísérőzenéjét Havasi Balázs zongoraművész-zeneszerző komponálta.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a Kárpát-medence minden külhoni régiójából ékrező pedagógusokat, akik a héten a Ringató programot sajátítják el, ezzel is segítve, hogy már óvodai beiratkozás előtt szülői közösségek formálódhassanak.
A kormány fontosnak tartja, hogy méltó erkölcsi és anyagi elismerésben részesüljenek a még élő, nagyrészt idős áldozatok, akiket a kommunista diktatúra rendszerében meghurcoltak, ezért a kormány szerdai ülésén döntött juttatásaik infláció mértékének megfelelő megnöveléséről. Az egyes kárpótlási célú nyugdíj-kiegészítések emelésére utoljára 2008-ban került sor.