Pénteken tartották a H4 – HunOR Brüsszeli Képviseleti Iroda nyitóünnepségét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. Az eseményen Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára, Skultéty Tamás, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Deutsch Tamás EP-képviselő és Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes vettek részt.

Szabó Erika nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy az összes résztvevő részéről hosszú előkészítő munka előzte meg az iroda létrehozását. A H4 kifejezést kibontva elmondta, hogy az Budapestet, a Hét Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetséget, a megyéket, valamint a megyei jogú városokat foglalja magában.

fotó: Horváth Ernő

Emlékeztetett, hogy a megyei önkormányzatok szerepe az elmúlt időszakban átalakult, megkapták a területfejlesztés feladatkörét, mely célokat a köz érdekében gyakorolhatják. Ennek érdekében azonban - folytatta – szükség van egy lobbi-rendszerre külföldön, illetve ismerniük kell a pályázati lehetőségeket. Ennek kapcsán az államtitkár arról tájékoztatott, hogy Brüsszelben már dolgozik egy munkatárs – akit a sajtótájékoztató során élőben kapcsoltak -, aki a helyszínen segít a kapcsolattartásban és a feladatok végrehajtásában.

Skultéty Tamás, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett, hogy az Európai Unió tervezésében 2014-től egy teljesen új struktúra fog kiépülni, melyre minden területen fel kell készülni.

Skultéty Tamás, Szabó Erika (fotó: Horváth Ernő)

Arról is beszámolt, hogy Magyarországnak eddig innovációs, kutatási területen nem volt képviselete Brüsszelben. Azonban - fejtette ki - az iroda nem csak lobbitevékenységet és információs szolgáltatásokat lát el, hanem például ingyenesen a magyar tárgyalófelek rendelkezésére bocsátanak egy irodát teljes infrastruktúrával. Mint mondta, természetesen egy brüsszeli iroda nem elég, ezért Budapesten is van egy „lába” a szervezetnek.

Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt kereste meg Deutsch Tamás, a Hét Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség elnöke, EP-képviselő, hogy hallott egy kezdeményezésről Hollandiában, melyet érdemes lenne megvalósítani. Partnerként bekapcsolódott a főváros is, hiszen - mint mondta – egy komoly, országos programot nem lehet Budapest ellenében és Budapest nélkül sem végrehajtani.

Felidézte, hogy a korábban hasonló elven működő iroda bezárása rossz döntés volt, hiszen - tette hozzá - bárhogyan is programozza át az EU a következő tervezési időszakot, a K+F, innovációs és beruházási támogatások kiemelt szerepet fognak kapni. Emellett különös figyelmet kell szentelni a hatékonyságnak: be kell vonzani egy kellő méretű megrendelői kört, mely folyamatos munkát követel meg a kapcsolattartóktól.

Gál András levente, Deutsch Tamás (fotó: Horváth Ernő)

Kitért arra is, hogy az emberek hajlamosak azt hinni: az Európai Unió egy személyes motiváció nélküli rendszer. Azonban ott is emberek dolgoznak, ezért igenis számítanak a személyes kapcsolatok. Ennek megfelelően kell hídfőállást kialakítani Brüsszelben – húzta alá.

Szavai szerint az iroda munkatársai nem egy hivatalos magyar álláspontot képviselnek, ezért tágabb mozgásterük van.

Háttér:
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által felkarolt H4-HunOr Iroda megnyitásával a KIM és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. célja a megyék, illetve a teljes magyar K+F szektor részvételének támogatása az uniós források lehívásában. A Kormány új típusú megye koncepciója értelmében a megyék és a megyei jogú városok számára is kiemelkedő jelentőséggel bír a hatékony brüsszeli képviselet
A HunOR – Magyar Kutatásfejlesztési és Innovációs Iroda célkitűzése, hogy növelje a magyar K+F+I szféra, különösen a kis – és középvállalkozások tájékozottságát, ezáltal részvételét az uniós programokban. A H4 iroda a megyék közvetlen kapcsolódási pontja, míg a HunOr Iroda a KFI intézmények megkeresését várja és célozza meg.

A H4-HunOr Iroda fő tevékenységei: érdekképviselet, információgyűjtés és szolgáltatás, uniós intézményekkel, brüsszeli magyar és külföldi képviseletekkel való erős kapcsolatrendszer kiépítése, partnerkeresés, imázsépítés, lobbi tevékenység, ill. a magyar kutatási eredmények széleskörű terjesztése Brüsszelben.

(kormany.hu)