Európai viszonylatban példátlan az a szervezeti integráció, amit Magyarországon elértünk a kormányhivatalok átszervezésével – jelentette ki Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár csütörtökön, amikor köszöntötte a Területi Kormányhivatalok Európai Szervezetének hazánkba látogató külföldi képviselőit Székesfehérváron.

2011. május 18-a és 21-e között a magyar EU elnökséghez kapcsolódóan rendezi meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Területi Kormányhivatalok Európai Szervezetének éves találkozóját, amelynek idén Szabó Erika államtitkár asszony az elnöke.

A tizenhét országból érkezett szakértők személyesen tekintették meg a Fejér Megyei Kormányhivatalt, amelynek mintáján keresztül megismerhették a magyar kormányhivatalok működését, tájékoztatót kaphattak a Jó Állam koncepciójáról, a területi közigazgatás korszerűsítéséről és az egy ablakos ügyintézés kialakításáról.

fotó: Pelsőczy Csaba

Szabó Erika elmondta: a szakterületen hazájukat a legmagasabb szinten képviselő meghívottakkal meg kívánják ismertetni a négy hónapja működő kormányhivatalokat és az egy éve kezdődött közigazgatási átalakítás menetét.

Az államtitkár kiemelte: a tizenkilenc megyei és a fővárosi Kormányhivatal felállítása nem öncélúan történt, hanem azért, hogy az állampolgárok visszanyerjék a közigazgatásba vetett bizalmukat és létrejöjjön 2013 végére az egyablakos ügyintézés.

fotó: Pelsőczy Csaba

A kormany.hu kérdésére válaszolva Szabó Erika kifejtette, hogy az elmúlt húsz évben számos államigazgatási feladat került az önkormányzatok szintjére, főleg a jegyzőkhöz telepítve, és reményei szerint a ciklus végéig ezek a helyükre kerülhetnek, az állami feladatok a kormányhivatalokba, a helyi ügyek pedig a területi önkormányzatokhoz.

A Balatonszemesen folytatódó konferencián a résztvevők a területi kormányhivatalok előtt álló kihívásokról fognak tanácskozni és tapasztalatot cserélhetnek hazájuk közigazgatási modelljeinek sajátosságairól.

(kormany.hu)