A közigazgatás rangját és tekintélyét vissza kell állítani - hangsúlyozta Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős helyettes államtitkára a Csongrád megyei polgármesteri fórumon a járási közigazgatási rendszer kialakításával kapcsolatos feladatokról.

Csonka Ernő kifejtette, az államigazgatási rendszer átalakításával az állam régi adósságát törleszti az állampolgárok és a jogalkalmazók felé. Emlékeztetett, hogy 2010 tavaszán az új kormány a területi államigazgatásban egy bürokratikus és átláthatatlan rendszert örökölt. A kormányprogram és az azt tovább bontó Magyary Program ezért azt célozta meg, hogy a közigazgatás rangját és tekintélyét visszaállítsa, miközben ügyfélközpontú rendszert hoz létre.

Csonka Ernő (fotó: Árvai Károly)

A helyettes államtitkár elmondta, a Magyary Program négy fontos feltételt határozott meg a jó államigazgatás kialakításához: át kell tekinteni a közigazgatás feladatait, azokhoz kell igazítani a szervezetrendszert, egyszerűsíteni kell az eljárásrendet, és megfelelő közszolgálati személyzetet kell kiválasztani. Mindezek megvalósítása során a kormány már elérte, hogy a közigazgatási hivatalok létrehozásával helyreállította az önkormányzatok törvényességi felügyeletét, a kormányhivatalok és a kormányablakok rendszerével pedig megkezdte az államigazgatás újjászervezését. Kiemelte: fontos lépés volt a Ket. módosítása, hiszen azzal egyszerűsödtek az eljárásrendek. A megyei önkormányzat fenntartásában levő intézményrendszert pedig a Megyei Intézményfenntartó Központ vette át.

A jövő feladataira vonatkozóan Csonka Ernő a járási rendszer kialakítását és 2013 végéig az egyablakos ügyintézés elindítását emelte ki. A járásokról szólva kifejtette: azok az állam területi szervei első fokú államigazgatási hatóságok lesznek, és nem helyi közügyekben járnak majd el, továbbá nem választott testületek lesznek. A járások feladata a kormányhivataloktól és a jegyzőktől átkerülő ügykörök kezelése lesz, szervezetükben pedig várhatóan a kormányhivatalokhoz fognak várhatóan hasonlítani.

Csonka Ernő (fotó: Árvai Károly)

A helyettes államtitkár kiemelte, a rendszer kialakítása során fontos alapelv volt, hogy a kistelepülések nem kerülhetnek hátrányba, illetve az emberektől nem kerülhet messzebb az ügyintézés helye. Ennek érdekében bővítik az eddig szép sikereket elkönyvelő kormányablak hálózatot, amely 2013 végéig várhatóan 300 településen nyitja meg kapuit.

Bekényi József, a Belügyminisztérium főosztályvezetője az új önkormányzati törvényt mutatta be a jelenlevőknek. Előadásában rámutatott: az önkormányzati rendszer átalakításához a kormány előbb az Alaptörvénnyel, majd az államigazgatás átalakításával, a Kormányhivatalok felállításával és hamarosan a járások kialakításával teremti meg az alapot. Mint mondta, a cél az, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő olyan pénzügyi zavarok az önkormányzati szektorban, mint amik az elmúlt időszakot jellemezték, és ésszerűen elválasszák az állami feladatoktól a területi közigazgatás feladatait.

Háttér

A megyei polgármesteri fórumot évente a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szervezi, melynek keretében az önkormányzatok képviselői, polgármesterei aktuális önkormányzatokat érintő kérdéseket vitatnak meg.  A mostani fórum a járási rendszer kialakításához kapcsolódó több hónapos konzultáció- sorozat egyik állomása is egyben.

(kormany.hu)