A nemzetek léte egyetemes érték az emberiség számára - mondta szerdán Tusnádfürdőn Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes előadása vezette be a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) hivatalos megnyitóját. Megállapította: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen egyetemes érték, az egész emberiség válna szegényebbé, ha a nemzetek eltűnnének a történelemből.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor a "két szélsőségre". Az egyik szerinte a kozmopolitizmus, amely elavult, provinciális fogalomnak tekinti a nemzetet. Az előadó szerint "értékrombolást" végeznek, akik ezt vallják, hiszen - mint fogalmazott - a nemzettől kapjuk nyelvünket, kultúránkat, gondolkodásunkat. A miniszterelnök-helyettes a másik szélsőségnek a sovinizmust tekinti, amely egy adott nemzet vélt érdekéből fakadóan tagadja más nemzeteknek az élethez való jogát.

Egyszerre kell elutasítani e két szélsőséget - hívta fel a figyelmet Semjén Zsolt, aki ugyanakkor nagyon is fontosnak nevezte, hogy egy adott nemzet felelős kormánya segítsen megőrizni a nemzeti létet, kultúrát, örökséget.

A magyar nemzetet "háromlábú székhez" hasonlította, melynek egyik lábát a magyarországi, a másikat a Kárpát-medencei, a harmadikat pedig a nyugati világban szétszóródott magyarság alkotja. Ha e szék egyetlen lába is kiesik, az egész szék felborul - hangsúlyozta, leszögezve, hogy a magyar kormánynak egyformán kell felelősséget viselnie a magyar nemzet mindhárom része iránt.

Utalt arra, hogy a szomszédos országokban továbbra is fenyegeti a magyarságot az asszimiláció veszélye. Semjén szerint emiatt van szükség a kettős állampolgárság megadására, ezáltal ugyanis - mondta - a magyar nemzet közjogi értelemben is egyben tartható. Örömmel állapította meg, hogy már több mint 120 ezer állampolgársági igény érkezett, mintegy húszezer ember tette már le az állampolgársági esküt. Semjén Zsolt szerint az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól.

A miniszterelnök-helyettes fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a magyar kormány határozottan kiáll a szomszédos országokban élő magyarok identitásának megőrzéséért. Emberi jogainkon nyugvó nemzeti érdekeinket soha nem rendeljük alá más államok belpolitikai hullámveréseinek - szögezte le.

Semjén állást foglalt amellett, hogy a jelentős számú magyar közösséggel rendelkező államokban etnikai alapú szervezeteknek kell működniük, a "vegyes párt" létrehozása az asszimilációs folyamatot erősíti, az az "önfeladás előszobája". Úgy vélekedett, hogy Romániában nagyon fontos a különböző magyar szervezetek összefogása, nem szabad pusztán pártpolitikai érdeküktől vezérelve veszélyeztetni a magyarság parlamenti képviseletét.

Semjén Zsolt határozottan állást foglalt az autonómia mellett, amelyet - mint fogalmazott - a román sajtó egyfajta fantasztikus, irreális követelésnek állít be. A magyarok soha nem kértek olyat, amelyre Európában már ne lenne példa - hangoztatta.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kitért a tábor mottójára, miszerint "Összenő, ami összetartozik". Szerinte erről szól a nemzeti összetartozás politikája, a kedvezményes honosítás is. Elismerte: tíz évvel ezelőtt még nem támogatta a kettős állampolgárságot, mert az akkor az elvándorlást erősítette volna a határon túli magyarok körében, ma viszont ugyanez a szülőföldön maradás szándékát erősíti.
Hangsúlyozta a közép-európai összetartozás fontosságát is. A románok és a magyarok is összetartoznak - mondta, hangsúlyozva azt is, hogy a székelyföldi régió létrehozása nem gyengítené, hanem inkább erősítené a romániai szuverenitást.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke emlékeztetett arra, hogy néhány nappal ezelőtt a bukaresti törvényszék első fokon elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését. Azt is leszögezte, hogy ez az esemény egyáltalán nem befolyásolja a mostani tábort, hiszen Tusványos - mint fogalmazott - Kelet-Közép-Európa legstabilabb intézménye, a "bálványosi folyamat" erős sodrásával folyik tovább a maga medrében.

(mti)