Kimeríti a rémhírterjesztés kategóriáját az az interneten keringő e-mail, amely azt állítja, hogy a kormány államosítani fogja a kétmillió forint feletti banki betéteket – fogalmazott Nagy Anna kormányszóvivő, Binder Istvánnal, a PSZÁF szóvivőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Nagy Anna elmondta: a hamis és megtévesztő e-mailban az áll, hogy az említett kormányzati intézkedésre azért lesz szükség, mert az uniós elnökség lejárta után Brüsszel vissza fogja dobni a költségvetést 5-600 milliárd forintig terhelő, a parlament által már korábban elfogadott törvényeket.

Fotó: Hornyák Dániel

Az ügyben a kormányzati szervek, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) is vizsgálatot indított tiltott piacbefolyásolás gyanújával - fogalmazott Binder István, a PSZÁF szóvivője. Eddig két személyt azonosítottak, de személyükről részleteket nem árultak el a szovívők. Az üggyel kapcsolatban a kormányszóvivő annyit közölt, hogy egy e-mailes levelezőlistán jelent meg a dezinformáló e-mail.

Binder István a PSZÁF szóvivője megerősítette, hogy az üzenet minden alapot nélkülöz, és hasonló azokhoz az elektronikus levelekhez, amelyekkel banki azonosítókat szoktak kicsalni az ügyfelektől. A kormány azért vette ilyen komolyan ezt az üzenetet, mert kihathatott volna a piacra – tette hozzá a PSZÁF szóvivője. A bankoktól nem érkezett hír arról, hogy a betétesek ki akarták volna venni a pénzüket. Azért tartottuk ezt a tájékoztatást, hogy erre ne is kerüljön sor – fogalmazott Binder István. Kitért arra is, hogy az uniós szabályozásnak megfelelően 26, 6 millió forint betétgarancia véd minden egyes betétet.

A PSZÁF szóvivője kijelentette: tiltott piacbefolyásolás gyanujával a mai napon vizsgálatot indítottak a megtévesztő levél miatt, és más hatóságokkal is felvették ezügyben a kapcsolatot.

(kormany.hu)