Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár a szigethalmi Gere Pékségben mutatta ma be az augusztus 20-ai Szent István napi kenyeret.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: az ország kenyere teljesen új receptúra alapján készült, melyet a Magyar Pékszövetség közread annak érdekében, hogy Szent István kenyerét a háziasszonyok akár otthon is elkészíthessék. A díszszalaggal átkötött, ropogós héjú, kovászos, kemencében sült veknik holnap, 19-én mutatkoznak be a Magyar Ízek Sétányán, 20-ától pedig országszerte kaphatóak lesznek – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Kovács Zoltán, Kardeván Endre (fotó: Pelsőczy Csaba)

Kardeván Endre az idei gabonaterméssel kapcsolatban kiemelte: 950 ezer hektáron mintegy 4 millió tonna kenyérgabona érett és érik be hazánkban. Ebből 2,5 millió tonna kerül belső felhasználásra. Magyarországon magyar kenyeret ehetünk tehát - hangsúlyozta, hozzátéve: az idei termés nagyon jó, a magyar kenyér egészséges és finom, mindenkinek ajánlom.

fotó: Pelsőczy Csaba

Kurdi András, a Magyar Pékszövetség elnöke az ország kenyeréről szólva elmondta: a prémium minőségű Szent István napi kenyér 20 százalék héjában főtt burgonyát tartalmaz, huszonnégy órás, két lépcsős kovászolással készült, teljes mértékben magyar alapanyagokat tartalmaz. A kenyér a boltokban egy kilós veknikben lesz kapható – fűzte hozzá.

Az ünnepi kenyeret Pollák László, Szigethalom plébánosa áldotta meg.

(kormany.hu)