Amennyiben a munkavállalók már januárban nyilatkoznak a családi adókedvezmény igénybevételéről, a kedvezmény már a januári bér után érvényesíthető - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön, Nagy Anna kormányszóvivővel tartott közös sajtótájékoztatóján.

A munkavállalóknak nyilatkozatot kell kitölteniük a munkaadók számára, amennyiben ilyen iromány nem áll rendelkezésre, akkor a korábbi Apeh, új néven a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) honlapjáról lehet azt letölteni - közölte Balog Ádám.

A helyettes államtitkár elmondta: a családi adókedvezmény az év további részében, vagy a 2011. évi adóbevallás elkészítésekor is igénybe vehető. A 2011-re érvényes adótörvények szerint egy, illetve két eltartott gyerek (kedvezményezett) esetén gyerekenként havonta 62.500 forinttal csökken az adóalap, illetve 10 ezer forint adókedvezmény vehető igénybe, három gyerek (kedvezményezett) esetén gyerekenként 206.250 forinttal csökkenthető az adóalap, illetve 33 ezer forint adókedvezmény vehető igénybe.

Nagy Anna elmondta, hogy a miniszterelnök és külföldi újságírók csütörtöki találkozóján valóban felmerült, hogy vajon szükséges-e a médiatörvény megváltoztatása. A kormányszóvivő arra az újságírói kérdésre, hogy a Reuters helyesen idézte-e Orbán Viktort, úgy válaszolt: nem félrefordításról van szó. A Reuters jelentése szerint Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten külföldi újságíróknak úgy fogalmazott: ha az Európai Unió szükségesnek ítéli a médiatörvény megváltoztatását, akkor azt elfogadja a kormány.

Nagy Anna hangsúlyozta: a kérdés eldöntéséhez feltétlenül szükséges, hogy az Európai Unió és az Európai Bizottság alaposan megismerje a törvény szövegét és csak ez után lehet eldönteni, hogy egyáltalán szükséges-e annak megváltoztatása. A szóvivő leszögezte, a korábban sokat kritizált pontok közül sok nem is szerepel a jogszabály szövegében. Folyamatos a párbeszéd az EU és Magyarország között a médiatörvény ügyében.

A kormányszóvivő cáfolta, hogy 2011-ben fele annyi költségvetési forrás jut a közfoglalkoztatás rendszerének fenntartására, mint 2010-ben. Nagy Anna erről a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón beszélt újságírói kérdésre válaszolva. Kedden az MSZP szóvivője nyilatkozott úgy, hogy a kormány a 2011-es költségvetésben a 2010-es 117 milliárd forintról 64 milliárd forintra csökkentette a közfoglalkoztatásra szánt állami támogatást és ennek hatására a rendszer hamarosan össze fog omlani.

Nagy Anna ezzel szemben hangsúlyozta: a 64 milliárd forint mellett a költségvetésben szerepel 88,5 milliárd forint "szociális ellátásokra félretett" összeg is, amellyel már biztosított a megfelelő összeg a közfoglalkoztatás rendszerének fenntartásához.

(kormanyszovivo.hu/MTI)