Augusztus 20., nemzeti ünnepünk alkalmából, idén a már hagyományos ünnepi programok mellett újdonságok is várják az érdeklődőket – jelentette be Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján az Országházban.

Kovács Zoltán elmondta: az augusztus 20-i rendezvények között újfent helyet kap a tavaly nagy sikerrel megrendezett Magyar Ízek Sétánya elnevezésű program. A budapesti Duna parton már 19-től minőségi magyar termékeket, hagyományos nemzeti ételeket, italokat és a magyar uniós elnökség válogatott borait kóstolhatják meg az idelátogatók.

Kovács Zoltán (fotó: Árvai Károly)

A Magyar Ízek Sétányán kóstolható meg a sajtótájékoztatón bemutatott Magyarország Tortája cím nyertesének számító: kecskeméti barackkal töltött köles-torta, Zila László cukrász munkája. A torta eladásából befolyó összeg egy részét a cukrászok jótékony célra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Vedd fel és láss!” című programjának ajánlották fel. A program keretében számos magyarországi- és határon túli hátrányos helyzetű településen kaphatnak a rászorulók szakszerű szemészeti kezelést és szemüveget.

Az államtitkár bemutatta a Történelmi Karnevál a Dunán elnevezésű program nyertes pályázatait is. Az eseményen a különböző történelmi korokat megidéző látványos installációkkal díszített dunai sétahajók vonulnak fel, valamint motorcsónak verseny, katonai és polgári repülőgépek közreműködésével zajló látványos bemutatót tartanak a Petőfi híd és Margit híd közé eső szakaszon.

Kovács Zoltán bejelentette azt is, hogy az ünnep alkalmából megújul az Országház díszkivilágítása, olyan új fényrendszer kerül felszerelésre, amelynek segítségével az ország díszének számító épület minden részlete éjszaka is látványos és jól kivehető lesz.

fotó: Árvai Károly

Az ünnep további részleteiről, a tervezett programok pontos időpontjáról és helyszínéről a www.augusztus20.kormany.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

(kormany.hu)