Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Szapáry György washingtoni magyar nagykövettel szerdán Washingtonban tartott munkareggelit, melyen ismertette a magyar médiatörvény koncepcióját, és az abban az Európai Bizottság technikai kifogásai alapján végrehajtott változtatásokat.

Az államtitkár elmondta, hogy a magyar médiatörvény az európai kontinentális médiaszabályozás modelljét követve készült és annak elemei megtalálhatók más uniós országok hasonló szabályozásában. Hangsúlyozta, hogy a külföldi bírálatok a törvény tartalmának konkrét ismerete nélkül születtek.

Az Országgyűlésben zajló alkotmányozással kapcsolatban rámutatott, Magyarország az egyetlen ország Közép- és Kelet-Európában, amelyben a rendszerváltás után nem fogadtak el új alaptörvényt, s hangsúlyozta, hogy a tervezet magában foglalja majd az Európai Alapjogi Charta alapelveit.

Az államtitkár és a nagykövet elmondta, a magyar EU-elnökség megkülönböztetett figyelmet fordít a romapolitikára, s annak tudatosítására, hogy ez egy európai léptékű kérdés. Kovács Zoltán rámutatott, hogy a mostani magyar kormány az első, amely külön államtitkárságot állított fel az integrációs problémakör kezelésére.

A megbeszélésen Kovács Zoltán és Szapáry György hangsúlyozta, a kisebbségek, így a roma kisebbség problémáinak nemzetközi szintű kezelésében fontos szerepe lesz a Tom Lantos Intézetnek, amelyet a tervek szerint április végén avatnak fel Budapesten.

Líbiával kapcsolatban elhangzott, az uniós államok közül egyedül a soros EU-elnök Magyarország nem zárta be tripoli nagykövetségét, amely kész képviselni az Egyesült Államok érdekeit is. Az államtitkár és a nagykövet elmondta, hogy Magyarország nem vesz részt a líbiai katonai műveletekben, de kész részt venni az ország lakosságának humanitárius segélyezésében.

(kormany.hu)