A kormány - mint ahogy arról a budapestieket és a főváros vezetését korábban is biztosította - nem hagyja, hogy a főváros közlekedése a szocialista fővárosi vezetés alatt tönk szélére sodort BKV Zrt. pénzügyi nehézségei miatt leálljon. A kormány újabb, 9 milliárd forintos állami támogatás nyújt a fővárosi közlekedés zavartalan működésének biztosításához. Az elmúlt hónapokban több hasonló támogató kormányzati döntés született, tavaly novemberben a közlekedési vállalat 10 milliárd forintos állami támogatásban részesült.

A mostani állami támogatás átcsoportosítással, a 4-es metróvonal építésének az idei költségvetésben meghatározott támogatása terhére valósul meg,  a Fővárosi Önkormányzat soron kívül megkapja az állami támogatást.

A kormány  augusztus 4-i határozatában rendelkezett arról is, hogy az idei költségvetés terhére konszolidálja a céget. A kormány elrendelte, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter a nemzetgazdasági miniszter bevonásával határozza meg a MÁV és a BKV Zrt. hitelviszonyon alapuló adóssága átvállalásának elveit, tartalmát és ütemezését. Az átvállalás összege a BKV Zrt. esetében nem haladhatja meg a 78 milliárd forintot. A kormány egyúttal felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy készítsen előterjesztést a kormánynak a társaságok ésszerű alapokon nyugvó, költség-hatékony átalakítására, a nemzeti közlekedési irányító szervezet keretében elérhető legnagyobb megtakarítására, a jelenleg fennálló díj- és kedvezményrendszer átalakítására, valamint az adósságállomány újratermelődésének elkerülését biztosító működési modellre vonatkozó javaslatról. Mint ismert a közlekedési közlekedés újraszervezése, fenntartható működtetése a Széll Kálmán Terv egyik kiemelt területe, hiszen a közösségi közlekedés rosszul szervezett működésének és korábbi években jellemző felelőtlen gazdálkodásának jelentős szerepe volt az államadósság kialakulásában.


A BKV Zrt-t érintő eddigi kormánydöntések:

- A kormány 1285/2011. (VIII.18.) számú Korm. határozata a fővárosi közösségi közlekedés működtetéséhez szükséges további intézkedésekről

- A Kormány 1260/2010. (XI. 30.) Korm. határozata a fővárosi közösségi közlekedés működtetése érdekében szükséges intézkedésekről

- A Kormány 1269/2011. (VIII. 4.) Korm. határozata az egyes közösségi közlekedési vállalatok adóssága átvállalásának és a PPP-projektek felülvizsgálatának elveiről

(KIM, Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság)