A szocialisták által nyolc év késéssel kiizzadt 9 pont finoman szólva megkésett annak a több tízezer családnak, akik ma alig bírják fizetni a lakáshitelük törlesztő részletét, és akik 2003 és 2010 között semmiféle a lakásvásárláshoz szükséges állami segítséget, otthonteremtési támogatást nem kaptak a szocialista kormányoktól.

Jó reggelt, Uraim! – a lakáshitelesekre nehezedő nyomás enyhítésére egy évvel az új kormány alakulásának első ülését követően elkezdődtek a kormányzati intézkedések, amelyeknek köszönhetően ma már a legtöbb pont életbe lépett, míg Önöknek 2003 óta sikerült végre összeállítani kilenc pontot.

A mikrofonba beolvasott pontok helyett tettekre és odafigyelésre lett volna szükség a nyolc év szocialista kormányzás alatt, ehelyett még a csíráját is kiirtották az államilag támogatott otthonteremtésnek, és ha a folyamatos megszorítások miatt kizsigerelt és agyonadóztatott lakosság otthont szeretett volna, akkor devizahitelbe kényszerült, mert a szocialista kormány segítő kezére aligha várhatott.

A Medgyessy-, majd Gyurcsány-kormány korlátozta, majd megszüntette az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont, csökkentette a kamattámogatást, vagyis gyakorlatilag eltörölte a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők „sokba van az államnak”. Hála Önöknek, 140-szeresére nőtt a lakosság deviza lakáshitele, és kitermelődött az ország egyik legsúlyosabb szociális, gazdasági és pénzügyi problémája.

A szocialista párt nyolc éves késéssel érkezett aggodalma a lakáshitelesekért felettébb elgondolkodtató. Önök az elmúlt években vagy vakok és süketek, vagy ellenkezőleg, nagyon is ébren, de tétlenek voltak, bármelyik is, személyes felelősségük van a kialakult helyzetben.

A kormány lakáshitelesekért tett intézkedései itt olvasható:

hu/kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszterium/kormanyzati-kommunikacioert-felelos-allamtitkarsag/hirek/kormanyzati-intezkedesek-a-lakashitelesek-erdekeben

(kormany.hu)