A kormányzati kommunikációs államtitkár szerint politikailag motivált döntés született csütörtökön Strasbourgban, amikor a közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről szóló, négypárti állásfoglalás-tervezetet szavazott meg az Európai Parlament (EP) plenáris ülése.

Kovács Zoltán az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: láthatóan egy olyan döntésről van szó, amely nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy "a kormány éppen jogi eszmecserét folytat az Európai Bizottsággal". Ezzel kapcsolatban idézte Orbán Viktor miniszterelnök reggeli rádióinterjújában elhangzottakat, vagyis azt, hogy megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban, a dokumentumot pedig pénteken küldi el a kabinet.

A csütörtökön Strasbourgban hozott, jogi következményekkel nem járó döntés egyértelműen politikai motivációjú, a magyar kormány pedig minden szempontból elfogadhatatlannak tartja, különös tekintettel arra, hogy a kabinetnek semmilyen vitája nincs az Európai Unió alapelveit illetően, ugyanis "Magyarország egy olyan demokratikus jogállam, amelyben minden olyan érték érvényesül, amelynek az EU-ban érvényesülnie kell" - fejtette ki az államtitkár.

Szólt arról is, hogy szerinte sok olyan kérdés vetődik fel az EP-ben folyó vitákban, amelyek tévedésekből és a megismerés, illetve a megismerés szándékának hiányából táplálkoznak.

Kovács Zoltán emlékeztetett, hogy a magyar kormány világossá tette: ha a magyar jogrendszerben történt változások bármelyikéről kiderül és be is bizonyosodik, hogy nincs összhangban az európai joggal, akkor megtalálja a megfelelő megoldási keretet.

A kommunikációs államtitkár végül köszönetét fejezte ki azoknak, akik "partnerek egy ésszerű párbeszédben", azoknak pedig külön is, akik kiállnak a kabinet mellett az ügyben.

A Strasbourgban csütörtökön elfogadott határozat az EP "súlyos aggodalmát" fejezi ki "a demokrácia gyakorlásával, a jogállamisággal, az emberi és szociális jogok gyakorlásával, a fékekkel és ellensúlyokkal, az egyenlőséggel és a diszkriminációmentességgel összefüggésben". Felszólítja a magyar kormányt: tegyen eleget az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság ajánlásainak, és azoknak megfelelően módosítsa az érintett törvényeket. A voksolásra három határozati javaslatot is beterjesztettek, és ezek közül a szocialisták, a liberálisok, a zöldpártiak és az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal (GUE/NGL) nevet viselő radikális baloldaliak indítványa kapta meg a szükséges többséget. A másik két, alternatív javaslatot - amelyet a jobbközép néppártiak, illetve a konzervatívok jegyeztek - a plenáris ülés elutasította.

(Kép: kormany.hu-archív)

(MTI)