Nincs napirenden repülőgép-vásárlás a kabinet részére – jelentette ki egy pénteki háttérbeszélgetésen a kormányszóvivő. Nagy Anna leszögezte ugyanakkor, hogy átvizsgálják a kormányzati utazások költségeit. Az eseményen szó volt egyebek mellett a rokkantsági ellátásról és a nyugdíjrendszerről is.

Nincs napirenden kormánygép-beszerzés

A beszélgetés kezdetén a kormányszóvivő kitért a kormányzati repülőgép-ügyre: a témában az egyik hetilap azt írta, egy a birtokába került dokumentum szerint negyvenmillió eurós, vagyis tízmilliárd forintos repülőgép-vásárlást, esetleg a Malév, illetve az OTP és a Mol által használt légi jármű több százmillió forintos bérlését fontolgatja a kormány.
Nagy Anna mind a vásárlás, mind pedig a bérlés tényét határozottan cáfolta, leszögezte, a honvédelmi és diplomáciai utazásokat át kell gondolni, meg kell fontolni, de jelenleg nincs napirenden a kormánygépek kérdése.

A rokkantnyugdíjasok fele nem éri el a nyugdíjkorhatárt

A kormányszóvivő a rokkantsági ellátásról kifejtette: Magyarországon közel 728 ezer rokkantnyugdíjas él, de közülük a fele sem éri el a nyugdíjkorhatárt. Más, hazánkhoz hasonló fejlettségű országhoz képest, mi jóval többet költünk rokkantsági ellátásra, ráadásul a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása kifejezetten alacsony – ismertette a kormányszóvivő. Tájékoztatásul hozzátette: felmérések szerint, ha a rokkantság miatt a munkából kieső, közel 700 ezer ember dolgozna, és fele olyan mértékben járulna hozzá a termeléshez, mint a többi, az a GDP 10 százalékos növekedését eredményezné. A Kormány soha nem csinált abból titkot, hogy a foglalkoztatás és a foglalkoztatottság kérdése az egyik legfontosabb terület – hangoztatta a kormányszóvivő- „az eddig tett lépések mindegyike ide vezethető vissza”.

A nyugdíjrendszer átalakítása szükséges volt

A nyugdíjrendszer kapcsán Nagy Anna rámutatott: azért is vált szükségessé annak átalakítása, mert a nyugdíjbiztosítási alap az utóbbi években közel 6-7 százmilliárd forintnyi összeget követelt a költségvetésből, ami ebben az évben közel nyolcszáz milliárd forint lett volna. Nemzetközi viszonylatban a nyugdíjkiadások szintje Magyarországon jóval magasabb a Visegrádi Négyekhez képest – fűzte hozzá Nagy Anna. Megdöbbentő adat –fogalmazott-, hogy az időskori eltartottság a 2010-es 24,2 százalékról 2060-ra 57, 66 százalékra fog emelkedni. Tovább nehezíti a helyzetet –folytatta-, hogy nagyon magas azok aránya, akik a nyugdíjkorhatár előtt mennek nyugdíjba.

A foglalkoztatottsággal kapcsolatban felidézte: a társasági adó csökkentése, valamint a kisadók eltörlése, mind a versenyszféra és a vállalkozások működését segíti, nem beszélve a Kormány és a munkaadók közt a napokban újból megerősített 4-6 százalékos bérfejlesztésről.

További fontos lépés a foglalkoztatás és foglalkoztatottság segítése érdekében, a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése – hangsúlyozta a kormányszóvivő, majd ismertette: míg az Európai Unió országaiban átlagosan a GDP 3 százaléka adminisztrációs költség, addig ez Magyarországon 10 százalékkörül van –világított rá Nagy Anna.

Nem kerülnek utcára a devizahitelesek

A kilakoltatási moratóriummal kapcsolatban elmondta: április 15-e után sem engedi a Kormány, hogy a bajban lévő devizahitelesek az utcára kerüljenek, mielőbbi cél egy hosszú távú megállapodás az érintettekkel.

(kormany.hu)