Az Önkéntesek Hetén, június 6-án kormánytisztviselők részvételével nagyszabású véradást szervezett az Országos Vérellátó Szolgálat és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Az Első Kormánytisztviselői Véradó Nap elsődleges célja az volt, hogy a közigazgatásban dolgozók is aktív részt vállaljanak az önkéntesség kultúrájának előmozdításában. Az akció keretében Budapesten egyszerre 7 minisztériumban, a budapesti és a pest megyei kormányhivatalban adhattak vért a hivatalnokok, országszerte pedig valamennyi megyeszékhely kormányhivatalában zajlott a szervezett véradás.

A kezdeményezés eredménye számokban az alábbi:

• A véradásra 2389-en jelentkeztek – ebből 1859-en adhattak vért ténylegesen.
• Összesen 830 liter vér gyűlt össze, amely több mint 5500 betegnek jelenthet segítséget.
• Országszerte 31 helyszínen, mintegy 150 ágyon zajlott a véradás.
• Az új véradók aránya kb. 25%-os volt, ami az OVSZ szerint nagyon jónak számít a szokásos 10%-os értékkel szemben.

A szervezést élénk érdeklődés kísérte, így három megyei kormányhivatalban - Veszprémben, Nagykanizsán és Pécsen - 2011. június 7-én, kedden is folytatódott a véradás. A minisztériumokban is nagyon kedvező volt az akció fogadtatása, így az OVSZ is támogatja, hogy hagyománnyá váljon ez az esemény a közigazgatásban.

(kormany.hu)