Ezt hangsúlyozta a Svéd Rádiónak adott nyilatkozatában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Tomas Ramberg, a rádió felelős szerkesztője felidézte: az országot olyan vádak érik, hogy Magyarországon a demokrácia veszélyben lenne, s a Fidesz tekintélyelvű politikát folytatna. Az újságíró ezzel kapcsolatban a többi között az Európai Unió és az Európa Tanács korábbi állásfoglalására, valamint Hillary Clinton amerikai külügyminiszter levelére utalt.

Kovács Zoltán válaszában hangsúlyozta, hogy ezeknek a kritikáknak nincs valós alapjuk. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a törvényalkotás rendkívül gyors ütemben történt. A kétharmados parlamenti többség a Fidesz számára egyedülálló alkalmat adott arra, hogy az alapoktól kiindulva olyan változtatásokat hajtsanak végre Magyarországon, amelyekre több mint húsz éve szükség volt - fűzte hozzá. "Ez egyedülálló lehetőség volt arra, hogy olyan problémákat oldjunk meg, amelyeket a kommunizmus bukása után meg kellett volna oldani" - hangsúlyozta az interjúban az államtitkár.

Arra a kérdésre, hogy meghátrált-e a kormány, amikor a jegybanktörvényt az Európai Bizottság javaslatára néhány pontban módosította, Kovács Zoltán azt válaszolta, "nem helyes azt állítani, hogy ebben a kérdésben Magyarország meghátrált volna". Az államtitkár szerint helyesebb az a megfogalmazás, hogy "a józan ész győzött". "Párbeszédet folytatunk, és ez a józan ész győzelmét jelenti. Politikától és érzelmektől fűtött ideológiai vita helyett pragmatikus párbeszédre van szükség" - hangsúlyozta az államtitkár.

(MTI)