A Tudásod a jövőd című program sikeresen segítette a hátrányos helyzetben lévők képzését; az utóbbi egy évben több mint 96 ezren vettek részt a meghirdetett csaknem 10 ezer képzésben - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek abból az alkalomból, hogy épp egy éve indult el a Tudásod a jövőd program.

Rétvári Bence kiemelte: a Tudásod a jövőd program Magyarország legnagyobb és legátfogóbb felnőttképzési programja, amelynek keretében a munkaerő-piacon nehezebben boldogulók számára hirdettek célzott, elsősorban nyelvi és informatikai képzést. A kormány arra törekedett, hogy a legnehezebb helyzetben lévőknek segítsen.

A résztvevők az elhelyezkedést segítő, a munkaerő-piacon azonnal hasznosítható tudást szereztek a meghirdetett 9924 képzésen, amelyből 1853 volt informatikai kurzus, a többi nyelvi - fűzte hozzá. A programmal 100 ezer embert céloztak meg, 96 500-an vettek részt a képzéseken az indulás óta eltelt egy évben, de összesen csaknem 300 ezer regisztráló volt - ismertette az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy a résztvevők fejenként 90 ezer forintos támogatást kaptak, ami mellé 5 százalékos önrészt kellett befizetniük, a hátrányos helyzetű kistérségekben az önrész 2 százalék volt.

Rétvári Bence hangsúlyozta: külön figyelmet fordítottak a munkanélküliekre, a kismamákra, a 45 év felettiekre, valamint a hátrányos helyzetű térségekben élőkre - tette hozzá. Mint mondta, a program elsősorban európai uniós forrásból, 12,5 milliárd forintból valósult meg.

Annak érdekében, hogy mindenki a legmegfelelőbb képzést kapja, 800, úgynevezett e-tanácsadót, mentort is alkalmaztak, akik abban segítettek, hogy mindenki a személyiségéhez, munkaerő-piaci lehetőségéhez leginkább illő képzést kapja meg - fejtette ki az államtitkár.

(MTI)