Ünnepélyes keretek között került sor a 2011. évi Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program gyakorlatzáró rendezvényére és a program elvégzését igazoló dokumentumok átadására az Országházban. Az eseményen Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára, Biró Marcell közigazgatási államtitkár és Kiss Norbert, a Nemzeti Közigazgatási Intézet főigazgatója köszöntötte az ösztöndíjasokat.

Rétvári Bence hangsúlyozta, az ösztöndíjasok számára az izgalmas hazai és külföldi tapasztalatok után a kitartásról és elkötelezettségről szól majd a program következő szakasza. Mint mondta, a közigazgatásban elhelyezkedőkkel szemben nagyok az elvárások, tapasztalataik és a tanultak alapján új lendületet kell vinniük a közszolgálatba. Eddig mi kínáltunk, most az következik, hogy mit kívánunk tőletek – fogalmazott. Az államtitkár köszönetét fejezte ki a program megvalósításában részt vevőknek és az Európai Uniónak, amely 670 millió forinttal támogatta a megvalósítást.

fotó: Pelsőczy Csaba

Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, köszöntőjében az ösztöndíjprogramot a közigazgatás legnagyobb befektetésének nevezte, amely képes tehetséges, elkötelezett fiatalokkal megújítani a rendszert. Felhívta a programban részt vevő fiatalok figyelmét arra, hogy használják a nemzetközi és hazai tapasztalataikat a munkájuk során, merjenek kiállni a jobb gyakorlatok meghonosításáért, és dolgozzanak lelkesen a haza üdvére és a köz szolgálatára a továbbiakban is.

A közigazgatási államtitkár elmondta, a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program hagyományteremtő szándékú, a 248 ösztöndíjas visszajelzései alapján fogják meghirdetni annak folytatását.

fotó: Pelsőczy Csaba

Kis Norbert, a programot koordináló Nemzeti Közigazgatási Intézet főigazgatója úgy fogalmazott: a részt vevő ösztöndíjasok jó bizonyítékai a közigazgatás megújulási képességének, és reményét fejezte ki, hogy a program továbbra is sikeresen folytatódhat.

A rendezvény zárásaként az ösztöndíjasok átvehették a program elvégzését igazoló oklevelet.

(kormany.hu)