A korrupció nem országspecifikus jelenség, mindenütt "romboló hatással van a gazdasági növekedésre, a társadalomra, aláássa az állam stabilitását, és számos nemzet számára óriási kihívást jelent" - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden Pekingben, egy nemzetközi korrupció-megelőzési konferencián.

A magyar politikus a többnapos esemény megnyitó előadójaként a közszféra korrupciótól való megtisztításának fontosságát hangsúlyozta és a magyar korrupcióellenes programot mutatta be.

Az államtitkár a határokon átnyúló, "emberi gyengeségekre" visszavezethető magatartásról beszélt, amely ellen egyre nehezebb fellépni, azért is, mert a bűnelkövetők egyre kifinomultabban, a legmodernebb technikát és technológiát használva igyekeznek a bizonyítékokat eltüntetni.

Rétvári az MTI kérdésére elmondta, Magyarország egyrészt azért kapott meghívót és kiemelt szerepet a konferencián, mert a két ország közötti kapcsolatok egyre szorosabbak, másrészt, mert a magyar gyakorlatot jó példaként tartják számon.

A kedden kezdődött több napos eseményen a kelet-közép-európai régió és Ázsia negyvennégy országának szakemberei, diplomatái, a területet állami, kormányzati szinten felügyelő politikusai vesznek részt.

"Magyarország és Kína a korrupció elleni fellépésre vonatkozó kétoldalú megállapodást készít elő, ami további jele a kapcsolatok kiterjedésének" - mondta az államtitkár, s hozzátette, hogy a szakmai megbeszélések első napján több szó esett az adatnyilvánosságról, a nyitottság, az átláthatóság biztosításának szükségességéről.

Rétvári megjegyezte, a kínai intézményrendszer az ország és a vele arányosan jelentkező probléma méreteihez illeszkedően "gigantikus"; állami, tartományi hálózat működik, amely még pártszervezeteket is ellenőriz.

A KIM parlamenti államtitkára kedden külön is találkozott a Felügyeleti Minisztérium vezetőjével, Ma Vennel (Ma Wen), akinek tárcája "a hatékony, fegyelmezett, tiszta és becsületes" kormányzati működésért, továbbá a köztisztviselők oktatásáért felelős.

Rétvári Bence még elmondta, a héten felkeresi a kínai Baráti Társaságok Szövetségét, ahol az önkormányzati együttműködésről fog eszmecserét folytatni és a Társadalomtudományi Akadémiába is ellátogat, ahol a két ország, illetve különböző egyetemek, műhelyek közötti tudományos együttműködés lehetőségeiről tárgyal majd.

(MTI)