A soros magyar EU elnökség keretében, a KIM fővédnöksége mellett „A civil – kormányzati együttműködés fejlesztése” címmel kétnapos konferencia kezdődött június 22-én, Budapesten. A tanácskozáson a Keleti Partnerség, a nyugat-balkáni, és az újonnan csatlakozott EU országok tisztviselői vesznek részt. Az eseményen Gulácsy Imola is felszólalt.

A KIM parlamenti államtitkári kabinet főosztályvezetője  beszámolt a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény keretei között történő szociális egyeztetésről, és a KIM által a törvény hatálybalépése óta szerzett tapasztalatokról.

Az előadás után a résztvevők kérdéseket tettek fel a témában Gulácsy Imolának, melyekben főként a részvételi törvénnyel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokról informálódtak. A nyugati-balkáni és kaukázusi országoknak komoly segítséget jelenthet a magyar tapasztalatok implementálása a jogharmonizáció során.

(kormany.hu)