Hat-hét éven belül megtérül az a beruházás, amelynek szerdai nyitóünnepségén Rétvári Bence államtitkár arról is szólt, hogy környezetvédelmi jelentősége is van a Békés megyei település új geotermikus rendszerének.

A Környezet és Energia Operatív Program támogatásával megvalósuló projekt február 16-án indult el. A Mezőberényben tartott rendezvényen a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy több mint 410 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással épülhet meg a település geotermikus rendszere.

A projekt megvalósulásával Mezőberény közintézményei olcsó, környezetbarát és fosszilis energiahordozótól (földgáz) független fűtési energiaellátáshoz jutnak. Az önkormányzat minimális elvárása az, hogy a befektetendő pénzeszköz a beruházás eredményéből, azaz az elmaradó földgázdíj és a termál rendszer összes üzemeltetési költségének különbségéből 6-7 éven belül térüljön meg.

A célkitűzés az, hogy a Mezőberényben található közintézmények fűtési és melegvíz készítési célú földgázfogyasztását a lehető legnagyobb arányban váltsa ki a helyben feltárható termálvíz energiája. Olyan geotermikus hőenergia-ellátó rendszert működtetnek, amely csökkenti a város fosszilis energia függőségét és a fűtési energia költségeit, ezáltal az önkormányzat a jövőben hatékonyabban tud gazdálkodni az adófizetők pénzével.

Az új rendszer használata az előzetes hatásvizsgálatok szerint jelentős káros anyag kibocsátás csökkenést is fog jelenteni, azaz az üvegházhatású égéstermék levegőbe kerülését lehet így megakadályozni.

A megnyitón Siklósi István Mezőberény polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd beszédet mondott Erdős Norbert kormánymegbízott (Békés Megyei Kormányhivatal) és országgyűlési képviselő, valamit György Zoltán a kivitelező cég tulajdonosa (Aquaplus KFT).

(kormany.hu)