Orbán Viktor első miniszterelnöki útja 2010 júniusában Lengyelországba vezetett, ezzel is azt jelezte, hogy rendkívül fontosnak tartja a térség népeivel való szövetséget – mondta szerdán, a Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen Rétvári Bence államtitkár.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Bem téren tartott köszöntőjében felidézte, az ünnepnap arról emlékezik meg, hogy 2006. március 24-én Sólyom László magyar és Lech Kaczynski lengyel államfő felavatta Győrben a lengyel–magyar barátság első köztéri emlékművét, majd a történelmi barátság tiszteletére 2007-ben a Magyar Országgyűlés március 23-át a Lengyel-Magyar Barátság Napjává nyilvánította.

Ezzel együtt – húzta alá - a kapcsolat nem „fiatal”, hiszen már első uralkodóházaink is keresték egymással a kapcsolatot. Báthory István volt talán az első politikus, aki felismerte, hogy össze kell fognia a Kárpát-medencei népeknek. A történelem során számos olyan sorsfordító helyzet adódott, amikor a magyar és a lengyel nép segített egymáson – emlékeztetett.

fotó: Horváth Ernő

Rétvári Bence hangsúlyozta, a Kárpát-medence nemzetei nagyon hasonló történelmi utat jártak be, Lengyelország segítsége nélkül – mondta példaként – hazánk más szabadságharcokat élhetett volna át. Emlékeztetett: 1848-49-ben több ezer lengyel harcolt a mi szabadságunkért, a II. Világháború során pedig mintegy 70 ezer lengyel talált nálunk menedéket. De - fűzte hozzá - az 1956. júniusi, poznani tüntetések nélkül elképzelhető, hogy az őszi, budapesti események sem történtek volna meg – vagyis a lengyel események is kiváltói voltak az 1956-os magyar forradalomnak. A Bem szoborra tekintve az államtitkár úgy fogalmazott: ez a „legmagyarabb nem magyar emlékmű”, él évről-évre, évszakról-évszakra.

Az államtitkár kiemelte, 2010 júniusában Orbán Viktor első miniszterelnöki útja épp Lengyelországba vezetett, mely ugyancsak azt mutatja, hogy Magyarország számára kiemelt jelentőséggel bír a térség népeivel való kapcsolat. Tudjuk – fogalmazott -, hogy nem pusztán kelet-nyugat, nyugat-kelet relációban kell gondolkodnunk, hanem fenn kell tartanunk szövetségünket észak-déli irányban is, de mindenképpen a Kárpát-medencében, hiszen 1000 éve összetartozunk.

 

A Bem téren megtartott ünnepséget az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat, a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Lengyel-Magyar Összetartozás Egyesület közösen szervezte.

(kormany.hu)