A Fidesznek a 2010-es kormányváltás után indított akcióterve és az új állások létrehozását szolgáló támogatások mellett a helyi önkormányzatok érdeme is, hogy mostanra egy számjegyű lett a munkanélküliség - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Nagykanizsán.

Rétvári Bence a szocialista kormányzás egyik bűneként említette, hogy "a munkanélküliséget majdnem megduplázták", 250 ezerrel több állástalan volt annak végén, mint előtte.

A Fidesz programjainak jóvoltából ugyanakkor mostanra egy számjegyűre csökkent a munkanélküliség és negyedmillióval több munkavállaló van, mint a kormányváltás idején volt - tette hozzá.

Az államtitkár Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) polgármesterrel, országgyűlési képviselővel tartott találkozóját követő sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a kormányváltásig a helyi önkormányzatok feladatai egyre csak bővültek, miközben a számukra biztosított források csökkentek.

Nagykanizsán az elmúlt három évben a városvezetés láthatóan "sebességbe kapcsolt", nemcsak a főtér és környéke szépült meg, de stabilizálták az önkormányzat gazdálkodását, amit segített, hogy a központi kormányzat átvállalta a város 6,9 milliárd forintos adósságát.

Jól sikerült az együttműködés a várossal a járási hivatalok nagyon sok adminisztrációt igénylő kialakítását illetően - fogalmazott Rétvári Bence. Hozzátette: egy évben 16 millió bírósági és közigazgatási ügy indul Magyarországon, ezek közül 5 milliót vettek át az önkormányzatoktól a járási hivatalok.

(MTI)